Néhány perc, és kapok levegőt. Ne aggódj!

2011. október 03. 19:20 - Mosolyka

Önirónia nélkül már rég benyugtatózva, egy nem éppen kellemes „sárgaház” több éves lakója lennék. Jobb esetben… De az is lehet, hogy már nem is lennék, mert egy óvatlan pillanatban Dunába vetettem volna magam a kerekesszékből.

De itt vagyok, és maradok is! Nem hagyom, hogy beszippantson a körülöttem lévő depresszív világ. Most komolyan, mi ez? Valóban így akartok élni? Persze akinek nem inge, az magára ne merje venni, ellenben azokkal, akik „jaj” ódákat zengtek! Persze az egy egészséges emberi tulajdonság, hogy néha elmeséljük másoknak, hogy mi bánt ott legbelül, mi az, ami „lehetetlen”, de a hangsúly a „néha” szócskán van.

A hétvégén jóízűen ebédeltem kint a konyhában, egy nagy tál zöldbabfőzeléket, kis pörkölttel meglocsolva. A második falatig minden rendben volt. Aztán megérkezett a már-már lassan állandóvá váló kajatársam, a fuldoklás. Eddig csak akkor tartott velem, ha lédús gyümölcsöt, levest vagy „poros” ételeket ettem, mint például mákos tészta, vagy tejbegríz kakaóval a tetején. Most viszont már lassan egy babatápot sem tudnék úgy elfogyasztani, hogy zökkenőmentesen menjen minden.

Az izomsorvadásom velejárója, hogy a nyelés és légzés nem éppen 100 % százalékos. Mostanában elég gyakran lehet látni engem, liluló fejjel, potyogó könnyekkel és közben mégis érthetetlen mosollyal az arcomon. Néha már küszködve is, levegőért kapkodva, de nyugtatom a körülöttem levőket, hogy nincs baj, percek kérdése és újra „normálisan” fogok levegőt kapni az 52 %-os tüdőkapacitásommal. Legalábbis ekkor a normális, a nálam megszokott madár légzést jelenti. Már legtöbbször nem esem pánikba, hogy nem jön az oxigén, inkább higgadtan várok, még akkor is, ha a tányéromban levő étel után csöpög a nyálam és valójában habzsolnék. Nevetek, mert lehet, mostantól egy életen át fogok együtt élni, enni a fuldoklással. Beleőrülök, vagy előszedem az öniróniám. Az utóbbit választom. Nevetek, mikor leborul a sminkkészletem a reggeli készülődésben, pedig tudja, hogy nem tudom felvenni. Nevetek, ha az orrom előtt zárják be az ajtót, vagy ha gödörbe gurulva kicsúszok a székemből. Jó, azt hozzá kell tenni, hogy azért, mert „béna” vagyok, még nézhetnék a lában elé, egy előttem sétáló formás pasifenék helyett. Így már mentem oszlopnak is. Bár, akkor már nem csak én nevettem magamon.

Lényeg a lényeg, légy üdvözölve kedves fuldoklás, ha azt hiszed kedvem szeged, tévedsz! Már csak azért sem! Ha harc, hát legyen harc. 

 

Ha tetszett, amit olvastál lájkolj…

Látogass vissza gyakran…

Csatlakozz Mosolyka – Kerekesszékkel a világFacebook oldalához…

Osztd meg ismerőseiddel…

Küldd át a kollégáknak…

Mesélj róla a buszon…

Kommenetelj…

Vagy csak mosolyogj egyet, és legyen szép napot! J

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr983276026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.