Extázis a színpadon

2011. október 15. 17:31 - Mosolyka

blog111.pngSpontán ötletnek köszönhetően, fogtuk a kis állandó élettársamat, a kerekesszéket, és Brigus barátnőmmel belevetettük magunkat az éjszakába. Még mindig a buli hatása alatt vagyok, azóta fülég ér a szám. Még hogy nem lehet „bénaként” táncversenyt nyerni, flörtölni, telefonszámokat bezsebelni, és adni?! Nem először bizonyítottam, hogy igenis hatalmas party kerekedhet abból, ha begurulunk a táncparkettre. Nah, de kezdjük az elején.

Egyszer csak a semmiből jött az ötlet, hogy csináljunk valami őrültséget péntek este. Dobjuk fel a hangulatot, lazítsunk, éljünk. Aztán jöttek a lehetőségek. Karaoke, csajos este, beülni valahova, mozi, és végül, de nem utolsó sorban, hogy irány a belváros és osszunk ingyen ölelést forgalmas helyeken. Imádtuk az ötletet, de végül egy kis hang még is a Morrison’s Ligetbe csalt le. Nem jártunk még ott Brigussal, így nem tudtuk mire készüljünk, vajon mennyire béna kompatibilis, ahogy azt mondani szoktam, de nem estünk pánikba, mert tudjuk, mindent megoldunk. Nincs akadály, se lépcső, se szűk ajtó, semmi.

Kicsinosítva, jó kedvvel feltöltve, vidáman indultunk az éjszakának. Mechanikus kerekesszékkel mentünk, amit Brigus tolt, mert a hajtáshoz én már túl gyenge vagyok. Bár említettem előző írásaimban, hogy kiszolgáltatottnak érzem magam ilyen helyzetekben, és sokkal jobban preferálom, ha a kis jojsztikos székemben ülhetek, én irányítok, és oda dodzsemezem, ahova én szeretnék, de hamar megkötöttem a kompromisszumot és különben is, Brigussal sincs lehetetlen… Ha a buli közepén egy bárpult melletti székre ülnék szívesen, akkor ott is leszek, vagy akár valaki nyakába akkor onnan tombolok. A buszra hamar felpattantunk két srác segítségével, majd megérkeztünk az épp újonnan átadott Köki terminálhoz. Lelkes voltam és kíváncsi, mert azt hallottam, ott már van lift a metróhoz, és nem kell hegyet mászni a lépcsőknél. Tévedtem! Van, de nem működik még, és egy jó darabig nem is fog, azt mondták. Az eddigi lépcső hosszúsága a kétszerese lett, így bár nem feltétlen akadály, de nem éppen könnyűség azzal szembenézni székestől. Így gyors lehetőség áttekintés után irány körbe, majd fel a másodikra és át a „hídon”. Az épület már zárva volt, de bekéredzkedtünk és lift után szaglásztunk. A másodikon újra lépcsőkbe ütköztünk, mellette pedig ismét egyenlőre dísz liftekkel, de már csak nevettünk. Két csajszi épp arra járt, majd felajánlották segítségüket, de ekkor már Brigus úton volt lefelé a biztonságiőrökért, majd egy könnyed mosollyal az arcán felkiabál nekem.

- El ne fuss addig!

Felnevettem, de nem csak én, a két lány is annyira jó ízűen nevetetett ezen, hogy öröm volt nézni.

Jön fel Brigus a lépcső és röhög, majd mesélni kezdi.

- Azt mondtam a biztonsági őröknek, hogy kerekesszékkel vagyok, legyenek szívesek segíteni lejönni a lépcsőn, mire furcsán nézve, megkérdezték, hogy ’én lennék kerekesszékkel’.

A Népligetnél van lépcső mellett felfonó, de képzeljétek se az információn sem máshol nem tudták, hogyan lehetne használni, kinél a kulcs. Különben is, már egy igen elrozsdásodott lakattal volt lezárva, a gombok pedig hiányoztak. Így újabb akadálymentesítő dísz eszközt találtunk. Két férfivel természetesen azért feljutottunk, majd néhány perccel később megérkeztünk a szórakozóhelyre.

2222222222222222222222222.jpgÖrömmel fogadtak, azonnal jöttek segíteni, és repítettek fel a lépcsőkön a kedves biztonságiőrök, bent pedig ahová mentünk utat csináltak nekem. Hamar beindult a buli. Átadtam magam az élvezetnek és egyáltalán nem érdekelt ki, mit gondolt, hogy nézett, nézett-e egyáltalán. Brigussal táncoltunk, énekeltünk, majd egyre nagyobb társaság alakult ki körülöttünk. Ismeretlenek jöttek ölelgettek, puszilgattak és jó megtáncoltattak. Imádtam. Várkonyi Attila azaz Dj Dominique volt a lemezlovas meglepetés vendég, aki igazán nagy hangulatot varázsolt. A táncversenynél pedig végül a színpadon kötöttem ki, ahol mindenki nekem tapsolt. Egyszerűen zseniális volt az egész, majd Attila kihirdette az indulók között az eredményt, és nyertem! Egy üveg pezsgővel gazdagodtam, belül pedig hatalmas extázis volt. Aztán körbetáncoltak, tapsoltak, puszikat osztogattak, az ölembe ültek, és csak úgy repült az idő. Az arcomról pedig nem lehetett levakarni a mosolyt. Mikor már kellőképp kitáncoltuk magunkat, élményekkel a tarsolyunka indultunk a ruhatár felé. Látnotok kellett volna, ahogy a srác tömeg engem öltöztet. Ki a kabátomat, ki a sálamat adta rám, sőt közben még arra is ügyeltek, hogy a hajamat kiszedjék a kabát alól. Annyira édesek voltak! Millió puszival búcsúztunk, majd megbeszéltünk egy mihamarabbi folytatást.

A hangulatról pedig továbbiakban meséljen helyettem ez a videó. :)

 

Ha tetszett, amit olvastál lájkolj…

Látogass vissza gyakran…

Csatlakozz Mosolyka – Kerekesszékkel a világ Facebook oldalához…

Osztd meg ismerőseiddel…

Küldd át a kollégáknak…

Mesélj róla a buszon…

Kommenetelj…

Vagy csak mosolyogj egyet, és legyen szép napot! :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr923305374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.