Te döntesz

blog_2.jpgKevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor, a hozzáállásomat. Állandóan a kezemben van a lehetőség, hogy döntsek. Feladom vagy megcsinálom. Sírok vagy nevetek. Depressziós leszek, vagy megoldást találok. Pánikba esem, vagy a lehetőségeimre koncentrálok.

Ma miután kigurultam a 18. kerületi önkormányzattól, ismét döntenem kellett. Hazaérkezve beleverem a fejem a falba vagy találok valamit, ami segíthet a helyzetemen. Az utóbbit választottam.

Már egy ideje készültem nektek egy kis meglepetéssel, aminek úgy érzem most jött el az ideje. Így miután lemondtam a falam és a fejem megrongálásáról útnak indultam egy hobby boltba. Megálmodtam a „Mosolyka bögrét”, amit azért készítettem, hogy jól, vagy még jobban induljon a reggeletek. Legyen valami a meleg kávé, tea vagy a hideg kakaó közben, ami figyelmeztet arra, hogy te döntöd el, hogy milyen kedved van, hogy állsz a napodhoz és mit hozol ki belőle. Úgy forgatod, ahogy Neked tetszik. Egy kis üzenet minden napra tőlem. Bármennyit elkészítek belőle, készen állok éjjeleken át festeni. Remélem sokatok kezében ott lesz az elkövetkező időkben. A gyerekeknek, a szomszédnak, a főnöknek a legjobb barátodnak, de még a házsártos, pletykás néninek is a sarki kis boltban. Postán küldöm országszerte, de akár személyesen is szívesen adom oda Budapesten Nektek.

Mosolyka bögre125.jpg

Szükségem van most egy kis segítségre. Nem finomkodok, hisz velem sem tették az önkormányzatban. Hozzávetőlegesen 50 bögrének kellene gazdát találnia, mondjuk egy akciós pizza áráért, ahhoz, hogy pár napon belül ne kapjam kézhez a bérleti szerződésem felmondását felhalmozott tartozások miatt. Amennyiben sikerül teljesítenem az összeget, lehetőségem nyílik a részletfizetésre, ami azért nyugodtabb álmokat okozna a mostaninál.

Banner_140x260 v1.jpgA „Ragadj rám” kezdeményezésem hatalmas sikert aratott a médiában. Végigsöpörtem a csatornákat, lapokat, rádiókat, ami után többen megkerestek legnagyobb örömömre – és továbbra is várom - viszont ahhoz, hogy hivatalosan működjön és valami maradjon is a kezünkben - az állam pénztárcája helyett - még sokat kell dolgoznom. Vadjutka elsők között volt, aki csatlakozott a "Ragadj rám"-hoz. 

Édeskéim kinek küldhetek IKEÁ-s „Mosolyka bögrét”? A mosolyka.f@gmail.com címemen megbeszéljük a továbbiakat.

Ölellek Titeket és köszönöm!

U.i: Egy lájkkal vagy megosztással is nagyon sokat segítesz!

 

Fenti fotó: Nagy Charlie

Smink: Törköly Anita

Nyaklánc: Vadjutka