A Házon kívül című műsor riportjábanez volt a záró mondatom:

Az álmok visznek előre és az álmok miatt kelek fel minden reggel…

Éltet: Messzire hajítsam a kerekesszékem, hogy egy asztal tetején táncoljak, egyszer pedig édesanyja legyek.

Persze mindeközben tisztában vagyok a realitással, hogy jelenleg még saját magamat sem tudom ellátni önállóan. Sőt azzal is, hogy az izomsorvadással penge élen táncolok, de a reményt sosem fogom elengedni.

Ahogy Dosztojevszkij mondta: "A gyermektársaság gyógyír a lélekre." Mosolyt és örömet hoznak az életembe. Ezért is jelentett nekem sokat a tegnapi látogatásom a Tűzoltó utcai Gyermekklinka Onkológiai osztályán.

Dj Dominique (Várkonyi Attila) facebook oldalán „véletlen” szembejött velem ez a plakát. Nem gondolkodtam, azonnal hívtam is Attilát, hogy nem tudnék-e bármiben segíteni a koncerten. Egyeztettünk, majd boldogan tettem le a telefont és vártam a csütörtököt.

Aztán néhány perccel később valami belém nyilallt, valami igazán fájdalmas. Felszakítottam életem egyik legnehezebb és legfájóbb részét. Újra 12 évesnek éreztem magam, mikor Édesanyámnál daganatot találtak. Végig pörgött a fejemben, hogy mennyire nehéz is volt gyerekfejjel erősnek maradni, nem zokogni összerogyva az ágya mellett és toporzékolva miérteket kiabálni. Akkoriban sok mindent nem értettem, de a küzdését és a hinni akarását a gyógyulásban sosem felejtem el. Hatalmas erőt ad a sajátom legyőzősében is. Ott és akkor tanított meg igazán nevetve küzdeni. Képes volt rá minden fájdalom és mellékhatás mellett is. Nagyon erős nő volt. Én sem tehettem meg, hogy gyenge legyek mellette, de nélküle sem.

Most egy kicsit nehéz folytatnom az írást, de ezek a könnyek most örömkönnyek is. Azt érzem, hogy Édesanyám büszke rám odafent, hogy voltam annyira erős és elszánt, hogy ne a saját fájdalmas sebeimet nyalogassam, hanem az vezéreljen, hogy a kicsi manók arcán mosolyt lássak.

Láttam is, és nem is akármilyet. A betegségükkel küszködő hétköznapi hősök szeme ragyogott. Lelkesen tapsoltak és kiabáltak, mikor angyali öltözetben besétált Ördög Nóri. Sikítoztak, mikor Vastag Tamás énekelt és Szulák Andrea mesét mondott. Nehéz szavakba önteni azt a csodát, amit ott éltem át. 

Barbusommal gyakran emlegetjük ismeretségünk első mondatát. (A blogom elolvasása után, azonnal ezt írta nekem.)

„ Ez egy olyan mese, ahol a főhős elnyeri méltó jutalmát és álmai valóra válnak.”

A mesénk pedig azóta is folytatódik az elmaradhatatlan mesebeli elemekkel.

Figyeljétek, mint például most is. Tegnap az Angyalkerék mozgássérült szállítók segítségével jutottam el a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Angyal utcai bejáratához, ahova Ördög Nóri anygalszárnyakkal érkezett.  

Este feltöltve érkeztem a Sport Tv stúdiójába, ahol Várkonyi Attila Szurkoljunk! című műsorának vendége voltam. Itt nem hagyhattam ki, hogy ne adjak egy nagy puszit Attila fejére, amit nem rejtett el a kendője.  

Hazafelé szárnyaltam a kocsiban, miközben teljes hangerőn szólt az autóban a zene, kint zuhogott az eső, én pedig bent szárazon, egyáltalán nem fázva teljes torokból énekeltem… 

„Álmodd,hogy vakít a fény 
tombol a nyár e földtekén
Ne érdekeljen,ha esik a hó
Mert nyaralni visz az álomhajó…”

Ha tetszett, amit olvastál lájkolj…

Látogass vissza gyakran...

Csatlakozz Mosolyka – Kerekesszékkel a világ Facebook oldalához…

Osztd meg ismerőseiddel a bejegyzést vagy a www.mosolyka.blog.hu -t 

Küldd át a kollégáknak…

Mesélj róla a buszon…

Kommenetelj…

Vagy csak mosolyogj egyet, és legyen szép napot! :)