Nyilván mindenki életében vannak nehézségek, kinek kisebb, kinek nagyobb. Ezzel nem is lehet vitatkozni, bár az tény, hogy a nehézség is relatív. Többeknek már az is mizériát jelent, ha fel kell állni valamiért a kényelmes fotelból, mások pedig egész életükön át azért a néhány lépésért küzdenek... 
Én sem állítom, hogy az év minden napján képes vagyok mosolyogni és mindenben a szépet meglátni, azt viszont igen, hogy az esetek nagy többségében törekszem erre. Brigi barátnőm néhány napja ezt mondta: „Fanny, a te titkod az, hogy nem "sétálsz" el a dolgok mellett és képes vagy gyermeki örömmel és egy felnőtt tapasztalatával élni az életet:)” Az utóbbi pár napban észrevettem, hogy felettébb boldogan ébredek és fekszem le. Ennek hangot is adtam, mire többen megkérdezték: miért, mi történt? Elgondolkoztam, hogy mit csináltam, miért érzem ezt a nagy boldogságot. Nem nyertem meg a lottót, nem mentem el külföldre nyaralni, és még ragyogó napsütés sincsen. Kérdezem most én: miért kell mindig mindenre okot találni? De ha úgy egyszerűbb, akkor egyezzünk meg abban, hogy kell. De akkor miért nem lehet ugyanazzal a könnyedséggel okot találni rá, mint például a szenvedésre? Mert arra mindig mindenki képes hosszú listányi érveket felsorakoztatni. A „problémáknak” más szerepük van az életünkben, méghozzá az, hogy kizökkentsenek abból a folyamatból, ahol valamit épp nem jól csinálunk. Az élet addig dobál minket apró, majd egyre nagyobb kavicsokkal, míg észre nem vesszük, hogy ez nem az az út, amin járnunk kell. Ha ezeket a figyelmeztetéseket nem vesszük észre, akkor egy hatalmas sziklával találjuk szembe magunkat, amit problémának nevezünk.
Szeretem az életet, hisz igazságos. Ha valamit elvesz, azt valahol kompenzálja. Ha képes vagy túllépni a veszteségeiden, akkor hamarosan észre fogod venni az új lehetőséget. Ezt megígérem. :) Nagyon régi közmondás, de határozottan megállja a helyét: Ahol bezárul egy ajtó, ott kinyílik egy másik. Ez lehetne akár a végszó is a mai poszthoz, de ez most nem így lesz. :)
Édesapámmal élek, aki egy végtelen nagy Tündér és egyben a világ egyik legpesszimistább embere. Az Ő egyik gyakran használt, favorizált mondata a következő: „Fannykám csak ezen legyünk túl, és minden jó lesz!” Az utóbbi egy évben ezt a mondatot nagyon sokszor hallottam. Halkan jegyezném meg, hogy mindet meg is oldottam. Apukám ezek után is képes újabb „megoldhatatlan” problémákat találni. És akkor most tényleg elérkeztem a mai blogom végéhez, amit egy idézettel zárok, ami a leginkább kifejezi azt, amit most mondani szeretnék:
„A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga.”(Buddhista közmondás)