Elméletileg gyógyíthatatlan betegség, kerekesszék, de nem számít! Az életem akkor is egy boldog mese. Képes vagyok nem csak belülről, de kívülről is igazán mosolyogni. A mesém tele küzdelmekkel és csodákkal. Veszteségekkel és jutalmakkal. Bánatokkal és számtalan örömmel.
Néhány napja megfogalmazódott bennem – mikor egy forgalmas útszakasznál vártam és néztem az elhaladó embereket -, hogy egyáltalán nem irigykedem másokra, nem szeretnék csak úgy senkivel cserélni. Ragaszkodom a kis kerekesszékes „beteg” kiscsaj szerepéhez. Aki, ha megküzd érte, majd csak akkor lesz járó kisasszony. Végig kell mennem és le kell küzdenem minden akadályt, hogy a végén igazán értékelni tudjam. Azt, hogy az életben minden perc ajándék, nem csak idézetekből ismerem, ha nem élénken élnek bennem a pillanatok, mikor fellélegezhettem, mert újra képes voltam levegőt venni, megmozdulni. Szembesültem azzal a mondattal majdhogynem gyerekként, hogy nincs sok hátra. Ez mindent átértékelt bennem. Meg tanultam élni, és élvezni minden másodpercet, amíg csak lehet. Nem szomorkodni, mert esik az eső vagy, mert túl meleg van. A tükörből visszanéző „nyomit” már képes vagyok nőnek látni, elfogadva minden egyes testi hibáját. Nincsenek kétségeim a képességeimről és nem kérdőjelezem meg, hogy képes vagyok bármire… ha igazán akarom.
Nincs mit szépíteni, néha viszont elfáradok. Nem feladom, csak újra fel kell töltődnöm. Minden nap szembenéznem a „kell” tornával, a légzésgyakorlatokkal, amit mostanában megint elhanyagoltam. Igen, tudom… pedig ezen múlik az a bizonyos idő, amivel gazdálkodhatok. Ilyenkor helyre rakom a lelkem, a bennem felgyülemlett pici és nagy dolgokat, amivel az elmúlt időben szembesültem és nem engedtem, hogy eltántorítson az álmaimtól. A tánctól az asztalt tetején, attól, hogy anya legyek, hogy valamit letegyek az asztalra, másoknak segítsek és sok örömteli pillanattal gazdagítsam a körülöttem élőket. Nem mondok le ezekről. Igazán a remény miatt kelek fel minden reggel és nézek szembe mindennel. Összeszedtem magam! Folytatom újra és újra! Azzal, hogy olvassátok a bejegyzéseimet, a blogom. Részesei vagytok az életemnek tabuk nélkül. A legváratlanabb pillanatokban pedig kapok Tőletek olyan kommenteket, leveleket, amivel erőt adtok nekem. Ezt nagyon köszönöm! Mindig a legjobbkor jön… Azzal pedig, hogy a 2011-es Golden Blog versenyen jelenleg a 3. helyen állok a Ti szavazataitoknak köszönhetően még inkább boldoggá tettetek! Ugrálni tudnék örömömben! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Vasárnap zárul le a verseny, addig pedig bármi lehetséges. A tavalyi 6. helynek is borzasztóan örültem, mert ezzel is azt mutattátok, hogy szívesen olvassátok soraimat, ami a legnagyobb elismerés egy bloggernek. Az idei eddigi 3. hely pedig még inkább buzdít arra, hogy be ne fejezzem az írást! Ha még nem voksoltál, gondolj rám, ha pedig meg is osztod a blogom már a fellegekbe is repítesz! J Olyan közel van a 2. hely…
Öt másodperc és meg van a mai jó cselekedeted, Nekem meg a hatalmas örömem.
Szavazni tudsz itt oldalt, fent a jobb sarokban vagy pedig itt:
http://goldenblog.hu/szavazas.aspx ( Legalsó kategória - Egyéb blogok - Mosolyka - Kerekesszékkel a világ:)
"Szavaztam a Golden Blog 2011-en a(z) Mosolyka - kerekesszékkel a világ blogra! Szavazz Te is!"
Fotó: Bolla Eszter
