Drága Ancusomnak!

2010. május 02. 20:38 - Mosolyka

 Drága Ancusom!

 

Anyák napja alkalmából most Neked írok. 
 
   Hiányzol, nagyon hiányzol. Nem telik el úgy nap, hogy ne szeretném azt, ha haza jövök, akkor Te is itt várj és megölelj. Érezni azt a biztonságot és mérhetetlen szeretetet, amit Tőled kaptam még gyermekként. Szeretném Neked megköszönni, amit értem tettél. Azt, hogy, egészséges környezetben nőttem fel, ahol nem kezeltek másnak, mert kerekesszékkel közlekedem. A gondolataimban mindig is járóként voltam. Nem fogadtam el a betegségemet és talán így mentettem meg magam a sajnálattól. Boldogan élem az életem, még ha rengeteg nehézséget is sodor elém az élet. Megküzdök velük és nem ismerek olyat, hogy lehetetlen. Nem törődtem bele abba, amit az orvosok mondtak, hogy csak 18 évet élhetek. Már elmúltam 21. Nagyon sok tervem és célom van a jövőre nézve. Szeretnék tenni azért is, hogy a fogyatékos emberek is teljes életet élhessenek csak úgy, mint én. Ezért is született meg a Begurulunk kezdeményezés, melynek már 909 rajongója van a Facebookon. És ez még csak a kezdet…
Megtanítottál küzdeni és boldognak lenni. Úgy érzem, ennél jobb útravalót nem is kaphattam volna Tőled.  Amit évekkel ezelőtt együtt kezdtünk el, azt most minden erőmmel igyekszem megvalósítani. Szeretném, ha nagyon büszke lennél rám, bár már csak az emlékeimben, de látni szeretném a mosolyodat, hogy megcsináltam az álmunkat. Minden egyes tettemben, lépésemben benne vagy és tolsz előre, s még ha néha úgy is érzem, hogy Nélküled nagyon nehéz, megmutatom a világnak azt, amire mindig is tanítottál. „Azt a bizonyos pluszt.” Számtalanszor elmondtad, ha úgy érzem, hogy nem megy valami, ne feladjam, inkább tegyek egy újabb próbálkozást és csináljam meg.  Sosem felejtem el, mikor a betegséged miatt, Te is kerekesszékbe kerültél és együtt, egymáson próbáltunk segíteni. Egy felső polcon lévő pohár, amit egyikünk sem ért el… de emlékszem, hogy Te azt mondtad, hogy mindent meg lehet valahogy oldani és végül ezt meg is mutattad nekem.
Sokáig kerestem a miértekre a választ. Vajon miért lettem beteg? Miért kellett Téged elvesztenem? Miért küzdjek tovább? Mára tudom a válaszokat. Azért, hogy megmutassuk a világnak, hogyan nincs lehetetlen és azt a végtelen küzdeni akarást, amit Tőled tanultam, azt továbbadjam. Köszönöm, hogy a lányod lehetek. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr751969547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.