Elveszett gyermek...

2010. február 23. 21:33 - Mosolyka

   Egy hatalmas ölelésre és mint az elveszett gyermek az édesanyámra vágyom nagyon. Picit keresem a helyem most. Tudom, hogy átmeneti, hisz nem szeretek és nem is szoktam depresszióba esni. Ma egész nap a mosolyom mögött valójában könnyek voltak. Panaszkodni sem szeretek, de most feszít és ki akar jönni. Fáj. Mintha a körülvevő depressziós emberek beszippantanának… de akkor sem hagyom magam! Képletesen és szó szerint is felállok és tovább csinálom, őszinte és valós mosollyal. Az élet nevezetű játékban vannak nehézségek és boldogságok. Miért nem képesek meglátni az emberek a kiutat az alagút végén? Talán, mert könnyebb szenvedni. Sajnos ki kell, hogy mondjam, szerettek szenvedni. Természetesen itt is igaz és főképp most igaz, akinek nem inge ne vegye magára! Nem szeretnék neveket említeni, ezért is könnyebb általánosítanom. Elnézést! Mindenhez lehet(ne) pozitívan hozzáállni… ha egyáltalán akarná az ember. Minden csak akarat és hozzáállás kérdése. Tényleg azt hiszitek, hogy a pénz mindent megold? Egy ideig… aztán, ahol nincs semmi emberi érték, azt pénzzel sem tudják megvenni. Rengeteg minden kavarog a fejemben, de a megoldáson és a lehetőségeken gondolkozom, nem azon, hogy mennyire szörnyű az életem. Szeretek élni és a saját „szerencsétlen” életemet igenis szeretem. Örülök, hogy ezt húztam ki az élet nagy kalapjából, megtanított értékelni és még számtalan más dologra is. Eddigi életem során mindig pengeélen táncoltam és most is ezt teszem. Ennek ellenére erővel és elszántsággal kelek fel nap, mint nap, úgy, hogy tudom, néhány hónapom van arra, hogy 7 számjegyű összeget előrántsak a semmiből, amivel helyrerázhatom az anyagi helyzetemet és biztosíthatom a fejem felett a tetőt. Komoly dolgok ezek, de nem szoktam ezen szenvedni éjjel-nappal. A megoldást és a lehetőségeket viszont még álmomban is keresem. Ma megkérdezte tőlem egy régi kedves ismerősöm, hogy miért dolgozom, és miért nem tanulok inkább tovább. Nos azért, mert kell, mert nem állok úgy, hogy megtehessem, hogy nem dolgozom. Főként most.

Sajnos már érzem magamon, hogy nem fejlődöm. Változtatni fogok, mert az egészség kárára nem mehet semmi. Az az első! Nem hagyom, hogy az eddig fölállított váram, amiben rengeteg munka áll, összeomoljon. Még mindig tartom az álmom, táncolni szeretnék. Vehetjük ezt képletesen, akár hozzávetőlegesen hasonló mozgásnak, vagy éppen dölöngélésnek, de megcsinálom. Persze, nem leszek egy „dancer girl”, de játszom a lehetetlennel. Játszom, és ezzel életben tartom magam. J Mert tudjuk, játszani jó… amiben olykor nagyot veszítünk, máskor viszont a fellegekbe repülünk a győzelemtől. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr181785287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.