Meglátni… megszeretni… gyönyörködni benne… Nem lehet mást tenni, ha egyszer meglátod, magával ragad. Néhány napja bánki tó fanatikus lettem. Anna annyit mesélt róla, hogy végül azon vettem magam észre, hogy már lassan fél órája a tóról készült képeket bogarászok az interneten. Akárkivel találkoztam a napokban, biztos áradoztam neki a látványról. Már csak két hét és nem csak képekről csodálhatom, ott leszek én is. J Alig várom már. Névnapomat ott ünneplem idén. Sok- sok jó emberrel. J Már most „szerelmes” vagyok a Bánkba. J  

Örömmel jelentem, összeszedtem magam újra „Mosolyka” vagyok. J A problémák ugyan nem oldódtak meg, de így sokkal könnyebben fogom megoldani, ha a lelkem is a helyén van. J Vannak új gondolataim, amiket megpróbálok, hisz megoldásnak mindig kell lennie. J Már pénteken éreztem, hogy elszállt az a bizonyos „nyomasztó, fájó” érzés. Hazafelé jövet a buszon már újra dalolásztam magamban, s már az is melegséggel töltötte el a kis lelkem, ahogy egy tündéri nagymama az unokáját tanította a másodperc és az óra valamint a nap átváltásaira. Már napok óta, mindig azon a helyen egy az óvodából, iskolából jövő gyermeket láttam a nagymamájával, akik mindig beszélgettek. Ezt sűrűn hiányolom a mai családokból, a beszélgetést az egymásra figyelést, azt, hogy ne csak egymás mellett éljünk, tudjunk is a másikról, a gondolatairól. A a jó kapcsolatok egyik alapja a beszéd. Régebbi saját (pár)kapcsolatomban ezt nem tettem meg elégszer, ma már tudom, hogy ennek van a legnagyobb hatalma. Valami bánt vagy a fellegekbe repít, azt tudatni kell a másikkal. Emberek vagyunk, méghozzá különbözőek, ha nem osszuk meg a másikkal érzéseinket, ne is várjuk el, hogy tudja. Őrsre érve, pont előttem ment le a napocska és az égbolt alsó részét ragyogó narancssárgára festette, az megadta még a nap szépségét.