Kinek adnád a 400.000 forintot?

2019. február 01. 20:03 - Mosolyka

rachel-722081-unsplash.jpgTavaly kaptam egy levelet. Egy nagyon kedves olvasóm hívta fel a figyelmem valamire, amire most én szeretném felhívni a Tied. Akkor sajnos lekéstem a határidőt, de szeretném ha most időben eljutna sokakhoz a híre.

Óvodák, idősek otthona újulhat meg, hátrányos helyzetű gyermekek és családok számára felzárkóztató és szórakoztató programok, mozgássérült és beteg gyermekek fejlődését segítő programok is indulhatnak, vagy sok egyéb program. Olyanok, amivel sokaknak segíthetünk.

A körzetenként legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400 000 Ft, a második helyezett 200 000 Ft, a harmadik pedig 100 000 Ft támogatásban részesül. Voksolni a Tesco áruházakban a vásárlások után kapott „zsetonokkal” lehetséges – minden vásárlást követően egy zsetont adnak a pénztárosok, amit az áruházakban elhelyezett zsetongyűjtőkbe dobhatsz be a legszimpatikusabb szervezet neve mellé.

„Ön választ, mi segítünk” program részletei: ITT
A szavazási időszak január 21-től február 17-ig tart!

Szólj az ismerősöknek, írj annak, akinek segítség lehet, hogy támogatásoknak köszönhetően minél több civil szervezet álma valósuljon meg!

Ez a poszt a TESCO áruház együttműködésével jött létre. Szponzorált tartalom, de ezt az együttműködést örömmel vállaltam, mert néha “csak” az információ is segíthet másoknak.

U.i.: Ha most bárkinek segíthetnél, melyik szervezetnek adnád a 400 000 forintot? Súgd meg kommentben kérlek. Még az is lehet, hogy valakinek felhívod ezzel a figyelmét rájuk és ezzel támogatsz másokat.

Photo: by Rachel on Unsplash  

komment

Retusálás nélkül az élet (Videóval)

2019. január 25. 21:18 - Mosolyka

Elindult a Mosolykával a világ vlog

alex-suprun-108909-unsplash.jpgEmlékszem, hogy az iwiw idejében még profil fotónak is olyan képet tettem fel, ahol nem látszik a kerekesszék. Volt idő, amikor nem találtam magam ebben a helyzetben. Azt éreztem, hogy látnak egy nagy monstrum guruló széket én meg eltörpülök benne. Össze is húztam magam ez igaz. Addig amíg rá nem jöttem, hogy elsősorban magamat kell elfogadnom nőként így is, aztán a világ is el fog fogadni. Voltak rá technikáim, amit nap mint nap megcsináltam. Kezdtem magam megszeretni. Nőnek látni a még kerekesszékben ülő lányt. Aztán már kihúztam magam és előbb láttak meg, mint a széket.

Jó mondjuk erről abban az időben rendesen gondoskodtam. Rikító vörös haj és mellek kipakolása.

Később rájöttem, hogy a külső megszeretése mellett sokkal fontosabb, hogy belül béke legyen és elfogadás.

Ezen is dolgoztam. Aztán a blogon, a közösségi felületeken is és a valódi életben is vállaltam magam. Írtam, beszámoltam mindenről tabuk nélkül. Megírtam a Te döntesz című könyvet és olyanokat is kiadtam, amit tudom, hogy számtalan ember nem mert megkérdezni. Tetszett az olvasóimnak a közvetlenség és a kendőzetlen mesélés.

Most újabb fejezethez érkeztem.

Olyanhoz, amit korábban nem tudtam volna elképzelni. Megmutassam magam kócosan, mélypontban, feszülten, sírva, erőlködve, esetlenkedve, pizsiben, emelés közben és edzésnél. Olyan pillanatokban, ami nem mindennapi sokaknak, de nekem még az. Nekünk még az. Magamutogatás helyett a döntés azért született meg, hogy vállalom és videónaplót készítek az életemről - életünkről Sankóval -, hogy ezzel is kihozhassuk az emberekből az erőt, ami bennük lakozik. Hogy szemléletformáló pozitív hatást váltsunk ki. Hogy megmutassam attól mert valami, vagy valaki más az átlagtól nem ufó. Hogy vannak dolgok, amiket meg lehet oldani és lehet élni örömtelien is az élethelyzetekkel együtt. Hogy nem mosolygok mindig, de törekszem arra, hogy a legjobbat hozzam ki az életemből. Sikerül is. Amihez a számomra legfantasztikusabb társat kaptam az élettől. Az ő élete is sokakat érdekel. Milyen velem élni? Kíváncsiak a gondolataira, a hogyanokra. Így meghoztuk a döntést, megmutatjuk.

Itt is az első rész: 

Nagyon izgulok. Köszönjük, ha bármilyen visszajelzést adsz nekünk. Tetszett, nem tetszett. Miről legyen szó a jövőben? Mit mutassunk meg? Bevallom azért ez egy újabb fejezet az életünkben és bármilyen kis pozitív megerősítés is jól esne kommentben. Vagy építő jellegű hozzászólásnak is örülünk, ha az mentes a bántó megjegyzésektől. Mindazoknak készítjük, akik szívesen "töltik velünk az idejüket". Ha örömmel nézed a következő részt is iratkozz fel a Youtube csatornámra és a csengőre kattintva értesítést kérhetsz a következő rész megosztásáról. Nagy ölelés! Már vágom a 2. részt!

Kép: Alex Suprun on Unsplash 

komment

“Ez a gyerek olyan kiegyensúlyozott és boldog. Nem tudom mi a recept, de szeretném elkérni.”

2019. január 15. 23:36 - Mosolyka

Egy gyönyörű sztáranyuka meglepő vallomása az anyaságról

csa_ka_ny_mo_nika_3.jpgA napokban egy őszinte poszt jött velem szembe egy anyukától. Arról írt, hogy két éve mennyire megváltozott az élete. Hogy mindig van kiért aggódni, hogy a barátai fele már nem a barátja, hogy sokszor magányos. Olykor sír a kádban, mikor egyedül van. Mennyi nehézséget rejtett az anyaság, de Lilien mosolya mindent megér. Sokan csak Barbiként ismeritek őt az RTL Klub Éjjel-Nappal Budapestből, de azt hiszem sok mindent nem is hinnétek róla. Csákány Mónika (31) több dolgot elsőként osztott meg velem.

A posztja után írtam, hogy szeretném, ha ő lenne az egyike annak a 12 nőnek, akivel az anyaságról beszélgetünk. Másnap igent mondott és felajánlotta, hogy ha nekem könnyebb eljön Siófokra. Fél órával korábban érkeztek a Mala Garden étteremhez egy édesen totyogó kislánnyal az anyukája és apukája. Lilkó vörös kis copfos haját hagymácskának hívja Mónika, engem pedig meglepett egy fülbevalóval, amiket imádok. A kis csöppség olyan édesen és finoman simogatta a karom a beszélgetés közben, hogy a szüleivel való találkozás mellett, az ő “kis” szeretete és elfogadása örökre meghatározó élmény marad számomra.

csa_ka_ny_mo_nika9.jpgHogy tudtad meg, hogy anyuka leszel?

Szerettünk volna babát és hamar várandós is lettem, amiért hálásak vagyunk. Mikor megtudtam pont pár napra pihenni mentünk a párommal csak kettesben vidékre. Már éreztem valamit a lelkemben, de aznap egy tesztet is csináltam. Egy kicsit féltem, nem mertem megcsinálni. Halogattam. Már előtte kétszer nem volt ott a két csík, ami akkor picit csalódást okozott. Aztán elképzeltem, hogy tényleg babát várok és filmbe illően mondom meg a páromnak. Míg ő edzeni volt megcsináltam a tesztet, majd félre tettem. Kicsit el is feledkeztem róla, de aztán rápillantottam és fülig ért a szám. Két csík! Anyuka leszek! Gyorsan lefotóztam a tesztet, majd eldugtam. Eger felé autópályán vezettem, közben a párom elkezdte visszapörgetni a fotókat, amit útközben készített és megtalálta a reggeli fotót. Egyből észrevette, hogy a körmöm pont olyan, mint a képen. Először úgy sajnáltam, hogy így tudta meg. Nem így terveztem. Aztán kilométereken keresztül egyetlen egy leállósáv, vagy benzinkút nem volt, hogy félreálljak és megöleljük egymást. Aztán csak sírtunk örömünkben. Végül így lett tökéletes. Sosem felejtük el. Akárhányszor arra járunk, mindig emlegetjük, hogy valahol itt tudta meg, hogy kisbabánk lesz.

Mi a legjobb és a legnehezebb az anyaságodban?

A legjobb, mikor rám mosolyog. A pillanat, amikor elindult. Ez még nagyon új, pár hete sétálgat.

Nehéz, hogy minden megváltozott. Az addigi életemnek vége. A felhőtlen gondtalanság, amikor csak magamra kell figyelnem. Amikor senkiért nem kell aggódni. Most is megfordult a fejemben, hogy tegyük át máskorra az interjút, mert szakad a hó. Mindig aggódok valamin. Nagyon rá tudok parázni dolgokra. Miért nem eszik? Most szipog, jaj! Hogy tartja a fejét. Úr Isten folyik az orra. Vigyem orvoshoz? Jaj, elesett. Az átlagnál jobban aggódós anyuka vagyok. Ami tudom, hogy nem jó. Már dolgozom rajta, hogy elengedjek dolgokat. Próbálok példát venni Lilkó apukájáról, mert ő nem parázza túl a dolgokat. Nagyon higgadt és intelligens. Jól haladok, de még van hova fejlődni. Anyukámat mindennel fel tudom hívni. Volt hogy már ő is azt mondta, hogy nyugodjak meg, nem fog belehalni a gyerek egy kis köhögésbe. Most már ennyire nem viszem túlzásba. De eleinte, nem tudtam, hogy mit hogyan kell csinálni. Nem segített a tucat könyv és cikkek az interneten, ezt meg kellett tapasztalnom a gyakorlatban. Kellett a rutin.

csa_ka_ny_mo_nika_2.jpgÍrtad a posztban, hogy kevesebb barátod van, vagy mindig közbe jön valami. Nekik, vagy neked?

Nekem. Mindig akkor lesz beteg, vagy történik valami, amiatt nem tudok elmenni. Ők jönnek hozzám, ez már egy szokássá vált. Mostanában gondolkoztam el rajta, hogy vajon ez nekik jó? Ők még nem szülők. Sok barátom ezért is épült le, mert nekik még nincs gyermekük, ők még nem tudják ez mivel jár. Én is azt gondoltam, hogy majd milyen jó lesz, szépen beosztom az időmet. De, hát nem! Van egy kisfőnök, aki beosztja helyettem. Ma már tudom, hogy ilyenkor semmi sem úgy alakúl, ahogy tervezem, most már ő irányít.

Van olyan, amivel minden nap meg kell küzdened?

Volt igen. Az egyedüllét. A párom hajnaltól dolgozik és van, hogy csak éjjel ér haza. Sokszor voltam egyedül. Nincsenek anyukás barátnőim. Anyukám a közelben lakik, de őt sem hívhatom minden órában, vagy mehetek át hozzá. Egyedül is meg kell tudnom oldani dolgokat.

Ha egy teljes napon át tudnád, hogy Lilkó jó helyen van, mivel töltenéd a napot? 

Ezen sokat szoktam gondolkodni. Valószínűleg annyi mindent, hogy egy napba bele sem férne. Találkozni a legjobb barátnőmmel és vele tölteni egy egész napot. Elmennénk wellnessezni és csak pihenni. Vele lehet csak csendben is lenni és a pillanatból töltődni.

Párod már vásárolt neked meglepetésből ruhát? 

Igen és általában el is találta, hogy mi tetszene. Volt, hogy megmondtam, hogy menjünk vissza és cseréljük ki kérlek és egyáltalán nem sértődött meg rajta. 

csa_ka_ny_mo_nika_1.jpgKi kel fel este Lilkóhoz?

Felváltva. Ez annyira jó, hogy ezt is megosztjuk egymást között. Nem lett előre megbeszélve, így alakult. Számára ez is természetes, hogy nem csak az én feladatom. Ha hazaérkezik éjjel 2-kor, de Lilkó felsír egy óra múlva, akkor is felkel hozzá.

Lilkó születéséről mesélni egy kicsit?

Túlhordtam öt nappal, ami brutál kemény volt. Egész nyáron pocakos voltam, az első 3 hónapot leszámítva, - ahol végig hánytam és szédültem - , nagyon jól bírtam. Semmi vizesedés és összesen 10 plusz kiló jött rám. A szülést már nagyon vártam. Az utolsó napokban már megnehezítette az alvást és mindent. Hisz vékony vagyok és egy nagy “dinnyével” mászkálni nem mondhatni könnyűnek. Épp megnéztem az X-faktort, hazaérkezett a párom és le is feküdt aludni. Nekem nem ment, csak forgolódtam jobbra-balra. Aztán valami olyat éreztem, amit még azelőtt nem. Jöttek a fájások, de akkor még ezt nem tudtam biztosra, talán nem is hittem még el, hogy itt az idő. Négy óra számolgatás után, felkeltettem páromat a magzatvíz nem folyt el, de végül bementünk a kórháza. Apa végig ott volt mellettem, hisz ez is egy közös “munka”. Egyedül nem ment volna. Szétharapdáltam a kezét, meg martam, de észre sem vettem.

csa_ka_ny_mo_nika_5.jpgTudtad, hogy mire számíthatsz nagyjából? Riogattak szülés előtt?

Azt tudtam, hogy nagyon fog fájni. Nem olvasgattam előre erről. Megnéztem pár videót, azt lehet nem kellett volna. Nyugodt voltam. Tudtam, hogy a számomra legjobb doktornőnél vagyok, aki a természetes szülés híve. Semmilyen fájdalomcsillapítót nem kaptam. (Itt hozzá kellett tennem, hogy egy hős!) Nagyon kemény volt, de semmit nem csinálnék másképp. Szerettem volna megóvni a gyermeket, hogy mielőtt még megszületik már teletömjem vegyi anyagokkal, csak hogy nekem könnyebb legyen. Azt gondolom, hogy minél természetesebb a szülés, neki annál jobb lesz később. Igyekeztem tudatosnak lenni és nem hagytam, hogy a fájdalom irányítsa a testem.


Sosem volt ilyen, de akkor ott a világ legerősebb emberének éreztem magam, de ehhez kemény agymunka kellett. A burokrepesztés felért egy szüléssel, annyira fájt. Ott volt egy pont, amikor azt éreztem, nem bírom, de végül a doktornő műszerek nélkül másodpercekkel később ezt is megoldotta. A másik mélypont Lilkó születése előtti pár percben volt. Úgy éreztem nincs több erőm, aztán megérkezett a kislányunk. Szeptember 10-én, 16:45-kor vasárnap. Nagyon fontosnak tartom a bőrön keresztüli kapcsolatot, így szülés után csak meztelenül feküdt rajtam Lilkó. Ezt hívják aranyórának, amit hárman éltünk át a párommal. Készült is róla kép. Ami azóta is a nappalinkban van keretben kitéve. Lilkó üvölt, teljesen piros a kis feje, mi meg puszit adunk egymásnak az apukájával.

Terveztek testvért Lilkónak?

Nem. Biztos hogy nem.  Van egy csodálatos kislányunk, így kerek hármasban az életünk.

Ti nem vagytok házasok még ugye?

Nem is leszünk. A sorozatban háromszor voltam menyasszony, szép ruhákkal. Igazából kiéltem magam ezen a téren. Mindketten úgy gondoljuk, hogy ahhoz nem szükséges papír, hogy boldogok legyünk.

Kutya, macska?

A macskákra allergiás vagyok. Kutya, Lilkó mellett esetleg majd, ami nem szobakutya és nagytestű.

csa_ka_ny_mo_nika_7.jpg

Mi az ami siker számodra anyaként?

