Nem mindig az a tökéletes, ami annak látszik

2018. március 02. 21:15 - Mosolyka

szzrt_ga_la_2018.jpgNéhány hete, mikor megkaptam e-mailben a Szerencsejáték Zrtjótékonysági rendezvényére a meghívást, különleges érzést éltem át. A meghívóban külön figyelmet szenteltek annak, hogy ki, mire érzékeny. Vegetáriánus-e, vagy sem. Percekig ültem mosolyogva és azt gondoltam, ez az! Végre egy jót fogok enni. ;) 

Persze a viccet félretéve, sokkal inkább büszkeség töltött el. Büszkeség, hogy a Szerencsejáték Zrtképviseletében egy különösen figyelmes cég zászlaja alatt tevékenykedhetek saját eszközeimmel és gondolataimmal. Egy figyelmes céggel lehetek partnerségben.  

Itt ma rajtam kívül több mint 200 olyan különleges partner van jelen, akikkel együtt egy egész a Szerencsejáték Zrt. Nagyon fontosnak tartom, hogy tudjátok, tudatosítsátok magatokban, hogy mennyi sikeres ügy részesei vagytok. Egy olyan vállalat partnerei vagytok, akik nem csak magukra, de másokra is figyelnek. Cselekednek és nem csak terveznek.   

A jelenlévőknek és azoknak, akik ma nem tudtak itt lenni, szeretnék magam és a vállalat nevében köszönetet mondani. Köszönetet, mert folyamatosan tapasztalom, hogy milyen aktívan és tudatosan tesz a Szerencsejáték Zrt. a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésének ügyéért. Itt pedig ki kell, hogy emeljen a Szerencsejáték Zrt. egyik nagy büszkeségét, a Karitatív Hálózatot, ahol több mint 180 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik és sikeresen értékesít sok-sok sorsjegyet. Ma közülük is többen jelen vannak. Ők számomra a kitartás élő példái és azt gondolom, hogy újra megérdemelnek egy hatalmas tapsot!!! 

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én kimondottan nyűgösen éltem meg a ruhaválasztást erre az estére. Felpróbáltam öt különböző ruhát. Az egyikben a hasam nem tetszett, a másikban a lábam, a harmadik túl szűk volt, a negyediken felszaladt a szál és így tovább... azt gondolom, hogy ezzel olykor nem vagyok egyedül. Belenézve a tükörbe, nem az a tökéletes bomba nő  - vagy sármos férfi -  tekint vissza, amiket a címlapokon lehet látni. Mikor megláttam az üzletben ezt a piros kisestélyit, egyből Julia Roberts és a “Micsoda nő” – egyik nagy kedvencem – ugrott be. Láttam is lelki szemeim előtt magamat, pont olyan lélegzetelállítónak, mint Ő. Aztán belenézve a tükörbe jött a nagy taccs, földet értem és véget ért egy picit az álom. Szemben a valóság. Kellett pár perc, mire megbarátkoztam a látvánnyal, aztán egy nagy levegőt véve emlékeztettem magam arra, amit a férjemtől, Sándortól tanultam: 

Nem mindig az a tökéletes, ami annak látszik. 

szrt_jotekonysagibal_preview-26.jpg

Bár nem hordok (még) magassarkú cipőt - tervben van, hogy egyszer egy csodás piros topánkában sétálok be a saját két lábamon, -  azt hallottam, hogy bár gyönyörűek, de bitang módjára nyomnak. Azt gondolom, az asztal alatt most is sokan vennék le ezeket a cipőket, vagy lazítanák meg a nyakkendőt, de mégsem teszik. Én elárulom, hogy a látszólag tökéletes ruhám alatt zoknit viselek... Miért mondom most el ezt? 

