Találtam! Nem is egyet. Néhány éve ki akartam törni a szürkeségből. Valójában az életem akkor is a szivárvány színeiben pompázott, de ezt világgá is akartam kürtölni. Azt, hogy hiszek a gyógyulásomban, és azt is, hogy eldöntöttem, ezt meg is mutatom. Sokszorosan túlélem a nekem szabott tizennyolc évet. Kijutok Kínába egy őssejt terápiára, ahol belekapaszkodom az egyetlen esélyemnek tűnő kezelésbe.

Egyet tudtam! Élni akarok. Arról, hogy miből jutok el Ázsiába, halvány lila gőzöm nem volt. Csak mentem előre és minden ajtón, ablakon bekopogtattam. Rengeteg elutasítással találkoztam, sokszor süket fülekre találtam. Letörtem, de újra és újra összeszedtem magam és mentem tovább.

Úgy érzem, sokan csak egy mosolygós lányként látnak, aki édesen, vidáman ül a kis kerekesszékében, de, hogy mi van mögötte, azt már kevesen tudják. Azt, hogy mennyi munka - és mások segítsége van abban-, hogy a székben ülök felöltözve. Azt, hogy egy kiló kenyérnél többet megemelni nem tudok, vagy, hogy az üdítős üvegemen a kupak addig van rajta, míg valaki le nem csavarja. Azt, hogy mikor keresztbe tett lábakkal igazi nőcisen ülök, azt sem én tettem fel. Sem megemelni, sem pedig felemelni kézzel nem bírom. Azt, hogy vajon érzem, ha a combomra rakja egy férfi a kezét. Igen, igen! Vagy azt, hogy vajon az életem része-e a szex? Itt is csak igen, igen a válaszom.

Aztán írni kezdtem. Tabuk nélkül megosztani a hétköznapjaimat, amik nem is annyira hétköznapiak. Kimondani és felvállalni, hogy nincs anyagi hátterem, hogy eljussak egy kezelésre, ami talán az életben maradást jelenti számomra. Segítséget kértem és közben igyekeztem adni.

Egyre többen segítettek a célomhoz. Aztán érkezett egy levél, ami így kezdődött:

„Ez egy olyan mese, ahol a főhős elnyeri méltó jutalmát és álmai valóra válnak…”

Még nagyobb erőt kaptam a küzdéshez Barbitól, aki két héttel később tényleg abba a bizonyos mesébe varázsolt.

A TV Ügyvédje élő műsorában Juszt Lászlótól tudtam meg, hogy Demján Sándor és Dr. Erős János támogatnak az izomsorvadásom leküzdésében 5 millió forinttal. Hihetetlenül boldog voltam, hogy nem adtam fel és dobtam sarokba az álmomat, azt, hogy kijussuk Kínába az őssejt kezelésre. Nekik pedig végtelenül hálás voltam, hogy élhetek az eséllyel!

Már kint az egy hónap alatt hatalmas fejlődések jelentkeztek: könnyebb mozgás, izomfejlődés, új mozdulatok. Ezek nem látványos fejlődések voltak, de nekem nagyon fontosak. Sokan csak azt látták, hogy, még mindig ott ülök a székben, és nem futva, rohanva érkezem a repülőtérre. Rengeteget dolgoztam azért, hogy „csak” a fejem felett megtartsam fél percig a kezemet. Vagy azért, hogy átforduljak a hátamról a hasamra fekve.

Majd rá egy évre egy járógép segítségével újra álltam, hétről-hétre egyre többet.

Eltelt három év. Még mindig írok, és általában szivárvány színeiben pompáznak a napjaim. Van úgy, hogy nehéz felkelni és belemosolyogni a világba, ezt ma sem tagadom, de ezt csak ritkán érzem. Ilyenkor „fellapozom” a Tőletek kapott leveleket, felhívom a Barátaimat. Új erőre kapok.

Most pedig vettem egy nagy levegőt és újra kopogtatok. Néhány helyre viszek valamit: egy jó szót, egy mosolyt, egy Sorszámozott babszemet (Bab story), egy meglepetést. Néhány helyről én „hozok”.

Máshol segítséget kérek.  

Tegnap átléptük az 1000 csatlakozót a facebook Mosolyka – Kerekesszékkel a világ oldalon! Öröm szemeimnek! Köszönöm, hogy vagytok nekem és lelkesen olvassátok soraimat! Egy kis meglepetéssel érkezem hamarosan… :)