A visszajelzések Lilkóval kapcsolatban. A “jaj de cuki” mögötti tartalmakra. 13 hós kora óta bölcsis a lányunk, hogy tudjunk dolgozni mind a ketten, persze én jóval kevesebbet, mint korábban. Mivel a gyerek egy tükör, ezért mindenkinek érdeke, hogy anya jól legyen. Én pedig vágytam a munkára is. Nagyon jó visszajelzés volt, hogy a  bölcsiben már a harmadik napon ott tudtam hagyni könnyedén pár órára. A beszoktatás utáni napokban ezt mondták: Nem tudom anyuka, hogy csinálod, de ez a gyerek olyan kiegyensúlyozott és boldog, hogy ilyet még nem láttam. Nem tudom mi a recept, de szeretném elkérni.

Ott majdnem sírva fakadtam. Nagyon sokat foglalkozom otthon Lilkóval. Hihetetlen, de elég egyszer elmondani vagy megmutatni neki valamit és onnantól kezdve tudja. Nemrég megtaláltam a gyermekkori furulyámat és Lilkó is próbálta megszólaltatni, ezért megmutattam neki hogyan kell. Másnap fogta és simán megfújta úgy és még nem volt egy éves. Fantasztikus gyermek. Két hónapos kora óta átalussza az éjszakákat. Az apukájával mi minden éjszaka alszunk rendesen.

Azt gondolom, hogy Lilkó kiegyensúlyozottsága annak is köszönhető, hogy a szülést te teljesen természetes úton csináltad végig.

De jó, hogy ezt te mondtad ki. Hiszem, hogy a fogantatás pillanatától kezdve nagyon fontos a lelkiállapot. A várandóság kilenc hónapja, a szülés mikéntje. Én ez idő alatt annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. Hiszem, hogy mindent érez a baba és minden átmegy, ami akkor bennem és a környezetben van. 

Szoptattad Lilkót?

Igen, de nehéz volt nekem. Ugyan beindult rendesen a tejem és sok is volt, de a kezdeti túlaggódás miatt csak három hónapig tudtam szoptatni. Azt nagyon rosszúl éltem meg. Az járt a fejemben, hogy milyen rossz anya vagyok, nem tudom táplálni a gyermekemet. Aztán elmúlt ez az érzés. Utólag már nem bánom, hogy így történt. Ennek így kellett lennie.

csa_ka_ny_mo_nika_6.jpgSzerinted lesz olyan fotó látható, ahol a párod is ott van?

Ezt már annyiszor megkérdeztem magamtól. Nem tudom. Tudatosan marad ő a háttérben inkább. Így beszéltük meg. Nagyon sokan kíváncsiak rá. Kérdezik, hogy hol van Lilkó apukája? Miért nem mutatod meg? Egyszer írtam erről egy posztot, hogy szeretném, ha tiszteletben tartanák a döntésünket.

A szülés után hogyan jöttél ki a testeddel?

“Szerencsés” alkat vagyok. Lilkóval érkező plusz kilók jól elfértek rajtam. Sokáig rajtam is maradt a szülés után négy kiló, aminek örültem. Végül most kettő plusz maradt, de az simán elfér. Az azért látszik a testemen, hogy szültem. Már sosem lesz olyan mint előtte. De nem bánom!

Mesét néz Lilkó?

Semmit. Nem tévézhet egyelőre. Sem táblagép, sem telefon nem játékszer számára. Azt gondoljuk, hogy elvonja a valóságról a figyelmét. Meg aztán egy idő után nem kötné le a játék, minden más a háttérbe szorulna.

Hogy kötöd le otthon, ha mondjuk mosdóba mennél? Vagy viszed magaddal?

Nem, akkor a kezébe nyomok egy fogkrémes dobozt és játszik vele 10-15 percre most már magában is. Korábban mindig jött utánam mindenhova, de ma már leköti magát, de nem a játékokkal. A szivaccsal a pelenkáival, vagy ami csörög, zörög azt szereti.

csa_ka_ny_mo_nika_10.jpgKönyv vagy film?

Film, imádom a thrillereket. És bevallom, sorozatfüggő vagyok.

A 10 évvel fiatalabb énednek mit üzennél most?

Minden pillanatot élj meg igazán! Tanulj meg elengedni és ne ragaszkodj dolgokhoz…

Mi az, amit Lilkónak köszönhetsz?

Azt a leírhatatlan örömet, amit előtte sosem éreztem. Mikor mosolyog, mikor megtanul valamit és tudom, hogy én tanítottam meg.

A képek forrása Csákány Mónika hivatalos Instagram oldala. Az interjú tartalma megosztható változtatás nélkül és forrás megjelöléssel, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles!

komment

“Hibáink” helyett, képességeink kerüljenek előtérbe

2019. január 15. 20:59 - Mosolyka

mosolyka_4-9850.jpg2017-ben részt vettem egy számomra fontos kampányban, ahol három akadálymentes játszótér volt a kitűzött cél, amit korlátok nélkül és könnyedén tudnak sokan használni. Olyan közösségi fontos terek megvalósítása, ahol a közösen átélt jó élmények hidakat építenek ember és ember közé. A pici gyermekek még nagyon nyitottak a világra. Ők még nem kezelik másképp társukat, ha valamiben látszatra eltérnek tőlök. Ők még csak játszani szeretnének együtt. Ezért is támogattam és állok amellett ki, hogy fontos olyan körülményeket létrehozni, ahol találkozhat a hétköznapi felhőtlen világban kerekesszékkel közlekedő, látássérült, autista, fekete hajú, kék szemű, végtaghiányos, siket, kisfiú, kislány, magas, alacsony… Azaz Lelkek, emberek megbélyegzésektől mentesen. Ahol a szomszéd kisfiú nem a bottal járó, hanem a Petike, aki mindig megossza a homokozójátékait bárkivel és csodás várakat épít. A Julcsi, aki siket helyett, az édesen mosolygó kislány, akivel nagyon jókat lehet fogócskázni és csúszdázni. Ahol a szülők is beszélgetnek egymással és senki sem érzi magát kirekesztettnek, vagy egyedül.

Arra törekszem hosszú ideje, hogy olyan világban éljünk, ahol a hiányosságaink, a “hibáink” helyett, a képességeink vannak előtérben. Ahol megbecsüljük és elfogadjuk egymást. 

Ezen a téren is nagyon hálás vagyok a környezetemnek, mert már kisgyerekként is fontos és elismert, szeretett  személynek éreztem magam a közösségen belül. Viszont sajnos még nagyon sok olyan levelet, történetet kapok, ahol azt mesélik, hogy úgy érzik őket nem szeretik, nem fogadják el és ettől életük oly fájdalmas és hiányos. Közösség és elfogadás nélkül élni mennyire nehéz sajnos még sokan érzik. Pedig ha egy picit is megállunk a rohanó világban és megkérdezzük magunktól, hogy mire vágyunk igazán, akkor ott lapul mindenkinél az elfogadás, a vágy a szeretetre és egy közösség részének lenni. Nyilván pillanatok alatt nem változik meg a világ és a mi kis hazánk, de hiszem és látom, hogy alakul és ez jóirányba megy. Az, hogy az elmúlt két hétben a tavaly előtt megvásárolt Nagykarácsonyi sorsjegyek egy részéből elkészült Budapesten és Veszprémben a megálmodott befogadó játszótér nekem felér egy nagy nyereménnyel.

mosolyka_1-9824.jpgAz átadáson kibújt belőlem a boldog gyermek, aki szabadon hintázhat és trambulinozhat, akár kerekesszékkel is. Végre eléri a homokozót és “felmászhat” a játékokra, befér a bunkiba és játszhat boltosat. Bármerre néztem volt valami, amit egyedül tudtam használni. Hálás vagyok a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy ezt megvalósította és részese lehettem. Öröm számomra, hogy ezeket a tereket nyitottá tették és bárki használhatja. Azt érzem, hogy ez egy olyan hír, amit boldogan kiabálok bele a világba, mert erről érdemes tudni. Kipróbálni és megtapasztalni. Ha nem lett volna ilyen hideg a napokban én biztos, hogy hosszú órákat töltök a játszótéren függetlenül, hogy már 30 éves vagyok. Az az élmény, ahogy a kis Levente Veszprémben velem fogócskázott a labirintusban és oly édesen nevetgélt, meghatározó marad és biztos vagyok benne, hogy ő már nem fog furcsán bámulni kerekesszékkel közlekedőt. Sokkal inkább másokat is ilyen könnyedséggel fog játékba hívni és tovább adja szavak nélkül az elfogadást. 

Év végén folytatódott a kampány, a cél további 5 játszótér megvalósítása volt.  Így a felnövekvő generáció pozitív szemléletformálása is zászlóhajós cél. 

Addig is látogassatok el Budapesten Csillagház Általános Iskola udvarához (Ráby Mátyás u. 16, 1038) és Veszprémben a Március 15. utca, Jutasi úti lakótelepre, ahol vár mindenkit szeretettel az átadott játszótér. A harmadik Miskolcon lesz, az még építés alatt, de örömmel osztom meg a hírt, amikor már látogatható és közben álmodozom, hogy az idei kitűzött cél is hamarosan megmászható, játszható lesz. Általatok ismét összegyűlt rá az összeg. Hála érte sokak nevében! 

Fotók: Túri Márton

komment

Eddigieknél sokkal hatásosabb célkitűzés(em) 2019-re?

2019. január 01. 16:31 - Mosolyka

Avagy kupi, vagy nem kupi a lakásban

cathryn-lavery-67852-unsplash.jpg12 óra 14 perc, jó reggelt! Az év első napján ilyenkor ébredni rendben van. Bár buli az nem volt az éjszaka - a nagy partyarc énem már kiélvezte a javából ezt is korábban - most inkább a pár napja rákattant sorozattal suhantunk át az új évbe. Nyugisan, csendben. A lakásban giga kuplerájjal. Ami engem nem zavar, de Sankót igen. Imádom a rendet és tisztaságot és többségében az is vesz minket körbe, de ha választani kell a feszült, kedvtelen rendrakás és a mosatlan, száraz ruhák halmában levő jókedv között ezerszer is az utóbbit választom. Sankó még nem ennyire határozott ebben a kérdésben és inkább takarít olykor… Vagy dühöng, hogy micsoda kosz van itthon, de semmi kedve megcsinálni. Aztán megcsinálja. Aztán a kipuffogás és a feszkó után persze nagyon hálás vagyok, hogy ilyen szuper pasi, hogy még erre is figyel. 

Még nem tudok elpakolni egyedül, de ha tehetném ilyenkor (is) tenném. Alig várom, hogy az új lakásba költözésnél már elérjem a mosogatót és könnyedén alá tudjak gurulni a kerekesszékkel és el tudjak mosogatni. Biztos, vagytok akik azt mondjátok, hogy “jaj de bolond vagyok, hogy pont a mosogatásra vágyom, de hisz annyira szörnyű az”! Lehet, de számomra az önálósághoz hozzátartozik, hogy olyan jó lenne már végre ezt is meg tudni csinálni. Persze a legjobb az lenne, ha már csak könnyedén felállok a kanapéról, odasétálok és a két kis formás lábaimmal a mosogató előtt tisztára suvickolnám a tányérokat és poharakat, aztán egy finom vacsit rittyentenék a társamnak és könnyedén lezuhanyoznék egyedül lefekvés előtt.

scott-webb-22420-unsplash.jpgAzt hiszem tagadhatatlan, hogy az éve eleje egy új szakaszt jelent sokaknak. Fogadalmakat, elhatározásokat, lelkesedést. Tele a konditerem és indulnak a fogyókúrák. Aztán napról napra csökken a tömeg és mégis csak nő az az ételmennyiség és mínőség, ami bekerül a szervezetbe. Én is ilyen voltam és vagyok is. Vagyis olyan, aki ilyenkor még az átlagnál is nagyobb lelkesedéssel vág neki a dolgoknak. Aztán például a tavalyi év fogadalma, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne edzenék olyan “szépen” dölt meg az első két hét útán, hogy azóta is fogom a fejem…  Nem vagyok rá büszke, de a 2018-at nem a kellő mozgás jellemezte, de közben mégis jöttek az eredmények hétről hétre. Két hónap alatt a 7 másodperces állásomból 26 perc 10 másodperc lett járógéppel és egy botra támaszkodva. Olykor kapaszkodva, máskor nem. A múlt évet a Majd helyett MOST film forgatásai, megvalósítására való törekvések tették ki főként. Hihetetlenen, hogy mennyi energiát szippantott be tőlem és a csapattól. Nem bánom és nem is szidom magam, hisz ami készülőben van, azt már látom, hogy egy újabb hatalmas pozitív mérföldkő lesz az életemben, csakúgy, mint öt éve a Te döntesz könyv kiadása. Még van vele munka, hogy azt mondhassuk kész, de most vágyom arra is, hogy sokkal több mozgásra maradjon erőm. Ez csak az én döntésem, ha akarom van rá időm.

Hisz ha csak belegondolok mennyivel nagyobb eredmények is lehetnek, ha többet teszek bele, máris érzem magamban az erőt, hogy lehajtsam a laptopom és a bordásfalhoz menjek.

Karácsonyra választottam magamnak egy könyvet ajándékba: Vágy térképe. Ami adott számomra egy merőben más célkitűzési módszert. Annyira apróság, de mégis mekkora dolog…

Ahelyett, hogy azt írom a 2019-es megvalósító listámra, hogy: Mindennap tornázok 

Más listám lesz. Méghozzá vágylistám. Arra vágyok, hogy: Valóban kihozzam magamból, amit fizikálisan lehet és sokkal több dolgot tudjak egyedül megcsinálni. Megforduljak egyedül éjszaka az ágyban, vagy felöltözzek segítség nélkül, egyre kevesebbszer érezzem a kiszolgáltatottságot. 

Bár tudom, hogy a mozgás - ahogy mindenki másnak is - a legfőbb fontossági pont lenne az egészség listán, de ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondom, hogy annyira nagy kedvem van hozzá mindig. Arra viszont mindig vágyok, hogy kevesebb segítséget kelljen kérnem és egyre önállóbb, erősebb legyek. Ehhez a vágyhoz az út a mozgás, de ma a 2019- es vágylistámra többek között nem az kerül, hogy napi torna, hanem az, hogy EGYRE KEVESEBB SEGÍTSÉGKÉRÉS A MINDENNAPI TEENDŐKHÖZ ÉS NAGYOBB ÖNÁLLÓSÁG. Ehhez viszont tudom mi szükséges… Így eldönthetem, hogy teszek-e érte.

Most mindent átfordítok vágykérdésbe és idén ezzel az úttal igyekszem még közelebb kerülni vágyaimhoz.

Pont olyan évet kívánok Neked is, mint magamnak. Olyat, amiben hemzsegnek az örömteli dolgok, egészség van és az az érzés, hogy éldegélés helyett igazán élsz. Nagyon is jól! Úgy, hogy majd helyett MOST teszünk magunkért és másokért is! :)

"Szolgálati közlemény": Évek óta kérdezitek, hogy az adó 1%-ot fel tudjátok-e ajánlani a Mosolyka Most Alapítványnak magánszemélyként vagy cégként. Eljött a csodás pillanat, hogy büszkén mondhatom igen mindkettő módon és nagyon meg is köszönjük, mert 2019-re is van megvalósításra váró vágyaink, amivel sokaknak tudnák mosolyt varázsolni a hétköznapokba! Köszönjük, ha ennek felajánlásoddal Te is részese leszel.   

