Ragadj rám! - RTL Klub híradó riporttal

2012. július 07. 16:21 - Mosolyka

ragadj_ram1.jpgNemrég mikor hűsöltem a medencében, kitaláltam valamit, amivel nem csak magamon segíthetek. Ahogy sütött a nap, fújt egy kis szellő, minden olyan könnyű volt.  Azokban a pillanatokban nem engedtem, hogy azon járjon az eszem, hogy megint miből fizetem be a számlákat, mi lesz a tartozásaimmal. Inkább azon kezdtem gondolkodni, hogy ideje megváltoztatni azt, hogy segélyekkel és a négy órás fizetésemmel együtt 95.130 forintból oldjak meg mindent: fizessem a hitelemet, a lakbért, a rezsiket, néhány kezelést és még éljek is. Minden hónapom kapásból 115 ezer kiadással indul és akkor még nem ettem és nem vásároltam semmit, ami szükséges a mindennapokhoz. Ha apum nem lenne és azok a kedves segítők, akik olykor utalnak egy kis támogatást a számlámra – amiért nagyon hálás vagyok és köszönöm – nélkülük nem is tudom, hol lennék. Gyakran csak az látszik, hogy mennyire jó dolgom van. Koktélozom, utazom, bulizom, de azt már kevesen tudják, hogy ezeket nem én engedhetem meg magamnak. Főképp a barátaimtól, támogatóimtól kapom a meghívást. Nem panaszkodhatok, tényleg! Nem is teszem, mert imádom az életem, a munkám, de elhatároztam, hogy változtatok ezen. Szeretném elérni, hogy megengedhessem magamnak, hogy gondolkodás nélkül vegyek egy gombóc fagyit, vagy a drágább sampont vehessem le a polcról, vagy esetleg részt vegyek-e egy kezelésen, ami segíthet. Nem adományt kérek és másokat sem erre buzdítok, akik hasonló helyzetben vannak, inkább azt tanácsolom, hogy használjuk ki a lehetőségeinket.

Minden onnan indult, hogy pár hónapja felmatricáztam a kerekesszékem háttámláját a blogom webcímével. Azóta nem telt egy úgy nap, hogy ne hallottam volna, hogy a hátam mögött olvassák. Gyerekek, felnőttek, idősebbek, boltban, az utcán, a buszon. Végre értelmet adtam annak, hogy rengeteg ember megbámulja, hogy kerekesszékkel közlekedem. „Nézzetek csak, és olvassatok! :)”  Az elmúlt pár hónapban nagyon fellendült a Mosolyka – Kerekesszékkel a világ blogom, csak úgy, mint a facebook oldala, amihez legnagyobb örömömre naponta sokan csatlakoznak. Az pedig különösen csodás volt, amikor egy hölgy azt írta, hogy egy rossz napján pont előtte száguldoztam a kocsimmal, rajta a felirattal. Mikor hazaért rá is keresett a blogomra, amivel sikerült mosolyt csalnom azon a borús napon az arcára. Ki tudja, hogy ki előtt „sétálok” el?  Ez annyira jó!

ragadj_ram.jpg

Rengeteg kerekesszékes hátoldalán ott a kihasználatlan felület. Ami lehetőséget biztosíthat egy könnyebb élethez. Sokkal jobb fényt vet egy cégre, ha reklámjával még támogat is valakit, sőt jobban is jár, mert szem előtt van a hirdetése, ami mozog, így jobban felfigyelnek rá az emberek, mint egy-egy újság eldugott hasábjai között meglapulva. Számtalan kerekesszékes nem tud dolgozni, mert nem kap rá lehetőséget. Ezzel a karitatív reklámmal munkát kapnának. Közlekedni, élni kellene és nem a négy fal között ülni, elkeseredve. Felesleges arra várni, hogy az ország helyzete megváltozik e téren, hogy élhetőbb lesz. Minden rajtunk múlik, tegyük azzá, hisz mi élünk benne! Fogjunk össze és hozzuk ki belőle a lehető legjobbat.

ragadj_ram3.jpgVárom mindazok jelentkezését, akik részt vennének ebben az ügyben! Cégek, magánemberek, hirdetni vágyók, kereksszékben élő dolgozni akarók! Írjatok nekem, én pedig gondoskodom róla, hogy ne guruljunk el egymás mellett. Begurulunk a városba, hírét visszük akár egy ínycsiklandozó gyümölcstorta és jegeskávé akciós ajánlatának. A pesten rodeózó vigye a hírét a csajos új ruhakollekcióját hirdető tervezőnek, a X. kerületben élő a helyi fodrászat hírét vagy az országot bejáró aktív kerekesszékes az aktuális legjobb percdíjakat és telefonokat kínáló lehetőségeket.  Végtelen mód és ötlet áll a rendelkezésünkre, használjuk ki! Természetesen hivatalosan működne ez a rendszer, erről gondoskodom. Mit gondoltok?

Várom a leveleket: mosolyka.f@gmail.com 

Szeretném, hogy eljusson sok-sok emberhez  a „Ragadj rám!”kezdeményezésem. Remélem, számíthatok rátok ebben.  Lájkcunamit és megosztások hadát szeretném kérni!

Köszönöm és csóközön! :)  

U.I.: Elsőként az én székem háttámlája kiadó… :)

__________________________________________________________

 Már az RTL Klub híradójában is landolt a hír! Juhu! Nézzétek: http://rtlklub.hu/hirek/belfold/video/172163

rtlhíradó.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr614634822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása