Vége Mosolykának?

Úgy éreztem: Nem veszek többet levegőt, elég!

blog_mosolyka.jpgBe kellett, hogy lássam mélyen vagyok, nagyon mélyen. Túlvállaltam magam, már nem tett igazán boldoggá, amit csinálok. Elfáradtam, elsősorban lelkileg. Kifakult belőlem, és csak néhol pislákolt az, ami a leginkább jellemzett: Az igazi életszeretet. Valamit nagyon elbaltáztam. Rengeteget sírtam, és alvásba menekültem. Tehernek éreztem magam, és olykor értelmetlennek az életem. Eljutottam addig a pontig, amíg azt éreztem: Elég! Nem bírom, csak hagy menjek. Megfordult a fejemben, hogy nem veszek többet levegőt. Hihetetlen, de tényleg ezt éreztem. Nem állandóan, de volt, mikor percekig valóban ezt gondoltam. Ez megijesztett. Elszomorított. Maga a tény, nem a tett. Semmit nem tettem, s gyanítom, hogy az ösztönöm jóval előbb lélegzett volna, mint a tudatom, de mégis... Elmerengtem. Hol van az a lány, aki tele van lelkesedéssel, örömmel, álmokkal? Hol van az a lány, aki elvonatkoztat a kerekesszékétől, és valóban hisz, abban, hogy messzire hajítja? Hol van az a lány - aki mára inkább nő, és feleség -, aki feltölti a körülötte élőket. Hol van az a nő, aki az esték 90 %-ban úgy hajtja álomra a fejét, hogy "Ez az! Ez is egy csodás nap volt. Imádtam, és várom a következőt." Hol van az a nő, aki adottságaival együtt szereti magát, akire csak rá kell nézni, és rájössz, hogy micsoda érték az itt és MOST. Micsoda ajándék az élet, a mozgás, a döntés lehetősége. 
Bitang mód elvesztem. Tudatosan mindig elő tudtam magamból hozni. Egy - egy motivációs előadásom, posztom során mindig tudtam, hogy hogyan, s miként adjam át azokat a gondolatokat, amik bennem vannak, amik mélyen beleivódtak a tudatomba. Azt tudtam, - hisz ezzel foglalkozom mondhatni egész életemben - hogy másokat hogyan, s mivel lelkesítsem, mivel csaljam elő másokból a mélyen lapuló életerőt, de míg másnál tudtam, addig magamhoz elvesztettem az utat. Korábban tudtam, és nem csak tudtam, sokkal inkább annak megfelelően éltem. Egy ideje nem. 
Ebben nincs hibás. Nincs más hibás benne, csak én. Bár ezt nem is nevezném hibának. Sokkal inkább egy újabb állapotnak, amiből én döntöm el, hogy mit hozok ki. Én döntöm el, hogy hagyom magam tovább gurulni lefelé a lejtőn, vagy befarolok, és elkezdtek visszafelé mászni. Vissza a csúcs felé. Eleget sodrómat! Újra szeretnék én, én lenni. Az a nő, aki imád élni, aki boldoggá teszi magát, és másokat is erre inspirál. Szavak helyett, tettekkel megint. 
Be lehet állítani ezt az egészet egy huha de gigantikus válságnak, lehet csámcsogni rajta, még egy- egy gondolttal megdobálni, amiből köszönöm szépen nem kérek. Tiszteletteljesen kérlek téged, s másokat is, hogy szétcincálás helyett, támogassatok azzal, hogy meglátod bennem a nőt, az ember, aki őszinte magával, másokkal. Azt a nőt, akinek a kiírás egy remek terápia. Azt a nőt, aki késztetést érez, hogy írjon, és magán kívül, másokat is arra biztasson, hogy nem szégyen, vagy gyengeség padlón lenni. Voltam már életem során kivirágzott, illatos, kívánatos virág. Most szirmaimat egy ideje bezártam, magamtól is elzárva a fényt, de tartom magam olyan erősnek, hogy újrakezdjem. Újra lépésről, lépésre széttárjam karjaim, és magamhoz öleljem az életet, a lehetőségeket. 