Mosolyka MOST Alapítvány

Adószáma: 18789218-1-14

K&H Bank Zrt. bankszámlaszám: 10403923-50526751-52511005

mosolyka@mosolyka.com

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Imádtam Sankó édes arcát, mikor ráeszmélt, hogy ezt a kis mini pulcsit tényleg elhozzuk a Dream Outletből. Nekem annyira ő, miniSankót pont el tudom benne képzelni és imádnám is, ha már benne lenne a kis gyerkőc. Miután eljöttünk a barátaink boltjából utunk Mátraházára vezetett, ahol másnap reggel előadásom volt egy csapatépítős cég dolgozóinak. Egy akadálymentes szobában aludtunk, ahol annyira nagyon jó dolog történt. Nem nagy dolog, de nekem nagyon az! Miközben Sanyó zuhanyzott az járt a fejemben, hogy oh de jó lenne, ha én is tusolhatnék! Milyen jól esne, hisz egy nappal korábban indultunk el otthonról Siófokról és volt teendő, ami leizzasztott. Viszont segítő nélkül nem akartam társamat ezzel még pluszban terhelni, így el is hessegettem a dolgot. Majd egy száll türcsiben kijött és valami imádnivaló dumával becsalt a fürdőbe, ahol a jó kialakításnak és a bekészített plusz széknek köszönhetően a lehetőségekhez mérten könnyedén letusolt és élvezhettem a forró vizet és a tisztaság adta örömet. Mekkora jó dolog ez, ha legközelebb fürödtök értékeljétek még jobban, mint eddig, mert nem mindenki akkor fürdik amikor szeretne és olyan egyszerűen, mint az átlag! Az hogy gondolatolvasó-e vagy csak szimplán ennyire figyelmesen édes Sankó, rátok bízom. Nem hiába vagyok az Ő társa. :) #mosolyka #fannyhozleiter #mik #instahun #instahungary #magyarország #budapest #mutimitcsinálsz #mutimitcsinalsz #instahu #ikozosseg #baba #társ #férj #gyerek #ruha #kispulcsi

Mosolyka (@mosolyka_fanny) által megosztott bejegyzés,

komment

Totál szerelmes vagyok a mosolyába

2018. szeptember 12. 23:19 - Mosolyka

Avagy álmodni érdemes

komment

Igent mondtam!

2018. szeptember 12. 23:17 - Mosolyka

40904757_720294844973274_5715240477444276224_n.jpgEmlékszem, hogy nagyon meleg volt. Ébredezőben voltam még az ágyban, kellőképpen kócosan és egy vicces pizsiben – ami világít a sötétben –, amikor csörgött a telefonom. Sankó vette fel. Pár perc beszélgetés után, arra lettem figyelmes, hogy másnapra le is szervezett egy találkozót. Ha jól emlékszem, felém annyi volt a kérdés, hogy 12 óra vagy 13 óra? Az utóbbit választottam. Kiderült, hogy a Szerencsejáték Zrt.-től hívott az egyik osztályvezető, akiről már hallottam, hogy nagyon szeretne elérni, hisz egy sokakat érintő, kiemelt ügyben szeretne velem beszélni.

Másnap találkoztunk egy üdítőre, ahol pillanatok alatt feltűnt, hogy szemben velem nem az íróasztal mögülirányító, sztereotip vezető ül. Sokkal inkább egy olyan ember, akinek ez az ügy a szenvedélye, a küldetése,nem pedig csak a munkája, egy feladat, amit le akar tudni. Ő egy olyan osztályt vezet, ahol megváltozott munkaképességűek és/vagy fogyatékossággal élők –azaz az én fordításomban Tanító Lelkek – vállalaton belüli foglalkoztatásával tölti idejét. „Nahát!” – gondoltam, és már adtam is fejben egy jó nagy plusz pontot a cégnek, hogy erre egy külön részlegük van.

Aztán a beszélgetés során megtudtam, hogy a lottótársaság létrehozta az „Adj egy ötöst!” programot is, aminek célja, hogy játékosan, élményekkel érzékenyítse a jövő generációját, hogy a gyerekek megtanulhassák, hogyan segítsenek jól valakinek, aki szeretne átmenni az úton, vagy megtapasztalják a közös élmények szépségét, mindenféle megbélyegzés nélkül. Imádtam a gondolatot, hogy ennek részese lehetek, hogy hozzátehetek ehhez. Igent mondtam arra, hogy én legyek a Szerencsejáték Zrt. jószolgálati nagykövete!

Amikor pár nappal később nekiültem annak az ötven pályázat áttekintésének, ami az Adj egy ötöst! pályázatra érkezett, meg kell, hogy valljam: sírtam, nevettem és tele volt a szívem szeretettel, hogy micsoda szuper gyerekek vannak Magyarországon, mennyi szuper tanárral. Hogy milyen különleges élményeket terveznek megvalósítani együtt. Szemüvegesen, kerekesszékkel, siketen, vagy látássérülten. Kék pólóban, rövidnadrágban, segítő kutyussal vagy jeltolmáccsal. Mosolyogva, kicsit félénken, bátran, lányként, fiúként, de mindig szem előtt tartva az egymás iránti NYITOTTSÁGOT, hisz a külső az lehet különböző, de belül mindannyian érző, szeretetre és elfogadásra vágyó Lelkek vagyunk.

Rosner Imrével a Szerencsejáték Zrt. Karitatív Osztályvezetőjével beszélgettünk erről röviden egy videóban. Kukkantsd meg itt.  

 

komment

Megosztanám a különleges történeted!

2018. szeptember 01. 21:09 - Mosolyka

Csak küld be vagy szólj annak, kinek története felemelő! :)

SZERETNÉM MEGOSZTANI KÜLÖNLEGES TÖRTÉNETED! Mesélj kérlek ❤️ 

Pár hete nagyon ki voltam merülve. Alig bírtam felkelni az ágyból. Nagyon húzott vissza, hogy maradjak még és húzzam magamra a takarót és csak aludjak. Nem tettem, mert hetekkel ezelőtt elígérkeztem egy rendezvényre, ahol két előadást tartok vezetőknek és a csapataiknak. A kocsiban Siófókról Budapestre elaludtam. Szegénykékre ráhoztam a frászt, mert telefonon nem értek el, mert le volt halkítva és már meg kellett volna érkeznem.

forever_academy_180707-064.jpgNéhány perccel az előadásom előtt begurultam és bár talán kívülről nem látszott, de belül továbbra is kevés energiát éreztem. Azért mentem, mert számítottak rám és az adott szó, a szavam miatt, hogy ott leszek. Illetve azok a számomra nagyon kedves emberek miatt, akik meghívtak.Melinda Bucsku és Simon Janó, akiknek ezúton is giga gratuláció az esküvőjükhöz, imádni való pár vagytok! Továbbá szuper vezetők, szülők, emberek és ez nem a popó nyalás része. :) Tényleg!

Egy olyan nem mindennapi közösségbe csöppentem, ahol a mínusz 100-as energiaszintről plusz 1000-re emelkedett. Csupa mosoly, szeretet, elismerés és lelkesedés ölelt körbe. Köszönöm az élményt a csodát és a legvégén azt az egy percet, mikor arra kértetek csukjam be a szemem és élvezzem ki a visszajelzést ez előadásomra. Vastaps, éljenzés és csukott szemmel is érezhető szeretet érkezett felém. Köszönöm! Nem hiába éreztem, hogy ide érdemes elmennem. A belső kis hangunkra érdemes hallgatni, menni oda, ahova lelkünk hív. ❤️

Biztos vagyok benne, hogy több ezer olyan történet van, amit érdemes lenne másokkal is megosztani. Biztos Neked is van olyan történeted, amivel elő lehet varázsolni másokból az erőt. Amivel lelkesedést, mosolyt lehet adni, amit úgy érzel érdemes megosztani. Ehhez szeretném felajánlani az oldalam. Azt nem ígérem, hogy mindenkiét meg tudom osztani, de annyi olyan történetet szeretnék átadni, amennyit csak lehet. Főképp, ha ez örömöt okoz számodra és azoknak is, akik olvassák.

Küld be majd helyett MOST a történeted a mosolyka@mosolyka.com címemre egy jóminőségű megosztható saját hozzáillő fotóval, tárgyként mindenképp írd be: Örömöm megosztása.

Induljon a boldogság, a lelkesedés cunami. Várom a történeted!

Fent fotó: Tamás Pál

U.i.: Fenntartom annak a lehetőségét, hogy a beküldött történeted rövidebben osszam meg, vagy kisebb módosításokat tegyek benne, úgy hogy az eredeti tartalom megmaradjon.

komment

Az én vallomásom, az én vállalásom!

2018. július 05. 17:28 - Mosolyka

Avagy 3 + 1 szócska, amit ritkán hallottál tőlem

hinta.pngSosem volt kimondva, hogy más lennék, mint a többiek és ez így volt jó. Szüleim nem neveltek csodabogárként, vagy illettek „beteg” jelzővel. Mindent megtettek azért, hogy kicsit se érezzem kevesebbnek magam, de volt, ahol és amikor megszólalt bennem egy kis hang: „De jó lenne…”, „Bárcsak…”.


Hasonlóan a barátaimhoz, a környékbeli gyermekekhez, én is éreztem magamban a vágyat, hogy szünetekben, iskola után a játszótér része legyen az életemnek. Végül is az volt, de másképp, mint másoknak. Emlékszem, kisgyermekként egy speciális, kék kerekesszékben ültem, ami sokkal inkább hasonlított egy babakocsira. Társaim, szüleim gyakran vittek el a játszótérre, mindenki törekedett arra, hogy része legyek a közösségnek, de voltak határok. A hintára, a csúszdára fel kellett ültetni, a homokozóba be kellett emelni, hogy leülhessek. Ezek nem egyedül és könnyedén mentek, így ritkán kértem, hogy csinálhassam, mert kíméltem szüleimet, tanáraimat. A mászókát egyáltalán nem tudtam használni, csak néztem a társaimat. Persze szeretetük és figyelmük nagyon sokat segített, hogy összességében azt mondhassam, boldog gyermek voltam.

De visszagondolva mégis ott éltek bennem a „de jó lenne”- és a „bárcsak”-érzések.

207145_1929208625868_3524222_n.jpg
Aztán a kilencedik születésnapomon szüleim egy emlékezetes, életre szóló élménnyel leptek meg. Bulit rendeztek, amit egy medencében tartottunk, melynek közepére egy mászókát varázsoltak. Számomra legalábbis az az volt, pedig valójában a medence létráját hasznosították egy kicsit másképp. A vízben könnyedén mozogtam és végre – még ha kicsit másképp is, de – mászókáztam.

 


205047_1929207145831_2576353_n.jpgKésőbb kiutaztunk édesanyummal Amerikába egy terápiás kezelésre, ahol többek között a szabadság élményébe is beleszippanthattam. Ott már akkor volt egy játszótér, aminél törekedtek arra, hogy a legtöbbek számára akadálymentes legyen. Már akkor éreztem igazán, hogy mekkora érték, ha valaki részese egy közösségnek, hogy a játék, a közös időtöltés milyen csodálatos ajándék.


Ma, közel a harminchoz, a Szerencsejáték Zrt. jószolgálati nagyköveteként néhány hete ellátogattam a budapesti III. kerületi Csillagház Általános Iskolába, ahol hamarosan felépül A játék összeköt! program első befogadó játszótere. Játszótér, ahol ép és fogyatékossággal élők együtt játszhatnak – bár én továbbra sem szeretem a megkülönböztetést, hisz mindnyájunkban dobogó, érző szív lakozik, bélyegek helyett sokkal inkább elfogadásra vágyunk.

Ezért is támogatom nagyon, hogy a lehető legtermészetesebb dologgal, a játék lehetőségével, szavak nélkül, tettekkel érzékenyítsük a következő generációt és általuk a szüleiket, környezetüket is. 

Amikor először megérkeztem a leendő játszótér helyszínére, előbújt belőlem a kicsi Fanny, aki alig várja, hogy homokozzon, és bepótolja, ami gyermekkorából kimaradt. A már felépült akadálymentes hinta révén először éltem át, milyen érzés szabadon – a saját erőmből, saját magamat hajtva – suhanni.

Az biztos, hogy a játszótér felépülése után felnőttként is kipróbálom majd az összes játszóeszközt, és leendő gyermekeinket is nagy örömmel visszük majd oda férjemmel. Mire ők megszületnek, remélem, hogy az ilyen játszóterek sokkal inkább természetesek lesznek, mint különlegesek. Én pedig aktívan szeretnék minél többet tenni azért, hogy ez így is legyen! 

Most éppen azzal, hogy viszem a hírét ennek a csodának, ami MINDENKI számára nyitott lesz és elérhető

Addig is kukkantsátok meg erről a kis összefoglalót. Megéri. Számomra szívet, lelket melengető. 

 
komment

4 + 1 szuperbiztos lépés az álmaid eléréséhez

2018. március 12. 21:24 - Mosolyka

Avagy tényleg találkozom J. K. Rowling, a Harry Potter írójával?

28782765_1662937893771936_3449245779665879040_n.jpgÉpp egy londoni kis hotelszobában vagyok Sankóval. Kék szőnyeg a szobában, egy nagy ágy, mini ajtós fürdőszoba, ahova kerekesszékkel nem jutok be. Itt a legtöbb szoba ilyen kicsi, kivéve a lakosztályok, de az még nem fér bele a költségvetésbe. Néhány perce jöttünk vissza  J. K. Rowling - Harry Potter írója - alapítványától a Lumostól, ahova szószerint az utcáról estünk be. Nem vártak, időpontunk nem volt, de konkrét céllal érkeztünk elszántan Magyarországról. Elmeséltük életem történetét röviden. A beszélgetés végén felmerült, hogy lehetnék a Lumos alapítvány nagykövete, és hogy találkoztam-e az írónővel már?

Tudtad? Teljes neve Joanne Kathleen Rowling. A könyvre azért J. K. Rowling név került, mert a kiadó úgy gondolta, hogy egy női író könyvét a fiúk nem olvassák. 

 

Nem, még nem találkoztam az írónővel - válaszoltam. Majd gyorsan hozzátette az alapítvány édes kollégája, hogy akkor hamarosan.

1. lépés az álmod felé

Tűzd ki magad elé a célt nagyon pontosan és tegyél is érte. Írj össze legalább 50 olyan dolgot, amivel szerinted közelebb kerülhetsz a célodhoz. Felejtsd el, hogy mennyire merész az ötlet, vagy más mit gondolna róla, ha a szándékaid tiszták, nincs más dolgod, mint a listához majd helyett MOST hozzálátnod. Lehet, hogy van olyan pont a listádon, amit nagyon jelentéktelennek gondolsz, akkor jusson eszedbe, hogy egy vödör is megtelik idővel, ha csak csepeg bele a víz a beázott plafonról. Minden egyes “kis” tetted közelebb visz a célodhoz, még ha abban a pillanatban nem is látod.

kyleval_1.pngEzért is indultunk útnak szerdán Londonba Budapestről. A fő ok amiért mentünk az az, hogy újra találkozzunk Kyle Eastwod jazz zenésszel, aki a nem mindennapi színész Clint Eastwood fia. Ott koncertezett megint a Sohoban a Ronnie Scott’s - ban, ami a legjobb jazz klub a világon Kyle szerint. Merész vagy sem, de egy bő fél éve szintén időpont nélkül elmentünk ugyanerre a helyre, ahol a koncertje után felkértük Kylet, hogy a “Majd helyett MOST” filmünkhöz készítsen zenét. Akkor egyből nyitott volt, csak arra kért, hogy a filmből mutassunk neki részleteket. Most vittünk magunkkal a már felvett részeket. Elöző napokban gondosan lefordítva angolra és feliratozva. A bandájának koncertje alatt megszólalt egy olyan dal, aminél mindannyian tudtuk, hogy ez az! Sankóval az egész film forgatókönyvéből ugyanazt az egy jelenetet mondtuk ki, hogy hova érezzük ezt a zenét. Kyle és a felesége emlékeztek ránk és nagyon örültek nekünk, puszival és nagy mosollyal üdvözöltek. Mivel látjuk, hogy mennyire elfoglalt Kyle, utazik folyamatosan turnézva és az a bizonyos a szám teljesen elvarázsolt minket úgy gondoltuk a már meglévő szám használatához kérjük a hozzájárulását. Nyilván ezt ott a helyszínen hajnali egykor már nehéz lenne lepapírozni, ezért egy “possible” azaz lehetséges hozzáállással és egy követlen e-mail címmel távoztunk a klubból. 

