(fotó: Bolla Eszter) 
Most épp bekuporodtam az ágyamba, ahol jó meleg van a kinti időjáráshoz képest. Fázós időszak kezdődik. Bár én sokkal inkább vagyok meleg szerető, ha lehet így fogalmazni, de most éppen ebben a percben minden jó, így ahogy van. Kint hideg, körülöttem pedig kellemes az idő. :) Holnaptól ha minden igaz, kapható a Marie Claire magazin, amiben a vallomás rovatban találtok. Ezt az írást teljesen magaménak érzem, ez tényleg én vagyok. :) A honlapom (www.mosolyka.com) éppen szerver hibával küzd, de hamarosan újra látható lesz. Kis türelmet kérnék. :) Jéh… ki van itt. :) Egy négy lábon járó kis szőrgombóc tipegett be hozzám … ajaj és már itt is van mellettem az ágyban. :) Megérkezett Masni kutyám. :) Szerintetek is olyan szörnyű ez a név egy kutyának?:) Most Ő is idekuporodott mellém a meleg ágyba. Néz azzal a kis gomb szemeivel. :) Lehet egy ilyen szőrzsákot nem szeretni?:P 
Vasárnap Kittus Barátnőmmel Lőrincről Újpest felé vettük az irányt. Életembe elsőként metróztam az elektromos kocsimmal. :) Kimondottan vicces, ahogy megcsinálták a metró vonalát. Három helyen van lift a többit meg old meg ahogy tudod, bár ez egy velem együtt minimum 160 kilós gépezettel nehéz. Noh mondjuk itt panasznak helye nincs, megoldottuk a metrókérdést. :) 130-as busszal szándékoztunk tovább menni, ami alacsonypadlós néha… :) Nem sikerült kifognunk, ezért egy gyors „erős emberek” toborzásába kezdtünk. :) Feltettek, már- már vörösödő fejjel a régi Ikarus buszra. Bár borzasztóan örültem, hogy végre fent vagyok… korán örültem:) 2 centire voltam a lépcsőtől és onnan se előre se hátra, vagy is előre bármikor, de annak talán nem lett volna túl jó vége. :) Kittikém igyekezett minden erejével tartani, támasztani a kis bénáját, hogy be ne essen a lépcsökhöz. :D Szép kis 15 perces edzés volt ez Neki. :) Végre megérkeztünk. Majd egy órás evés és ivászat után sürgős dolgom akadt. :) Ezt nem részletezném. :) Azt viszont igen mi is történt a polccal és a rajta lévő holmikkal. :) Nos Kittikém felemelt, hogy Szendi „Nénim” felhúzza a nadrágomat… noh annyira ügyesek voltunk, hogy a karommal (ne kérdezzétek hogyan:P) levertük az oda felszerelt polcot, amiről azzal a lendülettel hullottak az arcomba a rajta lévő holmik. Nos és mint a jól megcsinált vígjátékokban, a wc papír guriga halom az én fejemen kötött ki. :) Ha előtte nem végeztem volna el a dolgom, tuti, hogy menten bepisilek a nevetéstől. Bár ezt látnotok kellett volna. :D:D:D
Pénteken megyek járógépet próbálni!!!! :D:D Végre úgy tűnik elkészült. :D:D Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam. :D:D Tegnap is miközben zenét hallgattam, csak azt láttam a szemeim előtt, ahogy táncolok. Sikerülnie kell, mert akarom, hogy sikerüljön! :) Közben munkát is keresek, hisz ami most van az egy kiegészítésnek jó egy állás mellé. Furcsa érzés, de azt érzem közeledik valami nagyon jó felém, csak türelmesen várnom kell. A könyvemet is szeretném már nagyon kiadni, de egyelőre támogatók hiányában csúszik a dolog. Születésnapomra (November 17.) szerettem volna összehozni, hogy végre a kezembe foghassam és a könyvesboltok polcáról mosolyogjon vissza rám. Még ennek a lehetőségét sem látom veszett ügynek, maximum kevés rá az esély. :) Arra is kevés volt, hogy megélem a 18 éve… akkor meg miről beszélek?:) Nincs lehetetlen!
Az a bizonyos gomb amit a címben említettem az egy „ nem törődöm vele gomb”. :D Nelly a talp reflexológusom mutatta meg, hogy hol van. :) Minden reggel bekapcsolom a mellkasomon lévő kis pontot és ez által csak is kizárólag a szépet és jót látom meg. Nincs rossz, ami leszívná az energiámat! :)Ajánlom figyelmetekbe a „nem törődöm gombot”! :) Szépen akartam fogalmazni, de ez a gomb olyan, mint a lesza… tabletta! :)
Ma kaptam egy verset, amit meg kell Veletek osztanom. Édesanyámat, gyerekkoromat juttatja eszembe… Továbbiakban beszéljenek helyettem a vers sorai.
Nekem miért kellett itt maradnom-e Földön?
Ki és miért gondolta úgy, jó ha maradok?
A választ tudom: szeretett Édesanyám,
Ki nem él már, kit oly fiatalon
Elragadott az otromba betegség, mely
Népbetegség ma már.
Miért a sors furcsa fintora, hogy ki
Megmentett engem életem hajnalán,
Már nem lehet velem majd életem alkonyán.
Miért lett úgy, hogy felnőhetek, felnőtt legyek?
S ő csak akkor lehetett beteg.
Vissza próbáltam adni, mit ő adott régen
A végtelen élni akarást, a küzdést a betegséggel
Szemben, a mindenáron győzni tudást!
Hogy sikerült-e? Részben biztosan, de a kór
Erősebb és rafináltabb volt már akkor,
S szörnyen elhatalmasodott.
Hogy bánom-e mit átéltünk így együtt?
Egy cseppet sem, féltett-dédelgetett kincsként
Őrzőm szívemben minden átélt percét, míg vele lehetettem.
Csodás volt, s még is olyan érzés,
Mely tán igaz se volt, oly gyorsan elmúlt.
Ezt szánta nekem a kegyetlen sors.
Ismeretlen