Jó látnom, hogy itt a vezetők és a dolgozók egyaránt elkötelezettek a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi beilleszkedésmellett, ezzel valódi értéket teremtve a szép statisztikákon túl is. Öröm, hogy felismerték azt, hogy a látszólagos másságban tökéletesség rejlik

szrt_jotekonysagibal_preview-5.jpg

Hogy mindenki hasznos és fontos szerepet tölthet be egy vállalat életében. Zokniban, vagy alacsonyan, szemüvegesen, magasan, hallássérülten, kerekesszékkel, bal kezesen, kék szemmel vagy szőkén. 

nagykaracsony-mosolyka.jpgTavaly részt vehettem a Nagykarácsony sorsjegy reklámfilmjének elkészítésében. Büszke vagyok rá és idővel az unokáimnak is büszkén fogom megmutatni azokat az addigra már megsárgult plakátokat, amik egykor minden értékesítőhelyen ott voltak és többek között én is rámosolyoghattam róluk az emberekre. Miért mondtam igent erre a kampányra?

Mert a cél megérintette a lelkemet. Olyan játszóterek megvalósítása, ahol megkülönböztetés nélkül játszhatnak gyermekek együtt látszólag ép és fogyatékossággal élő társaikkal. Azért emelem ki, hogy látszólag, mert én azt vallom, hogy mindenki valamilyen nehézséggel él, csak van, akin jobban látszik, s van, akin kevésbé. Azt gondolom, az is fogyatékosság, ha valaki nem tud szeretni, vagy nem engedi, hogy szeressék. Elgondolkodtató, hogy akkor ki is az ép és a fogyatékos? Az, aki annak látszik, vagy az, aki látszólag tökéletes? 

Van még egy program, amit szeretnék megemlíteni.Az „Adj egy ötöst!” iskolai érzékenyítő programunkat, mely 2017-ben 5000 pedagógushoz,diákhoz és szülőhöz jutott el. Óriási élmény volt számomra a tavalyi pályázatokat bíráló zsűriben részt venni és a díjátadó öröme is felejthetetlen élményt nyújtott. 

krisztia_n_e_s_mosolyka_1.png

Szeretnék kiemelni egy történetet, ami nagyon megérintett. Krisztián történetét. Egy osztály, egy közösség történetét, akikkel személyesen is találkozhattam. Krisztián harmadikos korában egyik napról a másokra lebénult és kerekesszékbe került, társai pedig tanárukkal együtt gyógyító meséket írtak neki, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Krisztián velem együtt hiszi, hogy ő is és én is fogunk még járni, sőt táncolni is. 

Köszönöm, ha viszitek hírét továbbra is a Szerencsejáték Zrt.-nek, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékossággal élőemberek társadalmi integrációjának hatékony és sikeres támogatása folyik. Hogy a jövőben is együttműködő partnerként vesztek részt számunkra fontos ügyek megvalósításában. 

Jószolgálati nagykövetként továbbra is teszek azért, hogy a Szerencsejáték Zrt. példáját követve,fizikailag és információs szempontból is még több vállalat tegye akadálymentessé területeit. Legyen nyitott a foglalkoztatás mindenki számára.  

Továbbra is dolgozom azon, hogy az “Adj egy ötöst!” program idén még több Léleknek, fogyatékossággal vagy anélkül élőnek, adjon valami pluszt az életéhez. Érzékenyítsen úgy, hogy a jövő generációja megtanulja, hogyan segítsen jól valakinek, aki szeretne átmenni az úton, vagy megtapasztalja a közös élmények szépségét, mindenféle megbélyegzés nélkül. (Már él a pályázat, ahol 12 X 400.000 Ft nyeremény és életre szóló élmények várnak Rád!)

dsc_1126.jpg

Végezetül szeretném megköszönni, hogy ma itt lehetek, hogy akadálymentesen feljuthattam a színpadra, hogy a Szerencsejáték Zrt. támogatásával majd helyett MOST tehetek magamért és másokért is. 

További csodás estét kívánok Nektek és ne feledjétek: 

Az életben egyszer minden elmúlik, a kérdés, hogy amikor ott vannak azok a pillanatok, észrevesszük-e őket? 

Köszönöm a figyelmeteket. 

(A Szerencsejáték Zrt. jótékonysági rendezvényén elhangzott jószolgálati nagyköveti beszédemet olvashattátok.)
mosolyka_fanny.png

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr7813710826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.