2. lépés az álmod felé

Láss és ne csak nézz! A célodhoz vezető úton biztos, hogy utadba kerülnek lehetőségek, amikkel érdemes élned. Figyelj, mert a siker azokra vár, akik felemelt fejjel mennek az utcán és nyitottak és mernek nagyot álmodni. Kösd össze a megvalósítást élményekkel, újdonságokkal, kiegészítésekkel.

Ha már Londonba utaztunk Kyle és a filmünk miatt, elkezdtünk olyan lehetőségeket keresni, ami ehhez a helyhez kapcsolódik még. Régóta dédelgetett álmom, hogy külföldön is megjelenjen az itthon bestseller lett “Te döntesz” című könyvem. Az első két fejezet már le volt fordítva angolra, de egy alapos átellenőriztetés után kinyomtattuk és egy szerkesztő programmal a jelenlegi borítón a szöveget angolra cseréltem és a cél kiadó logóját is rátettem. Louise Hay amerikai írónő, motivációs előadónak a Hay House kiadója az álmom. Majd ráírtam egy post-itra, hogy

“Amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani. Egyetért velem a Hay House kiadó?”

eso.jpgÍgy szintén bejelentkezés nélkül taxiba szállva - ott a legtöbb autóban van rámpa és akadálymentes - elmentünk a londoni kiadóhoz elvinni a kézirat egy részét. Sajnos éppen minden döntéshozó egy konferencián volt, de egy kedves szerintünk asszisztens hölgy átvette és megígérte, hogy eljuttatja az anyagot nekik. A közvetlen e-mail címét pedig megadta, hogy kapcsolatban maradjunk. Mivel nem vagyunk cukorból csak a nagyobb távolságokra mentünk taxival, volt hogy átgurultunk a Hyde parkon, ahol Londonhoz híven szépen el is kezdett esni az eső. 

3. lépés az álmod felé

Vedd magad körbe lelkesítőkkel és kompetens, azaz hozzáértő személyekkel. Nagyon fontos, hogy a célodhoz vezetú utadon támogató emberek vegyenek körbe, akik nem törik le a szárnyaidat. Beszélgess olyanokkal, akik már elérték, vagy csináltak hasonlót. Olvass és tájékozódj, mert ma az egyik legnagyobb kincs az információ.

Tudtad? A takarítónő, portás vagy biztonsági őr sokat tudhat, érdemes vele beszélni.

Sajnos be kell lássam, lássuk, hogy nem beszélünk még olyan jól angolul Sankóval, hogy magunk ezt végig tudjuk menedzselni, így egy hozzáértő és lelkesítő plusz fővel is mentünk Erzsike mellett, aki a legjobb leveseket főzi a legegyszerűbb dolgokból és mennyei szendvicseket csinál, miután segít elkészülődni a merész látogatásainkra. Egy másik kiadóhoz a “Penguin Books”-hoz is ellátogattunk váratlanul, de ott nagyon elzárkózóak voltak, hajtogatták, hogy ők csak ügynökökkel beszélnek. Próbálkoztunk mindenfélével, de fel sem engedtek és még a telefont is ránk rakták. Bár lehet ehhez hozzásegített, hogy nagyon el akartuk érni, hogy legalább átvegyék a kéziratot. De mivel, ha nem engednek be az ajtón és nem sikerül így, akkor keresünk ablakot és más megoldást. Végül egy recepciós hölgynél hatott a Shrek féle macska nézés és megígérte, hogy feljuttatja a szerkesztőségbe. Majd a kedvesen mosolygós kint cigiző biztonsági őrt kérdezgettem, hogy nincs-e valami bennfentes infója, vagy ismerőse ott. Aki végül megsúgta, hogy az épület túloldalán van a postázó rész, amit mindig felvisznek, oda érdemes leadni. Így gyorsan az én okos férjem és társam kigooglizta, hogy ki a kiadó vezetője és neki címeztük a borítékba rakott névjegyet és kéziratot. Pontosan ezt a módszert használva küldtük fel a Daily Mail neves magazin egy újságírójának az anyagot a londoni utunk során, aki 2(!) órán belül írt is, hogy nagyra értékeli, hogy személyesen vittem el, elolvassa és jelentkezik, ha úgy érzi, hogy érdemes megjelentetni a történetem.

4. lépés az álmod felé

Legyél emlékezetes és más, mint az átlag. Legyen valami, ami miatt emlékeznek Rád. Lehet egyszerű dolog is, egy jellegzetes szín, kiegészítő, különleges hozzáálás vagy egy figyelmes észrevétel. Vállald fel magad az utánzás helyett. A fekete hollók között mindig a fehér a különleges, ami ritka. Azzal, hogy figyelmes vagy és dicsérsz közelebb kerülsz az emberekhez.

lumos.jpg

Nagyon édes hölggyel, Jessicaval beszélgettünk a Lumos alapítványnál, akinek egy nagy türkiz köves gyürű volt a kezén. Tényleg nagyon tetszett ezt külön kiemelve megdicsértem. Ő pedig egyből megjegyezte, hogy ennek a szettnek a fülbevalója az pont olyan stílusú, mint amiket én hordok. Megmaradt neki a fényképekről, hogy hosszú színes fülbevalókat viselek. A beszélgetés közben pár percre bekapcsolódott az alapítvány CEO-ja, aki belehallgatva a beszélgetésbe annyit tett hozzá, hogy fantasztikus és a legjobb kezekben vagyunk. Az alapítvány az egész világon tevékenykedik, több nagyvárosban van irodájuk és fő céljuk: 2050-re egy hátrányos helyzetű vagy fogyatékos gyerek se nevelkedjen állami intézetben, sokkal inkább szerető családoknál. Úgy érzem ehhez a misszióhoz tudok csatlakozni és saját eszközeimmel, gondolataimmal is hozzásegíteni a gyerkőcöket a szeretethez. Így azért kopogtattam be az alapítványhoz, hogy megvalósítsunk egy együttműködést, hisz együtt tenni még nagyobbakat lehet. Mikor a 18. kerületi Csibész Családsegítő Központban dolgoztam nagyon sok hátrányos helyzetű gyerkőccel találkoztam, sokukat haza is vittem volna magammal, de egyet tudtam nekik adni így is: a szeretetem és a figyelmem, amiért még van, aki ma is nagyon hálás és örömmel emlékszik vissza az együtt töltött időkre. Hatalmas öröm, ha a J.K. Rowling Lumos alapítványával együttműködve még több Lélekhez juthatnak el gondolataim.

+1 lépés az álmod felé

Addig menj, míg a “nemek” között megkapod az IGENT. A sikerhez vezető úton egy sziklaszilárd tanács van, ami biztos: A siker “titka” addig menni, míg megvalósul.

Innentől már ezeket a sorokat újra Magyarországról írom, az ágyunkba bekuckózva. Fogalmam sincs, hogy történeteim hogyan folytatódnak. Végül találkozom-e J. K. Rowlinggal, vagy kiadja-e a Hay House a Te döntesz-t, de egy biztos megyek tovább, addig megyek tovább, míg valósággá válik, amit elképzeltem a fejemben. Nyitott szemmel járok továbbra is. Beszélgetek emberekkel, mesélek az álmaimról és teszek is értük majd helyett MOST.

U.i.: Hazafelé Londonból az egyik kedvenc helyünkön a Pret A Mangerben, - ahol van vegán étel is - szóba elegyedtünk egy férfival, aki elmondása szerint filmrendező és több kapcsolata is van a médiával. Nagyon tetszett neki a történetem és abban maradtunk, hogy jelentkezik, hogy miben tud segíteni. 

Tudtad? Rowling Harry Potter kéziratát nagyon sokan elutasították, de kitartásával végül az egyik leghíresebb író lett? Az első, aki ekkora vagyonra tett szert, összege meghaladja a királyi családét.  

Elhatározás + Kitartás + Tettek + Nyitottság =  Siker

 

komment

Nem mindig az a tökéletes, ami annak látszik

2018. március 02. 21:15 - Mosolyka

szzrt_ga_la_2018.jpgNéhány hete, mikor megkaptam e-mailben a Szerencsejáték Zrtjótékonysági rendezvényére a meghívást, különleges érzést éltem át. A meghívóban külön figyelmet szenteltek annak, hogy ki, mire érzékeny. Vegetáriánus-e, vagy sem. Percekig ültem mosolyogva és azt gondoltam, ez az! Végre egy jót fogok enni. ;) 

Persze a viccet félretéve, sokkal inkább büszkeség töltött el. Büszkeség, hogy a Szerencsejáték Zrtképviseletében egy különösen figyelmes cég zászlaja alatt tevékenykedhetek saját eszközeimmel és gondolataimmal. Egy figyelmes céggel lehetek partnerségben.  

Itt ma rajtam kívül több mint 200 olyan különleges partner van jelen, akikkel együtt egy egész a Szerencsejáték Zrt. Nagyon fontosnak tartom, hogy tudjátok, tudatosítsátok magatokban, hogy mennyi sikeres ügy részesei vagytok. Egy olyan vállalat partnerei vagytok, akik nem csak magukra, de másokra is figyelnek. Cselekednek és nem csak terveznek.   

A jelenlévőknek és azoknak, akik ma nem tudtak itt lenni, szeretnék magam és a vállalat nevében köszönetet mondani. Köszönetet, mert folyamatosan tapasztalom, hogy milyen aktívan és tudatosan tesz a Szerencsejáték Zrt. a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésének ügyéért. Itt pedig ki kell, hogy emeljen a Szerencsejáték Zrt. egyik nagy büszkeségét, a Karitatív Hálózatot, ahol több mint 180 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik és sikeresen értékesít sok-sok sorsjegyet. Ma közülük is többen jelen vannak. Ők számomra a kitartás élő példái és azt gondolom, hogy újra megérdemelnek egy hatalmas tapsot!!! 

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én kimondottan nyűgösen éltem meg a ruhaválasztást erre az estére. Felpróbáltam öt különböző ruhát. Az egyikben a hasam nem tetszett, a másikban a lábam, a harmadik túl szűk volt, a negyediken felszaladt a szál és így tovább... azt gondolom, hogy ezzel olykor nem vagyok egyedül. Belenézve a tükörbe, nem az a tökéletes bomba nő  - vagy sármos férfi -  tekint vissza, amiket a címlapokon lehet látni. Mikor megláttam az üzletben ezt a piros kisestélyit, egyből Julia Roberts és a “Micsoda nő” – egyik nagy kedvencem – ugrott be. Láttam is lelki szemeim előtt magamat, pont olyan lélegzetelállítónak, mint Ő. Aztán belenézve a tükörbe jött a nagy taccs, földet értem és véget ért egy picit az álom. Szemben a valóság. Kellett pár perc, mire megbarátkoztam a látvánnyal, aztán egy nagy levegőt véve emlékeztettem magam arra, amit a férjemtől, Sándortól tanultam: 

Nem mindig az a tökéletes, ami annak látszik. 

szrt_jotekonysagibal_preview-26.jpg

Bár nem hordok (még) magassarkú cipőt - tervben van, hogy egyszer egy csodás piros topánkában sétálok be a saját két lábamon, -  azt hallottam, hogy bár gyönyörűek, de bitang módjára nyomnak. Azt gondolom, az asztal alatt most is sokan vennék le ezeket a cipőket, vagy lazítanák meg a nyakkendőt, de mégsem teszik. Én elárulom, hogy a látszólag tökéletes ruhám alatt zoknit viselek... Miért mondom most el ezt? 

Jó látnom, hogy itt a vezetők és a dolgozók egyaránt elkötelezettek a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi beilleszkedésmellett, ezzel valódi értéket teremtve a szép statisztikákon túl is. Öröm, hogy felismerték azt, hogy a látszólagos másságban tökéletesség rejlik

szrt_jotekonysagibal_preview-5.jpg

Hogy mindenki hasznos és fontos szerepet tölthet be egy vállalat életében. Zokniban, vagy alacsonyan, szemüvegesen, magasan, hallássérülten, kerekesszékkel, bal kezesen, kék szemmel vagy szőkén. 

nagykaracsony-mosolyka.jpgTavaly részt vehettem a Nagykarácsony sorsjegy reklámfilmjének elkészítésében. Büszke vagyok rá és idővel az unokáimnak is büszkén fogom megmutatni azokat az addigra már megsárgult plakátokat, amik egykor minden értékesítőhelyen ott voltak és többek között én is rámosolyoghattam róluk az emberekre. Miért mondtam igent erre a kampányra?

Mert a cél megérintette a lelkemet. Olyan játszóterek megvalósítása, ahol megkülönböztetés nélkül játszhatnak gyermekek együtt látszólag ép és fogyatékossággal élő társaikkal. Azért emelem ki, hogy látszólag, mert én azt vallom, hogy mindenki valamilyen nehézséggel él, csak van, akin jobban látszik, s van, akin kevésbé. Azt gondolom, az is fogyatékosság, ha valaki nem tud szeretni, vagy nem engedi, hogy szeressék. Elgondolkodtató, hogy akkor ki is az ép és a fogyatékos? Az, aki annak látszik, vagy az, aki látszólag tökéletes? 

Van még egy program, amit szeretnék megemlíteni.Az „Adj egy ötöst!” iskolai érzékenyítő programunkat, mely 2017-ben 5000 pedagógushoz,diákhoz és szülőhöz jutott el. Óriási élmény volt számomra a tavalyi pályázatokat bíráló zsűriben részt venni és a díjátadó öröme is felejthetetlen élményt nyújtott. 

krisztia_n_e_s_mosolyka_1.png

Szeretnék kiemelni egy történetet, ami nagyon megérintett. Krisztián történetét. Egy osztály, egy közösség történetét, akikkel személyesen is találkozhattam. Krisztián harmadikos korában egyik napról a másokra lebénult és kerekesszékbe került, társai pedig tanárukkal együtt gyógyító meséket írtak neki, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Krisztián velem együtt hiszi, hogy ő is és én is fogunk még járni, sőt táncolni is. 

Köszönöm, ha viszitek hírét továbbra is a Szerencsejáték Zrt.-nek, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékossággal élőemberek társadalmi integrációjának hatékony és sikeres támogatása folyik. Hogy a jövőben is együttműködő partnerként vesztek részt számunkra fontos ügyek megvalósításában. 

Jószolgálati nagykövetként továbbra is teszek azért, hogy a Szerencsejáték Zrt. példáját követve,fizikailag és információs szempontból is még több vállalat tegye akadálymentessé területeit. Legyen nyitott a foglalkoztatás mindenki számára.  

Továbbra is dolgozom azon, hogy az “Adj egy ötöst!” program idén még több Léleknek, fogyatékossággal vagy anélkül élőnek, adjon valami pluszt az életéhez. Érzékenyítsen úgy, hogy a jövő generációja megtanulja, hogyan segítsen jól valakinek, aki szeretne átmenni az úton, vagy megtapasztalja a közös élmények szépségét, mindenféle megbélyegzés nélkül. (Már él a pályázat, ahol 12 X 400.000 Ft nyeremény és életre szóló élmények várnak Rád!)

dsc_1126.jpg

Végezetül szeretném megköszönni, hogy ma itt lehetek, hogy akadálymentesen feljuthattam a színpadra, hogy a Szerencsejáték Zrt. támogatásával majd helyett MOST tehetek magamért és másokért is. 

További csodás estét kívánok Nektek és ne feledjétek: 

Az életben egyszer minden elmúlik, a kérdés, hogy amikor ott vannak azok a pillanatok, észrevesszük-e őket? 

Köszönöm a figyelmeteket. 

(A Szerencsejáték Zrt. jótékonysági rendezvényén elhangzott jószolgálati nagyköveti beszédemet olvashattátok.)
mosolyka_fanny.png

 

komment

Sankóval az ágyban podcasteltünk

2018. január 17. 17:26 - Mosolyka

Sankó ritkán mesél vagy beszél, pedig annyian írjatok, hogy kíváncsiak vagytok az ő gondolataira, érzéseire is. Most elcsábítottam. Bent az ágyban, a hálónkban megtörtént :) Imádtam! Hallgassátok vágatlanul, hogy mit alakítottunk odabent.

