Ma felhívtak, hogy holnap forgatás lenne. Újra menni fog a Tévé ügyvédje műsor. Bár az utolsó pillanatokban szóltak, de volt olyan kedves a főnököm, hogy elengedett még így is. Reggel bevisz dolgozni a sofőr, majd 2 felé értem jön és átvisz a stúdióba. Kittuskám pedig elkísér.

    Az felvétel kapcsán elgondolkodtam, hogy a mi kis életünknek a meséjéből szerintem a varázspálca hiányzik. Az a pálca, ami rögtön megoldja a problémáinkat, feladatainkat, kívánságainkat. Itt most konkretizálnám is a dolgot. Meglepetten reagáltak arra az információra miszerint járógép nélkül nem tudok még állni. Már teljesen abba a hitben voltak, hogy holnap álldogálni fogok a stúdióban. Ahhoz, hogy idáig eljutottam is rengeteg munka kellett és ez is egy óriási fejlődés, hisz ha igazuk lenne az orvosoknak talán már nem is kellene a Földön lennem, nem hogy állni még ha „csak” járógéppel is egyenlőre. Igen, voltam kint őssejt terápián, ami akárhogy is nézzük „csodaszer”, de nem olyan, mint egy gyógyszer, amit lenyelünk és pár óra múlva kifejti a hatását. Itt ahhoz, hogy bármi fejlődést elérjek „tanítani” kell a kis őssejtecskéimet, ami nem egy két óra alatt történik. Ez hosszú évek, sőt egy egész élet munkája. Laikus szemmel annyit lehet látni, hogy még mindig ülök a kerekesszékben, de ezen egy kicsit túl is kellene ám látni. J ( Akinek nem inge ne vegye ám magára! ) Akinek pedig az, az nagyon is vegye! J Varázspálcánk hiánya miatt, marad csak úgy, mint a mesében az egyre feljebb és feljebb jutás öröme. Várjuk a herceget, aki jön fehér lovon. Majd elvisz a palotába… és itt most jönne az, hogy „majd boldogan élünk, míg meg nem halunk”, de e helyett inkább az jut eszembe… s végül nem csak jött fehér paripán az a bizonyos herceg, de tovább is ment egy másik királylányhoz. Noh, de ennek a témának a kifejtését egy másik bejegyzésre hagyom. J

   A holnapi viszont látásra/ olvasásra. J