Az a bizonyos...

2010. február 15. 20:02 - Mosolyka

     Annyi kellemes illatra, érzésre, ízre emlékszem gyerekkoromból… Hétvégén meglátogattam Brigus barátnőméket az új otthonukban. Már többször mesélt nekem egy ülőgarnitúráról, amit ott hagytak nekik. Nem egy új darab, de neki nagyon tetszik. Megláttam és nem hittem a szememnek. 10-12 évvel ez előtt ugyan ilyen heverő,ágy kombinációja volt a Nagymamámnak, amit végül nekünk adott Anyuval a közös lakásunkba. Annyi szép emlék árasztott el. Nekünk még volt hozzá egy asztal is, aminek a teteje elcsúsztatható volt. Abban rejtette el Anyu a finomságokat. Ezen az asztalon volt minden karácsonykor a fenyőfánk, ezen az asztalon ettük hétvégente a tejberizst, amit mindig is imádtam. Bársony anyagból van a huzata és kocka mintákkal van „kivarrva”. Nekünk piros volt, ez pedig vajszínű. Beültettek a sarokba, csak úgy, mint régen is az volt a kedvenc és egyben a legkényelmesebb hely. Puha volt és nagyon kényelmes, szerettem volna egy picit visszarepülni az időben. Átélni sok- sok emléket újra, meg újra, ami abban a sarokban történt. Az esti közös beszélgetéseinket Anyuval, sorozat nézéseinket (DallasJ) és egy emlékezetes születésnapot. Egy hatalmas delfines csokoládétortát kaptam és meglepetésként néhány osztálytársam is meglátogatott.  A párnái leszedhetők az ágynak, amiből én mindig várat, „bunkert” építettem. Szerettem azt a garnitúrát. Biztos sosem fekete bútorral fogom telerakni a szobámat, hanem ehhez hasonló színes kellékekkel.

 

   Vajon, ha beköltözünk egy család lakásába, akkor az emlékek is költöznek? Gondolok itt arra, hogy az ott maradt dolgok belőlünk is váltanak ki emlékeket vagy semlegesek számunkra? Helyes dolog-e a számunkra jelentéktelen dolgokat kidobni vagy éppen kitenni és saját magunké alakítani? Azon beszélgettünk, hogy ha azok a falak beszélni tudnának… mennyi emlékkel látnának el minket… Neveket most nem írnék, de egy történetet elmesélek… számomra nagyon megható volt… Egy férfi a volt feleségéről mesélt csupa szeretettel és kedvességgel. Mindig úgy mesélt Róla, hogy egy gyönyörű szép asszony, aki mikor leült mindig ráült a fenékig érő hosszú hajára. Majd egy költözés során ott maradt képeken láthatóan egy rövid hajú idősödő hölgy volt, aki az Ő felesége volt. A férj emlékeiben mindig is az az egykor gyönyörű, hosszú hajú hölgy marad a felesége, aki a betegsége előtt is volt. Emlékeinkben mindig a szépre és a kellemesre emlékszünk, ami szívet melengető érzéseket vált ki belőlünk. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr171761317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.