Ti mit kérdeznétek Sankótól?:)

mosolyka_es_sandor.png

komment

Mit érzek, most úgy őszintén...

2018. január 15. 23:51 - Mosolyka

Vannak benne érzések, amiről azért nem könnyű beszélni. Most mégis beszélek. Elkészült a tegnapi podcast azaz hanganyagom folytatása. Hallgassátok meg itt: 

podcast_2_ke_p.pngFotó: Debreczeni Zita

Smink: Czopkó Nóra 

 

komment

Liftes kalandom, avagy lépcsőkre fel

2018. január 14. 17:44 - Mosolyka

Annyi mindenről tudnék mesélni, de azt vettem észre, hogy nincs kapacitásom leírni Nektek, frissíteni a blogot, úgy hogy annak élvezhető is legyen a tartalma. Így viszont a történetek többsége elvész a hétköznapokban számotokra. Ezért írás helyett/mellett podcasteket (Hanganyagokat) készítek Nektek, amit pikk-pakk felmondok a telefonomra és már a részesei is lehettek a sztoriknak. Itt is az első :) 

mosolykapodcast.png

Fotó: Debreczeni Zita 
Smink: Nora Czopko

komment

Ingyenes előadások

2017. november 09. 15:25 - Mosolyka

Országszerte és határon túl is

iskolaielo_ada_smosolyka.jpgSzeretnék eljutni sok-sok iskolába, beülni a diákok közé és mesélni. Elmondani a gondolataim az életről, bemutatni az életszemléletem, elhessegetni néhány tévhitet és előhozni a tanulókból a bennük rejlő erőt, lelkesedést. Tavaly 21 iskolába jutottam el személyesen országszerte és több, mint 3000 gyermek, vagy inkább "kis felnőtt" vett részt előadásaimon. Elmondhatatlanúl boldog vagyok, mert a legnagyobb siker számomra itt, hogy annyi csodás visszajelzés és visszhang után az eddigieknél is több iskolai meghívást kaptam tanároktól, diákoktól(!), szülőktől. Szájról szájra ment a hír, hogy valahol jártam és szeretettel várnak magukhoz is. Ellenállhatatlanul édes leveleket, fotókat, videókat kaptam, hogy várnak, de akármennyire is szeretnék elmenni mindenkihez nincs ennyi kapacitásom. Viszont elkészítettem egy-egy videó előadást általános iskolások és gimnáziumi tanulók számára, amit bárki, bármikor levetíthet, így képletesen, de ott lehetek. ❤️

A előadás anyaga teljesen díjmentes, hisz nagy örömömre a tavalyi után, idén is támogatja tovább a missziómat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, különösen Novák Katalin, aki ha ideje engedi maga is eljön és van, hogy gyermekei is hallgatják történeteim. ❤️

Lényeg a lényeg, aki szereté megkapni a felvételt jelentkezzen a mosolyka@mosolyka.com címemen. Tárgy: Iskolai előadás. A jelentkezés feltétele, hogy legalább 10, legfeljebb 19 éves vagy, tanítasz, iskolában dolgozol, vagy gyermekeid/rokonaid/ismerőseid a megjelölt korosztályhoz tartoznak. 

Köszönöm, ha segítesz eljuttatni a lehetőséget mindenkinek, ahol csak van gyermek országszerte, de akár határon túl is. Szólsz a barátoknak, a tanároknak, rokonoknak, de még a szomszédnak is :) Jelentkezésekre és megosztásokra fel :) Gyorsnak kell lenni, mert első körben 50 - 50 iskolának tudom kiküldeni idén még.

elo_ada_skicsikemosolyka.png

komment

Jó fenekű nő vagyok

2017. november 03. 13:34 - Mosolyka

Csak még nem látszik

mosolyka.jpg

Azt hiszem ebben a csipkés ruciban lehetnék én a "Csipkerózsika" a Halloween-bulin, de úgy döntöttem sokkal inkább egy olyan nőnek "öltözöm" aki az orvosi jóslatok ellenére fejlődik, egyre jobban van, egyenesebb a tartása és egyre távolabb kerül a kerekesszéktől. :)  Hiszem, tudom, tapasztalom, hogy a célok eléréséhez a képzeleterő, az hogy el tudom képzelni, amit meg fogok valósítani hozzásegít a KÉPességhez. Ez a kép most nekem segítség és nem titkolom, hogy ez a ruhácska is hozzátesz az elképzeléshez, hogy egy dögös, két lábon járó - jó fenekű  - nő vagyok. 

 

komment

“Még fogok járni!”

2017. október 06. 16:24 - Mosolyka

krisztia_n_e_s_mosolyka_1.pngVolt, hogy a könnyeimmel küszködtem. Megérintett és csodálattal töltött el, amit láttam, átéltem, aminek részese lehettem. “Még fogok járni!” hangzott el a 6. osztályos Krisztián szájából, aki jelenleg még nyaktól lefelé nem tud mozogni és egy kerekesszékben ül. 2015 áprilisában egy vírusfertőzés következtében hónapokat kórházban töltött, jelenleg még bénultan, fantasztikus szülei teljes támogatása mellett él. Fiatal kora ellenére Krisztián nagyon bölcs, tudja azt, amit még sokan nem. Ismeri a “varázsszót”. Azontúl, hogy ismeri, használja is. Előadást tartottam osztályának, ahol többek között arról kérdeztem őket, hogy mi az, amit még mindenképp szeretnének megélni, átélni, hallani, látni az életükben. Volt, aki azt mondta, hogy elmenne egy sportboltba, más megölelné a nagymamáját, több időt töltene az apukájával, de volt olyan is, aki sokat szeretne focizni. Mikor Krisztiánhoz értünk, ő így válaszolt: Még fogok járni. Egy pillanatra megállt a levegő a teremben, és mi mindannyian, csendben és magunkban nagyon erősen azt kívántuk, hogy ez így legyen. Hogy a mondatában mi a varázsszó? A MÉG szócska. Oly sokan csak kijelentenek dolgokat, végérvényesen leszögezve, esélyt sem adva a változásnak. Nem mindegy, hogy valaki azt hajtogatja jól begyakoroltan az Univerzumnak: Nincs munkám. Nincs pénzem. Egyedül vagyok. Beteg vagyok. Vagy! Még nincs munkám. Még nincs pénzem. Még egyedül vagyok. Még beteg vagyok… Ugye érzitek a különbséget? 


Ami még számomra nagyon meglepő és csodálatos élmény volt, hogy mikor arról kérdeztem a gyerekeket, hogy ki, mit értékel az életében, jöttek a bölcs és megható válaszok: Látok. Hallok. Tudok focizni. Vannak szüleim. Van ruhám. Krisztián azt válaszolta: Hogy van kezem és lábam. Mindezt úgy, hogy két éve nem tudja őket használni, de hiszem, hogy lesz ez másként is! 

Igazi helyes kisfiú Krisztián, aki már nem is annyira kisfiú. Két éve még a Vasas gyermekfocistája, kapusa volt, aztán hirtelen édesapja elmondása szerint hat óra leforgása alatt lebénult és leállt a légzése. Gépek tartották életben, nem volt magánál. Sokaknak hihetetlen lehet, de mára azt mondja édesapja, hogy talán azért történhetett velük ez, hogy megéljék, micsoda szeretet és összefogás van körülöttük. Valóban leírhatatlan, ami kialakult Krisztián és a család körül. 

A 3. kerületi Szentgyörgyi Albert Általános Iskola egy integrált iskola, ahova járnak hallás- és látássérült, autista, mozgássérült, vagy egyéb speciális nevelési igényű gyerekek. Az iskola pszichológusa azt mondja: Nem az a cél, hogy kirekesztősdit játsszunk, ha valaki nem átlagos. 

Krisztián osztálytársai, az akkor harmadikos gyerekek, miután megtudták, hogy mi történt társukkal, az első döbbenet és szomorúság után különleges dologba kezdtek - meséli mostani osztályfőnökük.

Kis kétperces rituálét alakítottak ki. A tanító nénijük vezetésével minden reggel, a tanóra megkezdése előtt, körbe álltak, megfogták egymás kezét. Egy hatalmas fénylő, gyógyító gömböt képzeltek el, amelybe belehelyezték beteg osztálytársukat, majd ezt a gömböt feltöltötték gyógyító energiával. Látták őt újra egészségesen. 

Majd tanítóik kezdeményezésére levelek, kis csomagocskák kezdtek özönleni Krisztiánnak, melyekből sugárzott a beteg kisfiú iránti szeretetük. Aztán a tanító néninek egy újabb gondolata támadt; készítsenek egy mesekönyvet, tele gyógyító mesékkel, reménnyel, szeretettel. Képzeljétek, hogy minden gyermek – kivétel és ellenkezés nélkül – írta a maga gyógyító meséjét Krisztiánnak. Ma ezek a történetek bekötött könyv formájában kaphatóak egyik osztálytársuk szüleinek segítségével, akiknek nyomdájuk van és minden “kis” csodakönyvért felajánlott összeget a fiatal focista és családja számára ajánlottak fel. 
Ugye micsoda csoda és erő rejlik a gyerekekben? Főként, ha támogató tanárra, felnőttre találnak.

Néhány napja ott lehettem azon a napon ebben a csoda iskolában, közösségben, ami a Szerencsejáték Zrt. támogatásával létrejött “Adj egy ötöst” pályázat keretén belül valósult meg. A Salva Vita Alapítvánnyal együtt olyan program megvalósítására hívták fel a pályázókat, ahol a jó élmény életre szólóan megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket, melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet. A projekt célja a fiatalok érzékenyítése, hogy majd később, egy sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült tagjaivá váljanak. 

Az iskola igazgatója könnyeivel küszködve mesélte, mennyire büszke tanáraira és diákjaira egyaránt, akik évek óta a lehető legnagyobb természetességgel kezelik ezt a nehéz helyzetet. 

Ezen a napon (is!) tettek. “Mindenki egyért” néven futottak Krisztiánért, közös játékokat szerveztek. Volt többek között csörgőlabda, kerekesszékes szlalom és váltóverseny is, de számomra a nap egyik igazi fénypontja az a mesemondás volt. Krisztián tanárai és osztálytársai egy körbe álltak és az osztályfőnökük elindított egy “kis szeretet kört” a mellette álló gyermek kezének megszorításával és ezzel a mondattal: Küldöm a szeretetem Neked. Végül ez a szeretet küldés Krisztiánhoz ért el. Majd felváltva érkeztek Krisz mellé osztálytársai, hogy elmondják neki saját gyógyító meséjüket. Ezeket a történeteket azelőtt édesanyja olvasta fel számára nap nap után a kórházban. 

Krisztián talán látszólag nem sokat javult, még kerekesszékben van, de valójában hatalmas lépés, hogy mára a nyakterülete kezd rendbe jönni, egyre jobban mozgatja fejét és közel egy éve már csak éjszakára van szüksége lélegeztetőgépre.

Ebben a tanévben magántanulóként heti három napon, két-három órát tölt az iskolában édesanyjával, aki ott van vele az órákon, jegyzetel, együtt tanulnak. Osztálytársai, tanárai fantasztikusak, ahogy szüleinek elszántsága, kitartása is. Emlékeztetnek az én iskolás éveimre, így most sokadszorra szeretném megköszönni nem csak Krisztián pedagógusainak, hanem saját tanáraimnak is a remek és támogató hozzáállásukat, melynek köszönhetően lehetőségem nyílt teljes értékű emberként részt venni az osztály életében. 

Krisztián! Ahogy beszéltük, alig várom, hogy mind a ketten újra járjunk. Sikerülni fog! Nagyon támogatlak benne, ahogy tudlak, mert bár férjemé lesz az első táncom, de Veled is nagyon szeretnék egy táncot lejteni. Gyógyulásra fel!  

U.i.: Ha valaki szívesen venne a “Gyógyító mesék Krisztiánnak” című könyvből, amiben tényleg nagyon szép történetek találhatóak, és ezzel támogatná a családot, írjon nekem a mosolyka kukac mosolyka pont com címemre és összekapcsolom a családdal. 

 

komment

"Senki nem kezelt betegként, osztálytárs voltam."

2017. augusztus 30. 14:22 - Mosolyka

aeo.jpgÓrákon át olvasgattam diákok és tanáraik pályázati munkáit. Ültem az íróasztalomnál és csendben átnéztem, hogy mit terveznek az iskolások tenni azért, hogy élményekkel, játékokon keresztül ismerkedjenek meg fogyatékossággal élő emberekkel. Volt, hogy magamban elmosolyodtam. Elérzékenyültem, sírtam.

Mindig is tudtam, hogy a gyermekekben mekkora szeretet és empátia lakozik. Hogy a jó nevelésnek, egy remek pedagógusnak vagy pozitív környezeti hozzáállásnak köszönhetően hatalmas szeretetgömbbé varázsolódnak. Persze tudnak nagyon gonoszak is lenni, de annak is valahol megvan az oka… Nem gondolom, hogy elfogadható, ha bárkit is csúfolnak, vagy kiközösítenek, csak azért, mert az a valaki egy picit más, vagy nagyobb odafigyelést igényel, nem tud futni, dadogva beszél, vagy séta helyett gurul. Azt viszont gondolom, tudom, tapasztalom, hogy az empátia ott lakozik mindenkiben, csak megfelelő módon és eszközökkel kell a felnövekvő generációból előcsalogatni. Személyes tapasztalatokon keresztül megismerni társainkat, akik környezetünkben a Földön élnek. Azt is tudom, hogy egy vagy több, életre szóló jó élmény megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatban. Bár már néhányszor mondtam, de a fogyatékos megnevezés helyett, sokkal kifejezőbb szerintem a Tanító Lélek. Nagyon jó dolognak tartom az egyszeri különleges programokat, ahol a fiatalok – és általuk a szüleik - érzékenyítése a cél, ugyanakkor még eredményesebb a hosszútávú, folyamatos nyitottságra nevelés, vagy inkább példamutatás. Hatalmas szerepük van a szülőkön túl a tanároknak, hogy a sokszínű társadalom felé nyitottságra, elfogadásra neveljék a gyermekeket. Kimagaslóan fontos, hogy mit tanítanak, kommunikálnak diákjaik felé és azok is hasonlóan fontos és jó kezdeményezések, melyeket szervezetek, alapítványok, cégek indítanak hosszabb távon útjukra.

A Szerencsejáték Zrt.-vel első együttműködésünk az “Adj egy ötöst” program keretében kezdődött. Felkértek, hogy legyek szakmai zsűritag a pályázatok elbírálásánál. Az 51 pályaműből több is kimagaslóan közel került a szívemhez. Ezekről inkább a megvalósulásuk után fogok mesélni. Idén sajnos a pályázat meghirdetésekor még nem tudtalak erről a szuper inspirálásról értesíteni Titeket, de mivel hosszútávra terveznek, ezért a következőről tuti adok hírt! A legkiemelkedőbb 10 pályázat egyenként 400.000 Ft nyereményben részesül már idén is, amelyet a nyertes csapat egy közös programra (pl.: osztálykirándulás) költhet.

 Az “Adj egy ötöst” program lényege, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel. Célja, hogy a pályázó személyes élményét a pályázat keretei között megossza másokkal, mint jó példát, jó gyakorlatot. Az ideális programterv ötletes, alacsony költségvetésű, és mindkét fél számára kellemes időtöltést jelent.

Olyan program megvalósítására hívják fel a pályázókat, ahol a jó élmény életre szólóan megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket, melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet. A projekt célja a fiatalok érzékenyítése, hogy majd később, egy sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült tagjaivá váljanak. 

A programok megvalósítására 2017. május és szeptember között van lehetőség, már néhányuk meg is valósult, az élményeket, beszámolókat csodás fotókkal folyamatosan töltik fel az “Adj egy ötöst” hivatalos Facebook oldalára. Kukkantsátok meg ITT!

