San Francisco jövünk! :)

2014. május 05. 15:48 - Mosolyka

mosolyka_2013_254_resize.jpgRagyogott a nap, talán egy két felhő kószált az égen és szellő simogatta arcunkat. Édesanyám ott állt mellettem, keze a kezemben. Lábaim a homokban, kerekesszékem néhány méterre tőlem. A saját lábaimon álltam. Néhány másodperc volt az egész, de a mai napig úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna…

Nem tegnap volt, és nem is múlt héten. Tizennyolc éve lehetett. Nem tudom pontosan mikor, de a helyszín, az érzés, az illat mélyen az emlékezetembe maradt. San Franciscóba utaztunk kettesben anyukámmal. Vele, aki sosem fogadta el, hogy az orvosoknak igaza lehet. Nem fogadta el, hogy a betegségem gyógyíthatatlan. Nem törődött bele, hogy hozzávetőlegesen csak tizennyolc évet jósoltak nekem. Ment, küzdött értem. Amit csak lehetett kipróbáltunk mindent, ami egy aprócska esélyt is adhatott, hogy az állapotom javuljon.

Nagy összefogásnak köszönhetően, anyagi támogatással kijutottunk Amerikába Meir Schneiderhez.

ms.jpg„Meir Schneider szürkehályog és zöldhályog miatt, vakon született, majd a saját módszereivel 67 százalékosra sikerült fejlesztenie a látását. Gyógyíthatatlannak tartott izom- és idegsorvadásos betegeknél ért el hihetetlen eredményeket, nemcsak Amerikában, hanem a világon mindenütt, többek között nálunk is. […]

[...] Mikor először utaztunk ki San Franciscóba Meir Schneider következő kezelésére, olyan volt, mintha egy mesébe csöppentem volna. Akkor ott már minden akadálymentesített volt. Liftek voltak a metróban, rámpák a lépcsőknél. Az állatkertben mindenhol jelölték, hogyan lehet kerekesszékkel megközelíteni az adott helyet. Imádtam!

A tengerpart, a levegő illata, a homok a talpam alatt, a játszóterek elvarázsoltak. A napi kezelések néhány órát vettek csak igénybe, aztán szabadok voltunk anyuval. Bejártuk a környéket, nagyokat sétáltunk. Hatalmas emelkedők és lejtők tarkították az utunkat, de anyu olyan erős volt, hogy nem fogtak ki rajta. Feltolt, visszafogott, áttolt.

2014-05-05 15.03.20.jpg

Ellátogattunk az Alcatrashoz hajóval, etettünk fókákat, és átmentünk a híres Golden Gate hídon, a túloldalán, egy kínai étteremben ettem életemben először pálcikával. Meir felesége tanította meg, hogyan kell használni. […] Több ezer kilométerre voltam az otthonomtól és a családtól, de mégis úgy éreztem, otthon vagyok. Mintha már éltem volna ott valamikor…

Ezt a pár sort most találtam a naplómban, még kint írtam San Franciscóban hét évesen:

A kezelés után megálltam az asztal mellett, és egyedül lehúztam a lepedőt. Mindenki csodálkozott, és kitört a tapsvihar. Pici fejlődések voltak, de nekem mégis hatalmasak! Akkor már jó ideje nem tudtam állni egyedül. Az utolsó kint töltött napon ezzel a pár sorral búcsúztam:

Érzem az új izmaimat. Sokat erősödtem, ügyesedtem. Hiányozni fog az itteni munka. A tanult feladatokat otthon folytatom!

2014-05-05 15.07.34.jpg

A húsz nap alatt, amíg Meir engem kezelt, nagyon sokat fejlődtem. A rengeteg tornától és a speciális masszázstól megnőtt az izomtömegem. Igyekezett újjáéleszteni a letapadt izmokat. Szívesen visszamennék oda, ahol még csodás volt minden. Szeretném újra a talpam alatt érezni azt a homokot, amin évekkel ezelőtt együtt álltunk édesanyámmal, és annyira örültünk az apró sikereknek, fejlődéseknek.” ( Részlet a „Te döntesz” című könyvemből)

Évek óta vágyom vissza San Franciscóba. Oda, ahol még Édesanyám velem volt, ahol még tudtam a saját lábaimon állni, ahol otthon éreztem magam, ahol megéreztem a szabadság illatát, a mese világát. Annyiszor álmodoztam róla, hogy visszatérek. Újra beleállok abba a bizonyos homokba. Tizenhárom éve, mióta elvesztettem édesanyámat, azóta még inkább vágyom San Franciscóba…

Minden porcikámban érzem, hogy hívogat a hely, az illat az érzés. Küzdök, már fizikálisan sajnos nélküle, de lélekben vele együtt. Az ő elszánt küzdeni akarásával megyek tovább és bebizonyítom, hogy igaza volt, hogy nem hitt az orvosoknak… Bebizonyítom, hogy igenis nincs lehetetlen, nincs olyan, hogy nem állhatok újra a saját lábamon…

Tizenhárom éve nem engedtem el ezt az álmomat sem, és most megvalósulni látszik. Megvan a repülőjegyem San Franciscóba. UTAZOM!!!!!! Június 8-án Barbi és Brigi barátnőmmel indulunk majdnem egy egész hónapra. Annyira izgatott vagyok, hogy már alig bírok aludni. Visszatérek! Nem csak a homokba, de Meir Schneider kezei közé is. Újra részese lehetek a speciális kezelésének és egy újabb esélyt kapok arra, hogy még közelebb kerüljek, a rég dédelgetett álmomhoz:

Messzire hajítom a kerekesszéket és egy asztal tetején táncoljak a két lábamon.

Egyelőre még nem sikerült megtalálnunk a tökéletes szállást, ami árban kedvező, közel van a kezelés helyszínéhez, akadálymentes és elférünk hárman.

Tud esetleg valaki szállást ajánlani? Ismerősnél bérelhető szobát, kis házat, ennek a címnek a közelében:

The School for Self-Healing

2218 48th Ave

San Francisco, CA 94116-1551

Teljesen be vagyok zsongva… :)

Minden ajánlatot, ötletet nagy örömmel fogadok és a megosztásoknak is nagyon örülök, ki tudja végül kinek az ismerőse által jutunk el a tökéletes szálláshoz… :)

Nagyon nagy ölelés és köszönöm előre!!! :)

Felső kép: Vona Tímea 

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr426120160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása