Boldogság bonbon

A csütörtöki Angels’ Army klubestje látszólag talán „csak” egy egyszerű beszélgetésnek tűnhet, ahol a „Hónap Angyala” lettem. Valójában ennél sokkal többet jelentett. Nehéz szavakba öntenem, hogy mennyi mindent kaptam és éreztem akkor este. Életem egyik legmeghatározóbb és legfantasztikusabb néhány óráját kaptam azoktól az emberektől, akik ott voltak velem a Sofitel hotel egyik termében. El voltam teljesen varázsolva. Annyi csodálatos ember vett körül, hogy csak lebegtem. Ahogy ott ültem Erika és Nóri mellett, pontosan azt éreztem, amire mindig is vágytam. Tudtam adni valamit. Ami talán hihetetlenül hangzik, de az izomsorvadásnak, a kerekesszéknek és a millió akadálynak köszönhetek az életemben nagyon sok mindent. Általában könnyedén mesélek a betegségemről. Őszinte mosollyal az arcomon, mert feldolgoztam már, amit az élet nagy kalapjából húztam. Nem jelent nehézséget arról sem beszélnem, hogy mit nem tudok megcsinálni. Vagy az, hogy milyen érzés volt, mikor utoljára lépkedtem gyerekként a saját lábaimon. Vagy, hogy milyen fájdalmaim voltak, vannak.

Nem gyűlölködöm. Nem haragszom a világra, mert tényleg valami csodát adott nekem azzal, hogy a kis fenekem alá kerekesszéket tolt. Nehézség? Persze, hogy van. Nem is kevés, de ez az állapot, mégis rejt magában fantasztikus dolgokat. Az önirónia pedig a fegyverem, hogy ne jussak a diliházba, vagy ne akasszam fel magam. Bár ilyenkor jövök rá, hogy nekem még az sem menne egyedül… :) 

Most először fordult elő velem az, hogy a mesélés közben legurult egy könnycsepp az arcomon. De nem szomorú voltam, hanem boldog!    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Ebben a mámorban folytatódott tovább az este. Pár perccel később már szorongattam Bódi Eszterkémtől kapott lila BodiEsomat. Itt most csak halkan mondom, hogy nagyon vágytam egy ilyenre, de azt már hangosan, hogy köszönöööm! Imádom! Teljesen belemerültem a lila csodámba (=BodiEs), rögtön elképzeltem hányféleképpen fogom majd felvenni, majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Barbusom szólongat:

 - Fannus! Hol vannak a Sorszámozott babok?
- A táskámban Barbus.
- Csak ennyi?
- Miért? 
- Nézzél csak fel! 
- Uhh! Ők mind a babokra várnak? 

Egyik ámulatból estem a másikba. Egy pillanatra nem hittem a szememnek, amikor megláttam a kígyózó sort. Alig tudtam felfogni, hogy itt mindenki azért áll sorban, hogy feliratkozzanak a babszemekért. Ekkor már tényleg levakarhatatlanná vált a mosolyom.

Azt pedig megélni, hogy egy Édesanya visszajön otthonról, miután elaltatta gyermekét, csak azért, hogy beszélgessünk még, és egy puszit nyomjon az arcomra, az leírhatatlan. Nem beszélve az üzenetekről, amiket azóta kaptam. Köszönöm a szárnyakat Angels’ Army és Nektek pedig ezeket a kedves sorokat! Annyi erőt kaptam Tőletek, hogy azt hiszem, most megyek és kiegyenesítem a Pisai ferde tornyot!:)

 

„Én köszönöm, hogy csütörtökön "megismerhettelek", s azt a sok pozitív energiát, ami Benned van, egy kicsit rám is rám ragasztottad,. :-) Nagy élmény volt Veled találkozni, a történetedet meghallgatni, s jól kisírni magamat...”

 

„Nagyon várom már a babot, szerintem ez egy nagyszerű ötlet!
Én is hatása alatt vagyok még a csütörtök estének, nagyon örülök, hogy megismerhettelek!


„Nagyon-nagyon szépen köszönöm azt a sok-sok pozitív energiát, amit Tőled
kaptam az Angel's Spirit esten! Köszönöm szépen, hogy elküldöd nekem a
babszemet!!! Nagyon várom!! Ha ránézek, mindig eszembe jut majd a mosolyod
és az életerőd, könnyebben fogom venni a rám váró akadályokat. Sajnos nem
könnyű az életem nekem sem, de úgy érzem, hogy olyan hozzáállással, amit
Tőled tanultam csütörtökön, minden problémám meg fog oldódni, minden
sikerülni fog.
Nagyon várom, hogy újra láthassalak! Megyek a nőnapi Spiritre is!
Nagyon köszönök még egyszer mindent neked! :)”

„A szeretetet nem csak Te kaptad tőlünk, kölcsönös volt, mi is abszolút energiával és hittel feltöltődve jöttünk el onnan :)) Egyszóval mi is köszönjük Neked!! :)”

 „Nagyon köszönöm előre is a babot, mar nagyon varom!!:-D Én a te hatásod alatt vagyok azóta is!!! Hihetetlen csaj vagy!! Nagyon büszke vagyok arra, hogy elmondhatom megismerhettelek! A következő spiriten talalkozunk, amit mar most nagyon varok!”

 „Amióta láttalak, folyamatosan erőt kapok az emlékekből, amiket mondtál és ahogyan hozzáállsz az élethez. Pl. tegnap bevásároltam és kb. 15 kg-nyi szatyrot kellett cipelnem, amitől korábban ideges lettem, most meg eszembe jutottál, és máris máshogy álltam a dolgokhoz és örömmel éltem meg azt, hogy képes vagyok rá... :-) Köszönöm még egyszer az élményt, azt, hogy fényt hozol az emberek életébe, és szerintem biztos, hogy fogunk találkozni még ... :-)”

 „Én hasonlóképp érzek Veled kapcsolatban, ráadásul a lehető legjobbkor jöttél az életembe úgymond, mert most ismét rágyúrtam a pozitív gondolkodásra, hozzáállásra, és a Te történeted, személyiséged egy megerősítés volt számomra, hogy igenis van értelme küzdenünk az álmainkért! :) Akárhányszor eszembe jut a Spirit hangulata, meg Te, mindig mosolygok, szóval ezúton is köszönöm, amit adtál nekünk! :)”

 

„Köszönöm a csütörtök estét Fanny! Szuper csaj vagy és őszintén mondom, hogy életem meghatározó élményét adtad! (tudod, én voltam az, aki visszamentem ;-))”

 

„Én is nagyon jól éreztem magam a Spiriten, mint mindig. Most hogy Te is ott voltál ,nagyon sokat emelt az energiánkon, és köszönöm szépen neked, hogy töltődhetek az élethez való hozzáállásodból,mert néha bizony szükség van rá hogy szép emlékekből csaljak mosolyt a saját arcomra!:)
De persze tudom,ahogy te is mondtad, ilyen az élet!”