Hamarosan sor kerül a zsűrizés következő fordulójára , lesz olyan program, ahova ellátogatok, arról mesélek majd.

ao_p.jpg

A pályázatra jelentkezők tanári felkészítő tréningjén előadásokat tartottam a Salva Vita Alapítvánnyal együtt. Ezen alkalmakkal főként arról meséltem a tanároknak, hogy hogyan éltem meg az iskolás éveket, hogy mennyire nagy szerepe volt tanáraimnak abban, hogy a közösség értékes részének éreztem magam. Visszaemlékeztem, hogy mennyire a megoldás megtalálása volt mindenki részéről a cél, kifogások keresése helyett. Általános fogócska helyett a kerekesszékben gurulva toltak társaim, én meg a kezeimmel próbáltam elérni, akinek a közelébe értünk. Az osztálykirándulásokon számoltak mindig velem is, volt, hogy a szülők lelkesen, kedvesen ölben, vagy a hátukon, felváltva vittek fel a Kékestetőre. Nem maradtam ki a hetesi feladatokból sem. Lassabban, de kimentem jelenteni, letöröltem a táblát. Türelemre, elfogadásra sarkalltam a társaimat, ők meg engem a kitartásra. Senki nem kezelt betegként, osztálytárs voltam. A lány, aki szeplős és sokat mosolyog. Azzal, hogy tőlem is elvárták azokat a dolgokat, mint társaimtól - a kivételezés helyett - az egyik legnagyobb ajándékot adták. Az egyenlőséget! 

aep.jpgBoldogság számomra, hogy a zsűrizési feladatokon túl a Szerencsejáték Zrt. felkért a fogyatékosügyek nagyköveti teendőinek elvégzésére. Tetszik, hogy a cég különösen nagy jelentőséget tulajdonít saját társadalmi felelősségének és nagy erővel dolgozik azon, hogy Magyarországon hangsúlyosabb szerepet kapjon saját felelősségünk hangsúlyozása és a társadalmilag fontos ügyek szolgálata. Több mint egy évtizede élen járnak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, és a kezdetektől részesülnek a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésben is. Azon leszek, hogy a náluk, általuk összegyűjtött jó gyakorlatokat megosszam szélesebb körben. Továbbá együttműködő, csatlakozó partnerek megtalálása, akik hozzájuk hasonlóan fontosnak tartják, hogy tegyenek saját lehetőségeikhez mérten a fogyatékosügyért, az érzékenyítésért és a figyelemfelhívásért.

Még bőven van mit tenni, tennünk. Így Téged is arra biztatlak, hogy tedd, amit tudsz majd helyett MOST.

Segíts át az utcán valakit…

Legyél nyitott…

Csinálj közös programot…

Add át a helyed…

Mondd el mit látsz, annak, aki nem olyan szerencsés, mint Te…

Önkénteskedj…

Ajánld fel a segítséged…

Legyél természetes minden Lélek felé…

Találd meg a másikban, hogy mire tanít…

Vedd észre, mit tesz Ő érted…

Tedd meg, mit Te tehetsz érte…

 

komment

Új útra léptem, többet szeretnék tenni...

2017. augusztus 09. 18:56 - Mosolyka

2. rész

_b4z2220.jpg

1. RÉSZ ITT OLVASHATÓ KATT IDE 

Én nem is tudtam, vagy hallottam róla, de 14 éve üzemeltetnek karitatív célú sorsjegy értékesítő hálózatot, ahol van kerekesszékkel közlekedő, hallássérült munkavállaló is. Tetszik, hogy náluk részletes felvételi beszélgetésen fontos az akadálymentességgel kapcsolatos igények előzetes felmérése. Például a sorsjegyárusító asztal kialakítása, a kerekesszék típusától, magasságától függően egyénre szabva. Van egy nagyothalló munkavállalójuk, számára indukciós hurkot szereztek be, hogy a magabiztos munkavégzésben támogassák. Nekem fogalmam sem volt, mi az az indukciós hurok, de egy zseniális készülék, ami egyszerűen mondva felhangosítja a hallókészülékben a hallássérült számára a hangot, így jobban hallja például a halkan beszélő idősebbek hangját. Emellett például figyelnek a megfelelő munkaidő kialakítására. Így a terápiákhoz, továbbtanuláshoz, vizsgálatokhoz mérten rugalmasak. Az elkövetkező hónapban ellátogatok néhány városba és beszélgetek az ott dolgozókkal. Szeretném őket megkérdezni, hogy az elméleten túl, ami szerintem nagyon jó, a gyakorlatban számukra milyen ez a munkahely. Nagyon izgatott vagyok és lelkes.

Még rengeteg mesélnivalóm van, ami számomra is újdonság volt ebben a témakörben. Hamarosan folytatom. De addig is, hogy ne csak a jót emeljem ki - inkább a teljes képet adjam vissza - azt elmondanám, hogy amikor voltam az együttműködés miatt a Szerencsejáték Zrt székházában, kiderült, hogy nincs külön mozgáskorlátozott mosdójuk, bár ugye külső helyszíneken, élelmiszer áruházakban, egészségügyi intézményekben és piacokon dolgoznak a megváltozott munkaképességűek, nem a székházban, de azért legalább már megérte az együttműködés, mert kiugrott egy javítandó dolog. Azt pedig hamar megtudtam, hogy a másik budapesti épületükben, illetve az üdülőjükben pont a karitatív dolgozók miatt már van akadálymentes mosdó és fürdőszoba. Majd megkukucskálom, hogy hol a tükör. Tudjátok, gyakori baki - persze nem a legnagyobb - hogy a tükröket a mozgáskorlátozott mosdókban is álló szintre rakják, így még van, hogy ülve nem látok semmit a buksimból.

Az érdekelne és köszönöm, ha a poszt alatt kommentben - vagy itt közvetlenül - megosztanátok velem felmérés szempontjából, hogy ahol dolgoztok - akár a céget is megemlítve  ott figyelnek erre vagy sem? Van-e külön mozgássérült mosdó

Azt gondolom, hogy akkor leszek jó nagykövet, ha felhívom a figyelmet az eddig bevált, jól működő, átvehető dolgokra fogyatékosügyben. Továbbá beszélek olyan dolgokról, amire nagy szükség lenne megoldást találni összefogással. Bemutatok lelkesítő példákat, akik feladás helyett, állapotuktól függetlenül kihozzák az életükből a maximumot, örömteliek Akár küldhetnétek ajánlásokat, hogy kiket mutassak be hamarosan induló “Büszkeségeink” videó sorozatunkban. 

Szeretném, hogy hangsúlyosabb szerepet kapjon Magyarországon felelősségünk a társadalmilag fontos ügyek szolgálatában. Ahogy azt is, hogy ahelyett, hogy morgunk, hogy mi nem jó, tegyünk azért, amiért tudunk - így a megoldás és nem a probléma részei vagyunk.

Ahelyett, hogy kiakadunk, hogy szemét van a környezetünkben, vegyük fel és a helyére, a kukába dobjuk… 

Köszönöm a SzerencsejátéZrt-nek a felkérést, hogy együtt tehetünk, amit tenni tudunk majd helyett MOST… :

 

Fotó: Debreczeni Zita 

Smink: Czopkó Nóra 

komment

Új útra léptem, többet szeretnék tenni...

2017. augusztus 09. 18:45 - Mosolyka

_b4z2220.jpgNéhány hete bepillantást kapok egy nagyobb vállalat társadalmi felelősségvállalási programjába. Képzeljétek, felkértek jószolgálati nagykövetnek. Tetszik, hogy olyan tevékenységbevehetek részt, ami több szempontból is támogatja a fogyatékosügyet. Hihetetlen, hogy mennyi minden apróságnak tűnő dolgot tettek már, ami valakinek apróg, de másnak hatalmas dolog. 

Emlékszem, mikor egy irodai munkára jelentkeztem évekkel ezelőtt, és a sikeres felvételi megbeszélés után behívtak egy próbanapra. Hatalmas élmény volt. Ekkor már több mint fééve nem találtam munkát, anyagilag nagyon mínuszban voltunk. Annyi visszautasítás után egy esély nagyon fellelkesített. 

 A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy hány fogyatékossággal élő - bár én jobban kedvelem a Tanító Lelkek megfogalmazást - szeretne dolgozni, tenni valamit magáért, és integrálódni, közösségben lenni. Ehelyett hányan ülnek otthon, mert már az is kihívás, hogy kijussanak otthonukból, nem hogy tömegközlekedéssel eljussanak a munkavégzés helyszínére, ahol ismét kérdés, hogy akadálymentes-e a környezet. 

Az akadálymentesítés elsősorban szerintem a fejekben kezdődik, a gondolkodásban. Aztán jöhetnek a tettek. Ott ültem egy irodában, ahol számítógépen kellett tartani az ügyfelekkel a kapcsolatot, felvenni a telefonokat, amolyan ügyfélszolgálati kollégaként, a munkalapokat kinyomtatni és átvinni egy másik csoportra. Mikor beértem a próbanapra, első kihívásként azzal szembesültem, hogy a számítógépház a földön van, rajta a bekapcsoló gombbal, ahova lehajolni MÉG nem tudok. A nyomtató fent van egy polcon, amit MÉG nem érek el. A telefon csak” egy karnyújtásnyira, de a kezemet MÉG nem tudom addig felemelni. A másik csoporthoz szűk, dobozokkal teli út vezetett, de a kerekesszék szélesebb, mint a szűk járat. 

Nagyon jól esett, mikor felmerült a vezetőben, hogy megkérdezze, hogyan lehetne megoldani? Mit tudnak tenni, hogy meg tudjam oldani egyedül is? Hova tegyék, ahol elérem? Áttettékézközelbe a telefont, feljebb a gépházat, lejjebb a nyomtatót, el a dobozokat, így már elértem, elfértem. 

Őszintén nem ismertem ezt a szót, de ide tartozik az ergonómia. A SzerencsejátéZrt vállalat beszámolóit, Esélyegyenlőségi Tervét olvasva tudtam meg, hogy van egy tudomány ami, az optimális munkafeltételekkel foglalkozik, amely a munka legjobb megszervezését, szerszámok célszerű kialakítását is felöleli. Ez az ergonómia. Ti ezt ismertétek? Hallottatok róla? 

Nekem nagyon tetszik ez a hozzáállás. Ugyan még kevés ilyen cool arc vállalat van, de a SzerencsejátéZrt-vel együtt szeretnénk egyre több olyan céget megtalálni, kialakítani, felhangosítani a gondolatokat, mit és hogyan tehetnek, akik vallják, hogy adományok helyett - vagy mellett - sokkal inkább az értékteremtő munkahely lehetősége célszerűbb és igenis fontos az esélyegyenlőség. Másoknak is érdemes átadni a sok jó, bevált gyakorlatot. 

A SzerencsejátéZrt-nek van forgatókönyve arra, ha egy megváltozott munkaképességű munkavállaló jelentkezik. Jelenleg náluk közel 1600 két lábon könnyedén járó azaz egészséges” kolléga dolgozik, ebből 172 lélek megváltozott munkaképességű, nem mondanám és emelném ki, hogy fogyatékossággal élő, mert azt szoktam mondani, szerintem mindenki fogyatékossággal élő, csak valakin jobban látszik. Szerintem nem feltétlen az a fő fogyatékossággal élő, aki kerekesszékkel közlekedik, vagy nehezebben beszél. Azt gondolom, hogy aki nem tud szeretni, vagy nem engedi, hogy szeressék, az sokkal nagyobb fogyatékosság. 

Én nem is tudtam, vagy hallottam róla, de ...  A CIKK ITT FOLYTATÓDIK KATT IDE :)

 

 

Fotó: Debreczeni Zita 

Smink: Czopkó Nóri 

komment

Hogy jobban értékeld a MOST-ot...

2017. július 16. 22:33 - Mosolyka

1111.JPGNéhány pillanatra megálltam, mielőtt írni kezdtem. Megköszöntem a Teremtőnek, hogy még élünk. 


A hétfőn útban Budapest felé valahol a 35-ös kilométerkőnél egyik pillanatról a másikra a belső sávban 130-nál elszállt a gáz. Mintha kiment volna a lendület, az erő az autónkból. Hála, hogy még pont ki tudtunk gurultunk a leállósávba, ahol végül teljesen leállt az autó. Az első gondolatom: Köszönöm, hogy nem a fék! Köszönöm, hogy "csak" ennyi. Majd a tűző napon megvártuk az autómentőt, miközben olykor néhány centi választott el minket a száguldó autóktól, de a nap itt még nem ért végett.

Este, értékelve, hogy egyben vagyunk, egy tizenöt éves kis csereautóval Balatonvilágosról indultunk haza a partmentén. Percek alatt a mesés naplementéből cseperegni kezdett az eső. Majd a következő percekben belecsöppentünk egy katasztrófa filmbe. Nem hittem volna. Tudjátok sokszor látva a híreket azt gondoljuk ez velünk nem történik meg. Valójában sosem tudhatjuk, hogy mi vár ránk a következő pillanatban és olykor el is felejtjük értékelni a jelent, a MOST-ot. A cseppekből erős szél, igazi eső lett. Az úton egy édesapa futott babakocsis gyermekével. Az idő egyre zordabb lett. Lelassítva megkérdeztük, hogy elvigyük őket? Kedvesen, de sietve válaszolt az édesapa, hogy köszönik befutnak a méterekre lévő kis híd alá. Valahogy mégsem tudtunk tovább hajtani. Ott gurultunk mögöttük pár méterre. Majd egyszer csak mintha leszakadt volna az ég. Cseresznye nagyságú jég hullott az égből. Minden felületével védve a kisbabát rohant az apa, de az idő nem várt. Minden olyan gyorsan történt.

Az ablakon beadta a riadt babát, hogy Őt védje, majd beszállt. Ekkor már semmit nem lehetett látni, zuhogott a jég, a szél lökte az autót. Ijedtében ordított a kis drágaság ott az apa ülében. Nem tőle, a brutális időtől egymás kiabálását sem értettük. Csak hajtogattam, hogy olyan helyen álljunk, ahol nincs fa. Féltem, nagyon féltem, mintha eljött volna a világvége. A síró baba végig nézett, így nekem erősnek kellett lennem. A kis csöppség segített, hogy higgadt maradjak. A fák előttünk és mögöttünk kidőltek, lezuhantak az útra. Brutális vihar ért Siófokra és környékére. Tetők, kerti bútorok repkedtek, ablakok törtek. 157 km/h-s szelet mértek. Ahogy a félelmünk fokozódott, úgy az vihar enyhült. Esüpört mindent, mi az útjába került, de mi ott négyen a kocsiban megúsztuk. Túléltük.

Aztán este elgondolkodtam... Azt hiszem, itt nem mi segítettünk az apának és a babának, valójában Ők nekünk. Ha akkor ott nem állunk meg, lassítunk, akkor azon az útszakon találjuk magunkat, ami még két nappal később is le van zárva, mert végig az útra zuhantak a kidőlt nagy fák, kocsik mentek tönkre...

Köszönöm, hogy van lehetőségünk tenni másokért, mert sosem tudhatjuk, hogy valójában mi segítünk, vagy nekünk segítenek.

(A kép nem a történet napján készült és egy másik kis Tündérbabával.) 

Hozd ki magadból a maximumot, AJÁNDÉK hanganyagommal, és valósítsd meg álmaidat majd helyett Most :) 

INGYENES LETÖLTÉS ITT 

ÚJDONSÁG! MÁR ANGOLUL IS OLVASHATÓ UGYANEZ ITT 

a_like_komment_megoszta_s_itt_most_abban_segi_t_hogy_ismero_seid_is_la_ssak_ezeket_a_gondolatokat_ha_neked_tetszett-_mert_a_blog_jobban_mutatja_ma_soknak_is_azt_a_bejegyze_st_ahol_aktivita_st_e_rze_kel.jpg

komment

Vége Mosolykának?