Mától újra felfelé mászom. A kell dolgokat felváltom, arra mit igazán szeretnék. Újra visszautazom magamhoz, és eme utazás kalandjairól mesélek magamnak, s ki szívesen része a fejlődésnek. 
Felejtsük el kicsit, hogy most ki, mit tud rólam. Ki, mit gondol, hallott, s látott. Felejtsük el, hogy mi volt, a lényeg a mostban rejlik. Mi van most? Szeretnék úgy mesélni, hogy tiszta lappal indulok. Mindezt azért teszem, mert jól esik. Jól esik megint írni, mesélni, sztorizni. Összerakni magam. Nem tömegeknek írok, elsősorban magamnak. Magamból ki, s magam szórakoztatására. Mégis ezt publikusan teszem, mert ha van bárki a Földkerekségen ki ebben rajtam kívül örömét leli, kinek ad valami pluszt. Mondjuk munkából hazafelé zötykölődve, vagy egy pocséknak hitt nap után, esetleg egy nagy elhatározás előtt, hullámvölgy közepette, akkor megéri.
Sok - sok minden jóslatot hallottam, olvastam már, de még mindig itt vagyok, s élek. Egy ideje nem foglalkozom a diagnózisokkal, mert korlátoznak. Négy hónapja fújtam el a 28-as gyertyát tortámon, és néhány hete lettem papíron is Siófoki lakos. Egy első emeleti albérletben lakom férjemmel, Sándorral, és édes kis mini Máltai selyemkutyánkkal, Falatkával. Aki az erkélyről, és a közelemből hatalmas szájjal bír pici testéhez képes, de ha egyszer abba hagyja az ugatást, és közeledik hozzád levesz a lábadról, vagy a kerekeidről, de még a mankókat is kirepíti alólad. 
Még mindig éjjeli baglyok vagyunk Sándorral, aki lassan három év távlatában még mindig a legjobb férj, s társ számomra. A legjobb motivátor, és egyre helyesebb. Veszekedni, lemerülni azt tudunk, de még ennél is nagyobb hévvel kitartani egymás mellett is. Most éppen alszik. Ő a nappaliban, és a hálószobában a türkiz kék, és zöld pöttyös ágyneműk habjaiban írok. Életünk része még egy férfi, és egy nő. Lilla, és Levente. Nem mindennapi kapcsolatban élünk. Nálunk aztán nincs unalom, és reggeltől, délutánig többen is körbevesznek, fürdetnek, öltöztetnek, főznek lakásunkban. Sándor két lábon, én még kerekeken közlekedem, de ez előnyös akkor, ha autókázna, vagy segway kalandra menne. Mindig kéznél vagyok egy jó körre. Igen, mielőtt bárki fejében felmerülne a kérdés, a köröket máshol is "rajzolgatjuk", ugyan még fejen állva, vagy falnak dőlve kihívás, de előnyét is tekintve nincs szükségünk kötélre, ha arra vágyna, hogy ne emeljem el a kezem fejem felől. 
