Igen, erre egy határozott igen a válaszom. Az izomsorvadás egyik jellemzője, hogy az izmok fokozatosan leépülnek. Még 4-5 éves koromban a súlyomat elbírtam a meglévő, de már gyenge izmaimmal, viszont ahogy nőttem úgy folyamatosan gyengültem. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor az utolsó lépésemet tettem meg egyedül.
Készülő könyvemből idézek most Nektek.
„1995-ben sokat betegesedtem, legyengültem. Júniusban már csak segítséggel tudtam menni, szeptemberre már úgy sem. Ültem a konyhánkban, befejeztem a vacsorát és úgy gondoltam, meglepem Édesanyámat azzal, hogy besétálok a szobába segítség nélkül. Lassan, de biztosan felálltam a székről, majd a fal mellett támaszkodva elindultam a nagyszoba felé. Ugyan percekig tartott megtenni azt a néhány métert, de egyedül tettem meg, s ennél nagyobb örömöt nem is kívánhattam volna már akkor sem. Édesanyám éppen porszívózott, s én az utolsó lépéseknél összerogytam. Magam alá fordult a bokám, és borzasztóan fájt. Az előszobában Édesanyám a sírásomra rohant ki. Bár nagy örömmel újságoltam, hogy sikerült egyedül idáig kijönnöm, de közben a könnyeim rendületlenül potyogtak. Nem tört el, csak meghúzódott a lábam, de hetekig nem tudtam ráállni. Legyengültem annyira, hogy már később sem ment a járás. Azok voltak akkor és ott az utolsó lépéseim egyedül.”
Hamarosan pedig szeretnék arról beszámolni Nektek, hogy hosszabb kihagyás után, újra megtettem az első lépéseket…:)