2017. március 06. 21:03 - Mosolyka

Úgy éreztem: Nem veszek többet levegőt, elég!

blog_mosolyka.jpgBe kellett, hogy lássam mélyen vagyok, nagyon mélyen. Túlvállaltam magam, már nem tett igazán boldoggá, amit csinálok. Elfáradtam, elsősorban lelkileg. Kifakult belőlem, és csak néhol pislákolt az, ami a leginkább jellemzett: Az igazi életszeretet. Valamit nagyon elbaltáztam. Rengeteget sírtam, és alvásba menekültem. Tehernek éreztem magam, és olykor értelmetlennek az életem. Eljutottam addig a pontig, amíg azt éreztem: Elég! Nem bírom, csak hagy menjek. Megfordult a fejemben, hogy nem veszek többet levegőt. Hihetetlen, de tényleg ezt éreztem. Nem állandóan, de volt, mikor percekig valóban ezt gondoltam. Ez megijesztett. Elszomorított. Maga a tény, nem a tett. Semmit nem tettem, s gyanítom, hogy az ösztönöm jóval előbb lélegzett volna, mint a tudatom, de mégis... Elmerengtem. Hol van az a lány, aki tele van lelkesedéssel, örömmel, álmokkal? Hol van az a lány, aki elvonatkoztat a kerekesszékétől, és valóban hisz, abban, hogy messzire hajítja? Hol van az a lány - aki mára inkább nő, és feleség -, aki feltölti a körülötte élőket. Hol van az a nő, aki az esték 90 %-ban úgy hajtja álomra a fejét, hogy "Ez az! Ez is egy csodás nap volt. Imádtam, és várom a következőt." Hol van az a nő, aki adottságaival együtt szereti magát, akire csak rá kell nézni, és rájössz, hogy micsoda érték az itt és MOST. Micsoda ajándék az élet, a mozgás, a döntés lehetősége. 
Bitang mód elvesztem. Tudatosan mindig elő tudtam magamból hozni. Egy - egy motivációs előadásom, posztom során mindig tudtam, hogy hogyan, s miként adjam át azokat a gondolatokat, amik bennem vannak, amik mélyen beleivódtak a tudatomba. Azt tudtam, - hisz ezzel foglalkozom mondhatni egész életemben - hogy másokat hogyan, s mivel lelkesítsem, mivel csaljam elő másokból a mélyen lapuló életerőt, de míg másnál tudtam, addig magamhoz elvesztettem az utat. Korábban tudtam, és nem csak tudtam, sokkal inkább annak megfelelően éltem. Egy ideje nem. 
Ebben nincs hibás. Nincs más hibás benne, csak én. Bár ezt nem is nevezném hibának. Sokkal inkább egy újabb állapotnak, amiből én döntöm el, hogy mit hozok ki. Én döntöm el, hogy hagyom magam tovább gurulni lefelé a lejtőn, vagy befarolok, és elkezdtek visszafelé mászni. Vissza a csúcs felé. Eleget sodrómat! Újra szeretnék én, én lenni. Az a nő, aki imád élni, aki boldoggá teszi magát, és másokat is erre inspirál. Szavak helyett, tettekkel megint. 
Be lehet állítani ezt az egészet egy huha de gigantikus válságnak, lehet csámcsogni rajta, még egy- egy gondolttal megdobálni, amiből köszönöm szépen nem kérek. Tiszteletteljesen kérlek téged, s másokat is, hogy szétcincálás helyett, támogassatok azzal, hogy meglátod bennem a nőt, az ember, aki őszinte magával, másokkal. Azt a nőt, akinek a kiírás egy remek terápia. Azt a nőt, aki késztetést érez, hogy írjon, és magán kívül, másokat is arra biztasson, hogy nem szégyen, vagy gyengeség padlón lenni. Voltam már életem során kivirágzott, illatos, kívánatos virág. Most szirmaimat egy ideje bezártam, magamtól is elzárva a fényt, de tartom magam olyan erősnek, hogy újrakezdjem. Újra lépésről, lépésre széttárjam karjaim, és magamhoz öleljem az életet, a lehetőségeket. 
Mától újra felfelé mászom. A kell dolgokat felváltom, arra mit igazán szeretnék. Újra visszautazom magamhoz, és eme utazás kalandjairól mesélek magamnak, s ki szívesen része a fejlődésnek. 
Felejtsük el kicsit, hogy most ki, mit tud rólam. Ki, mit gondol, hallott, s látott. Felejtsük el, hogy mi volt, a lényeg a mostban rejlik. Mi van most? Szeretnék úgy mesélni, hogy tiszta lappal indulok. Mindezt azért teszem, mert jól esik. Jól esik megint írni, mesélni, sztorizni. Összerakni magam. Nem tömegeknek írok, elsősorban magamnak. Magamból ki, s magam szórakoztatására. Mégis ezt publikusan teszem, mert ha van bárki a Földkerekségen ki ebben rajtam kívül örömét leli, kinek ad valami pluszt. Mondjuk munkából hazafelé zötykölődve, vagy egy pocséknak hitt nap után, esetleg egy nagy elhatározás előtt, hullámvölgy közepette, akkor megéri.
Sok - sok minden jóslatot hallottam, olvastam már, de még mindig itt vagyok, s élek. Egy ideje nem foglalkozom a diagnózisokkal, mert korlátoznak. Négy hónapja fújtam el a 28-as gyertyát tortámon, és néhány hete lettem papíron is Siófoki lakos. Egy első emeleti albérletben lakom férjemmel, Sándorral, és édes kis mini Máltai selyemkutyánkkal, Falatkával. Aki az erkélyről, és a közelemből hatalmas szájjal bír pici testéhez képes, de ha egyszer abba hagyja az ugatást, és közeledik hozzád levesz a lábadról, vagy a kerekeidről, de még a mankókat is kirepíti alólad. 
Még mindig éjjeli baglyok vagyunk Sándorral, aki lassan három év távlatában még mindig a legjobb férj, s társ számomra. A legjobb motivátor, és egyre helyesebb. Veszekedni, lemerülni azt tudunk, de még ennél is nagyobb hévvel kitartani egymás mellett is. Most éppen alszik. Ő a nappaliban, és a hálószobában a türkiz kék, és zöld pöttyös ágyneműk habjaiban írok. Életünk része még egy férfi, és egy nő. Lilla, és Levente. Nem mindennapi kapcsolatban élünk. Nálunk aztán nincs unalom, és reggeltől, délutánig többen is körbevesznek, fürdetnek, öltöztetnek, főznek lakásunkban. Sándor két lábon, én még kerekeken közlekedem, de ez előnyös akkor, ha autókázna, vagy segway kalandra menne. Mindig kéznél vagyok egy jó körre. Igen, mielőtt bárki fejében felmerülne a kérdés, a köröket máshol is "rajzolgatjuk", ugyan még fejen állva, vagy falnak dőlve kihívás, de előnyét is tekintve nincs szükségünk kötélre, ha arra vágyna, hogy ne emeljem el a kezem fejem felől. 
Hétköznap reggel nyolc fele indul nálunk a nap. A kapucsengőre ébredünk. Levente érkezik hozzánk. Ő az asszisztensünk, aki valójában ennél sokkal több. Hosszú ideig húztuk, halogattuk, hogy felvegyünk valakit. Dilemmáztunk. Egyfelől a cégünk, a munkánk, a levelezésünk, a teendőink, meghaladta a két emberes kapacitást. Másfelől, még nem érte el, hogy mérlegelés nélkül plusz költségekbe verjük magunkat. Viszont a mélyre zuhanásom egyik tényezője volt, hogy már nem alkottam, sokkal inkább robotoltam, Sándorral együtt, hogy működjünk, fenntartsuk magunkat. Elforgácsolódtunk a papírhalmok, bevallások, számlák,ügyintézések "mesés" erdejében. Aztán jött Levente, aki kimentett nagyban ebből a gödörből. Még is, hogy jutottunk el odáig, hogy az asszisztensem egy száll törölközőbe burkolózva segít ki a kádból? Nyilván szándékaim messze állnak játszani a szexi nőt, akiről lecsúszik véletlen a cucc. Bár olykor az életünk filmbe illik, de itt most nincs semmi csavar a történetben. Fantasztikus pasas, sorban állt a sárm osztogatás közepette, de eme tényen kívül, imádom, ahogy beszél, s szereti feleségét, s a hirdetésem valóban asszisztensre szólt, társkeresés helyett. Mégis mára kialakult, hogy ő is segít. Sándor hátát nagyban kíméljük, mert amit végig csinált velem, mellettem, értem, értünk az elmúlt években, azért most regenerálódást kíván, ha később még szeretnénk akár fejen állva is csinálni... :) 
 
Tegnap Sankóm fejét majdnem leszaggatta egy kigyúrt, kopaszt, tetovált, "menőfeketeautós" férfi. Ugyan be kell vallani, hogy adott némi okot rá Sanyi, de olykor az ok... nyomós. Szó szerint. Egyedül voltam itthon, Sanyi elment vásárolni, nálam pedig dolgozott az étel, ami nem tetszett a gyomromnak. Volt cirka három perce, hogy hazaérjen a legalább hét perces úton. A pirosnál, beállt az ominózus autós elé, hogy ahogy zöldre vált siessen hozzám. Felbőszítette az emberünk. Nem is kicsit, aki utána eredt és a következő pirosnál kiszállt és elkezdett ordítani be az ablakon...
- B@meg öcsi, bajod van a KRESZ-szel? 
- Mielőtt letépnéd a fejem, a feleségem rosszul van és azért sietek.  
- Akkor siessél b@meg haza! - már lekesítően. 
Pont időben hazaért. Utólag azon viccelődtünk, hogy ha már ilyen "szelíd, kedves" megértővé vált, megkérhette volna, hogy hasznosítsa erejét, és jöjjön Sankó után, hogy kirepítsen a mosdóba az ágyból, mert emelés nélkül, Sankó hátát kímélve ezt megoldani is művészet. 
Bár már erre is van egy technikánk. Legközelebb mesélek erről, Lilláról, aki egy tündér, és valljuk be mind a ketten megnéztük már kerek popsiját. Magamra, és Sankóra gondoltam. Levi jó arc, és nem kukucskált. Továbbá szóba kerül, hogy mi váltotta még ki annak gondolatát, hogy elég. Mivel hozom vissza magam az életbe, milyen praktikáim vannak, és hogyan zajlik egy fürdés Lillával. Mi történik, mikor két csaj beszabadul a fürdőbe, a fiúk pedig kint szorgosan dolgoznak. Mi váltotta fel nálam a kell dolgokat? Hogy jutottam arra, hogy 70 %-ban csak olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni megint, ami ÖRÖMET OKOZ. ... és a legfontosabb: valóban sikerül ez? 
U.i.: A félreértések elkerülése végett, felfelé megyek, szeretnék nagyon is lélegezni, és élni! Szó sincs feladásról, sokkal inkább újra kezdésről. Fanny, Mosolyka megy tovább, és megint feláll, és kihozza a legjobbat a pillanatból, a napból, a hétből, az életből... és erre remélem másokat is inspirál :) 
Köszönöm, hogy velem tartottál.
Köszönöm visszajelzésed. 
Tetszés szerint, megosztásod. 
Köszönöm, hogy te is teszel magadért. 
Köszönöm, ha szívesen követsz a közösségi oldalamon. 
Köszönöm, hogy belátod, te döntesz mit hozol ki a pillanatból, a napodból, az életedből. 
komment

Az elkeseredésben rejlő erő

2016. július 21. 20:22 - Mosolyka



zongi_1.jpgOtt, azokban a pillanatotokban, kavargott benne sok minden. A szomorúság, a düh, a sírhatnék, az elkeseredés, az üvölthetnék, de legfőképp a tehetetlenség. Olyan mérhetetlen kiszolgáltatottságot éreztem ott ülve a kerekesszékben, rajtam egy hosszú kék nyári ruhával, hogy arra szavakat sem találok. Sándort nem engedtem, hogy segítsen, mi több, némi dühvel taszítottam el magamtól. Nem rá haragudtam, nem is a világra, sokkal inkább a helyzetre, s talán magamra.

Pisilnem kellett, aznap már sokadszorra. Besokaltam attól, hogy ehhez az utóbbi másfél évben mindig segítséget kellett kérnem. Figyelnem mindig arra, hogy legyen mellettem valaki, aki segít, aki ráér, vagy előre gondolkodni programok előtt. Figyelni, hogy bármilyen segítő szándék, szeretet, de mégsem menjek a másik agyára a millió sok más dolog mellett. Ez nem mindig sikerült valljuk be. Azon a bizonyos napon sem.

Valahol dél fele járhatott, túl a reggeli, az ágyból ki a mosdóba, fürdés, emelgetés, felöltöztetés, átemelés, igazgatás procedúrán, egy ismételten át nem aludt éjszaka után. Egyszerűen nem ültem jól a kerekesszékben az igazgatások után. Nem hülye p*csa vagyok, aki mindenre kényes, csak egyszerűen nem találtam a helyem, tudva, hogy néhány órán át biztos abban a pozícióban maradok. így csak kértem, s kértem, Sankó meg csak fáradt, és fáradt, így már a végén inkább nem kértem, nem szólaltam meg, hogy még ezek után pisilnem is kell nagyon. Persze, hogy segített volna ez nem kérdés, ahogy egy szülő is fel kell sokadszorra is, ha gyermeke sír, vagy kér valamit, de valljuk be, egyre nehezebben, kimerültebben. Kímélni szerettem volna Sankót, s visszanyerni az önállóságomat ezen a téren is.

Aki olvasta a Te döntesz című könyvem, együtt örült velem, mikor huszonhárom év után életemben először mentem el mosdózni önállóan egy étterem nyomimosdójában, annak a bizonyos pink fesztivál pisilőnek, és egy Édesanya ötletének hála. Micsoda öröm, és szabadság volt, emlékszel? Éveken át élveztem, hogy ebben legalább kötetlen vagyok. Nem kell visszafognom az ívást, tervezgetnem előre, visszatartanom, görcsölnöm. Aztán ezt a szabadságot elvesztettem, mert újabb – s egyben azt gondoltam pocsékabb – kerekesszékem lett, mellyel nehezebben, s a költözés, a szűkösebb tér miatt, de legfőképp a lábtartásom, avagy a nem keresztbe rakásom miatt befuccsolt az élet eme örömforrása.  Kezdetben nem is annyira zavart, jó buli volt Sankóval, a segítőmmel együtt ezt megcsinálni, de aztán jött a felismerés. Egyedül szeretném! Ahogy jött a felismerés, úgy a kifogások(?), avagy a nehezítő tényezők, amiket egyszerűen meg kellett volna oldanom, de kreativitás ide, vagy oda, egyszerűen nem találtam megoldást arra, hogy önállóan, hogyan emeljem meg csülkeimet, s tegyem szét a lábaim, úgy hogy egyenlőre még a gravitáció nem a barátom, s az emeléssel vannak gondok. Mi több, ülve még meg sem mozdul a lábam, s így kihívás a fesztivál pisilőt használni.  

Tekintetemmel csak pásztáztam az itthoni lehetőségeket, hogy tudnám megemelni egyedül, s mivel. Az elhatározásom abban a dühvel teli szomorúságban, arra sarkalt, hogy addig be nem fejezem az ötletelést, a tetteket, míg meg nem oldom. Egy furcsa dimenzióba kerültem. Az elszántság dimenziójába, ahol a kilátástalanság, s tehetetlenség szomorúságának az energiáját, arra használtam, hogy megtaláljam a megoldást. Határozott nemmel tagadtam meg Sándor segítségének ajánlatát, s csak járt az agyam a hogyan kőrül, miközben erősen küzdöttem a kis ördöggel a fejemben, aki folyton a kifogásokat mormogta. Aztán döntöttem: Hallgass! Megcsinálom.