Hétköznap reggel nyolc fele indul nálunk a nap. A kapucsengőre ébredünk. Levente érkezik hozzánk. Ő az asszisztensünk, aki valójában ennél sokkal több. Hosszú ideig húztuk, halogattuk, hogy felvegyünk valakit. Dilemmáztunk. Egyfelől a cégünk, a munkánk, a levelezésünk, a teendőink, meghaladta a két emberes kapacitást. Másfelől, még nem érte el, hogy mérlegelés nélkül plusz költségekbe verjük magunkat. Viszont a mélyre zuhanásom egyik tényezője volt, hogy már nem alkottam, sokkal inkább robotoltam, Sándorral együtt, hogy működjünk, fenntartsuk magunkat. Elforgácsolódtunk a papírhalmok, bevallások, számlák,ügyintézések "mesés" erdejében. Aztán jött Levente, aki kimentett nagyban ebből a gödörből. Még is, hogy jutottunk el odáig, hogy az asszisztensem egy száll törölközőbe burkolózva segít ki a kádból? Nyilván szándékaim messze állnak játszani a szexi nőt, akiről lecsúszik véletlen a cucc. Bár olykor az életünk filmbe illik, de itt most nincs semmi csavar a történetben. Fantasztikus pasas, sorban állt a sárm osztogatás közepette, de eme tényen kívül, imádom, ahogy beszél, s szereti feleségét, s a hirdetésem valóban asszisztensre szólt, társkeresés helyett. Mégis mára kialakult, hogy ő is segít. Sándor hátát nagyban kíméljük, mert amit végig csinált velem, mellettem, értem, értünk az elmúlt években, azért most regenerálódást kíván, ha később még szeretnénk akár fejen állva is csinálni... :) 
 
Tegnap Sankóm fejét majdnem leszaggatta egy kigyúrt, kopaszt, tetovált, "menőfeketeautós" férfi. Ugyan be kell vallani, hogy adott némi okot rá Sanyi, de olykor az ok... nyomós. Szó szerint. Egyedül voltam itthon, Sanyi elment vásárolni, nálam pedig dolgozott az étel, ami nem tetszett a gyomromnak. Volt cirka három perce, hogy hazaérjen a legalább hét perces úton. A pirosnál, beállt az ominózus autós elé, hogy ahogy zöldre vált siessen hozzám. Felbőszítette az emberünk. Nem is kicsit, aki utána eredt és a következő pirosnál kiszállt és elkezdett ordítani be az ablakon...
- B@meg öcsi, bajod van a KRESZ-szel? 
- Mielőtt letépnéd a fejem, a feleségem rosszul van és azért sietek.  
- Akkor siessél b@meg haza! - már lekesítően. 
Pont időben hazaért. Utólag azon viccelődtünk, hogy ha már ilyen "szelíd, kedves" megértővé vált, megkérhette volna, hogy hasznosítsa erejét, és jöjjön Sankó után, hogy kirepítsen a mosdóba az ágyból, mert emelés nélkül, Sankó hátát kímélve ezt megoldani is művészet. 
Bár már erre is van egy technikánk. Legközelebb mesélek erről, Lilláról, aki egy tündér, és valljuk be mind a ketten megnéztük már kerek popsiját. Magamra, és Sankóra gondoltam. Levi jó arc, és nem kukucskált. Továbbá szóba kerül, hogy mi váltotta még ki annak gondolatát, hogy elég. Mivel hozom vissza magam az életbe, milyen praktikáim vannak, és hogyan zajlik egy fürdés Lillával. Mi történik, mikor két csaj beszabadul a fürdőbe, a fiúk pedig kint szorgosan dolgoznak. Mi váltotta fel nálam a kell dolgokat? Hogy jutottam arra, hogy 70 %-ban csak olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni megint, ami ÖRÖMET OKOZ. ... és a legfontosabb: valóban sikerül ez? 
U.i.: A félreértések elkerülése végett, felfelé megyek, szeretnék nagyon is lélegezni, és élni! Szó sincs feladásról, sokkal inkább újra kezdésről. Fanny, Mosolyka megy tovább, és megint feláll, és kihozza a legjobbat a pillanatból, a napból, a hétből, az életből... és erre remélem másokat is inspirál :) 
Köszönöm, hogy velem tartottál.
Köszönöm visszajelzésed. 
Tetszés szerint, megosztásod. 
Köszönöm, hogy te is teszel magadért. 
Köszönöm, ha szívesen követsz a közösségi oldalamon. 
Köszönöm, hogy belátod, te döntesz mit hozol ki a pillanatból, a napodból, az életedből.