Egy egész sor paródiát tudnék összeállítani a próbálkozásaimból, amihez volt, hogy a kanapé sarkát használtam, a hintaszék aljának fel-le mozgását, a tilinkóm. Itt az utóbbinál semmi perverziós dolgot ne tessék elképzelni a furulyához hasonlatos hangszerrel, inkább csak a merevségét kihasználva igyekeztem betolni a … uh, azt hiszem ebből már nem jövök ki jól, térjünk is át a többi kevésbé sikeres történetre, hogy eljuthassunk a megoldáshoz. Mert, hogy az elkeseredés ereje, lehetőséget rejt a megoldáshoz vezető úthoz. Segítségül hívtam gumiszalagot, a kézhosszabítóm, de még a cipőkanál lehetőségét sem zártam ki. Végül egy kötélhez nyúltam. Pontosítva egy pink szalaghoz, ami amúgy ruhakiéegészítő, de én biztonsági övnek használom évek óta. Ha már nőnek születtem, legyek stílusos, akkor is ha a nappalim közepén pisilek. Bár, hogy őszinte legyek foszöld is lehett volna, ha a megoldáshoz vezet, de ez pont a kezem közé keveredett.

Van egy torna falam, amit sokkal inkább hívnak szado-mazo falnak szeretett vendégeink, de megnyugtatás céljából elmondom mindig, hogy, sokkal többet használom edzésre, mint arra… :)

A remény sugara ennek megpillantása, és a pink szalag fejben levő összekapcsolásánál jött el. A kézhosszabítómmal a bordásfalhoz hasonlatos fémöntvény egyik fejem feletti fokára helyeztem a szalagot, majd áthúztam, hogy egy fix felső részen legyen, majd lelogó részét a jobb térdem alatt megkötöttem, s némi túlzással teljes gázon először hátráltam a kerekesszékkel, aminek köszönhetően lábam elemelkedett az üléstől, majd egy könnyed balra „kanyar”, s máris széttett lábakkal ültem. Sikerült! S az elszántságom, oly örömbe csapott át, amit leírni nem lehet, csak az tudhatja, aki valamit nem adott fel, sikerült a célja.

Az, hogy a szado-mazo falnak becézett eszköz közelében, széttett lábakkal, mi történt, talán nem is annyira lényeg, minthogy az, hogy tudatosítsam magamban, s akiben csak tudom:

Az elkeseredés ereje, lehetőséget rejt a megoldáshoz vezető úthoz.

U.I.: Szeretem, ahogy büszke rám, ahogy inspirál a következő „akadály” legyőzésében.

komment

Hiba, ha nem vagy(ok) boldog?

2016. június 12. 20:55 - Mosolyka

Avagy hála, hogy változtathatok rajta

szerzodes.jpgEgy hét telt el a sokakat megérintő írásom óta. Ugyanott fekszem az ágyban, de a kék pulóver helyett, szürke van rajtam, szemben az erkélyen a rikító színű pulóverben szintén ott a hölgy, de egyedül. Most nem küzdök a fojtogató sírással, most jól vagyok. Sándor megint Chikungon van, ez a két óra az ő "én ideje". Amíg kiszakad az állandó kérésekből, teendőkből, csörgő telefonok zajából. Most nem vagyok egyedül, bár olykor az is jó, mikor csak önmagam vagyok. Persze előtte mindig elrendez Sankó. Elvisz mosdóba, kényelmes pozícióba igazít, megitat, kezem közelébe teszi a szükséges dolgokat, felteszi töltőre a telefonom, hogy biztos tudjak segítséget hívni - elsősorban őt -, ha bármi nagyobb gond merülne fel. Furcsa úgy élni még - bár mára már megszoktam, de szívesen csinálnám másként - , hogy többségében előre kell gondolkodnom.


Míg nem volt társam, főként egyedül mászkáltam a városban, mentem dolgozni, és itt ott találkoztam barátokkal. Akkora időzítettem azokat, amihez segítségre volt szükségem, de a kettő között magamra, vagy idegenekre voltam utalva. Sosem felejtem a meglepődött arcát annak a férfinek, akihez odagurultam, hogy legyen szíven megigazítani a lábujjamat zoknin keresztül, mert annyira begörcsölt, hogy nem tudok másra gondolni, de nem tudtam még egyedül lehajolni, és le-fel venni a cipőm egy élvezetes igazgatás után. Volt ilyen, sőt ennél jóval cifrább is. Az is emlékezetes, mikor volt szerencsém olyan idegen bevállalós takarító nénihez, aki a mosdózás után felhúzta a nadrágomat. Noh, de most egy kicsit elkalandoztam.


Amiről szerettem volna írni, az a zöld kis szörnyecske, ami befurakodik az emberi kapcsolatok közé. Nem a féltékenységre gondolok, hanem a felszínességre, s a mókuskerékre, aminek "köszönhetően" a nagy rohanásban, és sok "fontos" teendő mellett elfelejtjük megfogni a másik kezét, megkérdezni őszintén - és meg is hallgatni figyelmesen -, hogy hogy van, vagy az internetezés, munka elé helyezni azt, akit szeretünk, chatelés helyett beszélgetni, játékmeghívók küldözgetése helyett, valóban együtt lenni, s tudni, hogy mi tenné boldoggá a másikat, magunkat, s meg is tenni a halogatás helyett. Én beleestem. Mi Sankóval beleestünk. Elkapott a gépszíj, s közben alig volt minőségi együtt töltött időnk. Mi nem küldünk egymásnak játékmeghívót, vagy chateltünk beszélgetés helyett, viszont túl sokat vállaltunk. Jóformán minden percben együtt voltunk, mindenhova együtt mentünk, közös lett a munkánk, a célunk, de mégis elcsúszott valami, még akkor is, ha biztos vagyok abban, hogy az igazi társam erre az életre (is) . Minden héten volt legalább két előadás, ha nem négy, az ország különböző pontján. Több száz, ezer kilométereket utaztunk hóban, esőben, ragyogó napfényben. Mentünk, és igyekeztünk másokat, több ezreket, rávilágítani a pillanat értékére, a most jelentőségére. Közben pedig a megismerkedésünkkor ránk jellemző spontán, igazán a pillanatnak élős énünket valahol elhagytuk útközben. Pedig milyen jó is volt akkor! Csak megélni a csodákat, a hétköznap adta lehetőségeket együtt.

Emlékszem egy kezelésre mentünk Budapestről Kecskemétre. Piócaterápián volt éppen a sor, amit csináltunk. Sándor, s én nagy lelkesen mentünk, s közben játszottunk szójátékokat, tervezgettük a következő programunkat, nagyokat nevettünk, a felhőkben ábrákat fedeztünk fel. Az egyik benzinkúton megállva a kocsikulcsunk beletört a lyukba. A kezében maradt a műanyag rész, s mi csak jóízűen nevettünk, majd sokkal inkább kihívást látva a történtekben – nagy baj helyett -, kölcsönkértünk egy csípőfogót, aminek köszönhetően a kulcs nagyobb fele nélkül is beindítottuk az autót, majd hazafelé Kecskemétről a szemben levő benzinkútra beadtuk vissza a fogót a tulajdonosának egy dobozos sör társaságában köszönetképpen. Azért kértük kölcsön, mert vásárolni nem lehetett azon a kúton, a pótkulcs meg otthon várt. Ma egy ilyen történeten, - vagy hasonlón – nem nevetünk, inkább odáig fajul, hogy jól egymásnak feszülünk. Ami régen könnyed volt, most nyomasztó is tud lenni. Míg másokat boldoggá teszünk, - pontosítva magukat teszik -, addig mi olykor oly boldogtalanul tértünk haza, s feküdtünk le, mert bedarált a mókuskerék. Az előadásokon teljes odaadással vagyok, és inkább a múltról beszélek, mint a jelenről, így átmegy, amit szeretnék, hisz megéltem, megéltük, de mára, ha őszinték szeretnénk lenni magunkkal, akkor ez most nem így van általában. A mindennapi, vagy minden másnapi torna, teendők, ami nem csak nekem munka, de Sankónak is bedarált. Miattam az éjszakánkénti többszöri felkeltés meg Sankót nagyon megviselte. Azt vettük észre, hogy míg másokat motiválunk arra, hogy csináljanak bakancslistát, éljék meg a pillanatot, addig mára nekünk nincs ilyen listánk. Csak megyünk, és tartjuk a tükröt, amiben mindenki azt látja meg, amit szeretne. Abban a tükörben viszont néhány hete mi is megláttuk, hogy elfelejtettük megélni a pillanatot, a mostot igazán. Pedig micsoda értéke van! Tervezgetni, halogatni, várni a tökéletes pillanatot? Felesleges. Ezért fogtam, s írtam néhány sort, majd kinyomtattam, s átnyújtottam Sankónak a dossziét mikor találkoztunk, mondván, hogy a *Baker & McKenzie ügyvédi iroda küldte sürgős kitöltésre, - akik azzal támogatják munkásságom, hogy jogi szempontból mindenben segítenek térítésmentesen, így a Mosolyka Most Alapítvány létrehívásában is, hogy minél hamarabb ilyen formában is tudjam a „Majd helyett, MOST tenni magamért, másokért” életszemléletet tovább adni -. Mivel ez éppen aktuális, így kezdetben Sankó nem gyanakodott, csak nagyot mosolygott azzal a helyes pofijával, s édes mosolyával, miután meglátta mit is tartalmaz valójában a dosszié. Egy "Bakancslista nyilatkozat" volt benne neki, és nekem, az alábbi szöveggel:


Alulírott .................................. a mai napon nyilatkozom, felelősségem teljes tudatában, tudva, hogy a MOST, a pillanat értéke mennyire nagy kincs, hogy az alább felsorolt dolgokat, majd helyett MOST(anában), lehetőségeimhez mérten, minél hamarabb megnézem, megcsinálom, elmondom, meghallgatom, megkóstolom, átélem: ...


Majd a végére keltezés, és aláírás helye. Irattárba küldés helyett, pedig irány a hűtőre rakni, hogy szem előtt legyen! A saját magunk motiválása, olyan, mint az evés, alvás. Nem elég egyszer egy életben, vagy havonta, sokkal inkább ajánlott minden napra ütemezni belőle egy kicsit. Bár sok mindent tudok, átéltem, beleszövöm előadásaimba, de más valamit tudni, átadni, vagy valóban csinálni is mindig, legalább is az esetek többségében.

Emlékszem, mikor tizenöt évesen megtaláltam azt a bizonyos orvosi esettanulmányt, melyből megtudtam, hogy azt jósolták az orvosok, hogy három év múlva esélyes, hogy feldobom a pacskert. Akkor készítettem először bakancslistát. Mindent beleírtam, amit szerettem volna akkor még enni, inni, megkóstolni, megcsinálni, elmondani, átélni, látni, hallani. Aztán mikor a listám századik pontja körül jártam, elszörnyedtem. Tudod miért? Mert csupa olyan dolgok voltak, amiket többségében bármikor megtehettem volna tévézés, vagy punnyadás helyett. Elszomorított egy pillanatra a kérdés, hogy ezeket eddig miért nem csináltam? Hisz legtöbbjéhez nem is pénz kellett igazán, hanem az a bizonyos élni akarás, s a pillanatok megélésének gondolata. Szörnyű, hogy mennyire megmérgezi, és mi hagyjuk is, - ahogy én is megint hagytam - a megszokás, a rutin az életünket, s akkor válik valami igazán értékessé, ha veszni látjuk. Akkor azt gondoltam életem legrosszabb napja, mikor szembesültem az orvosi jóslattal, ma már életem egyik legjobb napjának tartom, mert akkor elkezdtem igazán élni, az éldegélés helyett. Most is siránkozhatnék, hogy jaj, de hülye vagyok, hogy megint beleestem a rutinba, és hibáztathatom magam, vagy Sankót, vagy bárki mást, hogy eltávolodtunk egymástól, s nem éljük meg a pillanatokat, vagy inkább hálás vagyok, hogy megláttam a képzeletbeli tükörben, és így változtathatok rajta, mielőtt túl késő lenne. Az utóbbi vagyok, hálás, hogy még változtathatok rajta. A hibáztatás, vagy szomorkodás időpocsékolása helyett, nekilátok - ahogy tizenegy évvel ezelőtt is - a bakancslistám pontjainak megéléshez. S ahogy akkor, végül az igazi élet, az élmények, az öröm miatt még mindig élek a jóslatok ellenére, úgy most is megvan rá az esély, hogy ebből a "jajnembeszélerólamertnagyonciki" helyzetből, tudatos ember módjára, inkább valami csodásat hozunk ki, ahelyett, hogy idővel azon kapjuk magunkat, hogy az ágy két végében alszunk el, egész nap három felszínes mondat után, úgy, hogy boldogtalanok vagyunk. Itt az újabb esély, hogy bakancslistánk alábbi pontjaival visszanyerjük azt a bizonyos életérzést, és fűszerezzük valódi élményekkel az életünk.


444.jpgAz én aktuális bakancslistámból szemezgetve: Két lábon állva csókolózni Sankóval;Mennyei piskótát sütni tojás nélkül; Ölbe fogni, simogatni, szeretgetni egy kölyök kutyát; Eltölteni egy egész napot a húgocskámmal Nikkanccsal; Csillagos ég alatt csónakázni, romantikázni Sankóval; Isteni sztracsatella fagylaltot enni; Találkozni Brigi barátnőmmel, aki külföldön él (vele vagyok a fotón); Látni egy csodás vízesést; Tengerben fürdeni; Megpuszilni egy delfin nóziját, Egy hétig telefon, internet nélkül lenni kettesben Sankóval munka nélkül; Állva tartani előadást a telt-házas Papp László Arénában; Só-liszt gyurmázni; Megtanulni zongorán lejátszani a Beethoven - Für Elise számát; Lekvárt főzni; Vízibiciklizni; Az autó hátsó ülésén pont azt csinálni; Magamhoz ölelni egy kis majmot; Egyedül megfordulni az ágyban; Összecsokizni Sankó arcát; Megsétáltatni Masni kutyám; Tejtermék mentes körözöttet csinálni; Papírra vetni a fejemben lévő film forgatókönyvét, és le is forgatni; Megírni harmadik könyvem, ami magába foglalja mi történt velem őszintén az elmúlt három évben; Tűzijáték alatt állni, és gyönyörködni; Több tucat világító papírhajót égnek ereszteni sötétben; Csajos napot csinálni Anna barátnőmmel; Elültetni egy fát; Meglátogatni a volt kollégáimat; Meglepni Tomi barátomat egy nem várt pillanatban; Kötni egy szép sálat; Mosolyt csalni egy gyermek, és egy idős arcára; Madárcsicsergésre ébredni; Nosztalgia bulizni barátokkal retro számokra; Előhívatni kedvenc képeimet, és kitenni a falra, Fotózáson lenni, szép képekkel gazdagodni; Kimondani a Nagymamámnak, hogy szeretem, megölelni hosszasan a Mamámat; Találkozni, beszélgetni Friderkusz Sándorral... és még több tucat "apróság", ami ahhoz segít, hogy azt a bizonyos táskát, mit életnek nevezek, megtöltsem.


Most pedig képletesen Neked is átnyújtom azt a bizonyos "Bakancslista nyilatkozatot", ha úgy érzed élj vele, használd, add tovább szeretteidnek, vagy csak mosolyogtasson meg :)


* Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda köszönöm. Főként Fehérváry Ákosnak, hogy két éve elhívott hozzájuk motivációs előadásra, a könyvem elolvasása után, s azóta számíthatok rájuk a szerződések, jogi dolgok világában <3

Ha szívesen olvasod következő bejegyzésem, fel tudsz iratkozni „Privát levelezőlistámra” IDE KATTINTVA, hogy még frissen megkapd.

Viszont, ha olvasnád, de semmi kedvezményes könyvajánlatot, akciót, vagy előadásom időpontját, pluszt nem szeretnél kapni, csak küldj egy mailt nekem a mosolyka.f (kukac) gmail.com címemre, s csak is kizárólag a bejegyzést küldöm Neked olvasásra.

komment