Adni szeretnék, de sokkal többet kapok... Köszönöm! 

Drága Mosolyka! :)

Hihetetlen, hogy milyen csodás személyiség vagy, és hogy mennyi mindent tudsz adni az embereknek. Az is elég ironikus, hogy ma találtam a blogodra. :) Éppen azon keseregtem, hogy milyen rossz nekem, mert a mostani albérletben november óta lakunk a párommal, és a 2 éves kislányunkkal, persze bérleti szerződés nélkül, szóval hivatalosan mi nem is lakunk itt. De, tegnap derült ki számunkra, hogy a főbérlőnek rengeteg tartozása van, durván amiről ma tudomást szereztünk: 350,000-es fűtésszámla, 2éve nem fizetett 330.000forintos közös költség (bírósági eljárás megy emiatt elenne), villanyszámla kitudja mennyi, mert jött egy levél, hogy e hónap 28-án kapcsolják ki a villanyt a lakásban (szomszédasszonytól ma tudtuk meg, hogy az előző lakókra is rákapcsolták a villanyt, ezért mentek el innen), UPC számla 43.000, ami az Eos behajtó cégnél van, és ha nem fizet 5 munkanapon belül (már lejárt), végrehajtás lesz. Esetleg a mi cuccainkat is elvihetik, és a következő albérletbe majd csak 28-án mehetünk. Mi lesz, ha nem lesz fűtés? Mi lesz, ha jön a végrehajtó? És ezek a "nagy" problémák eltörpülnek a Tieid mellett. Én sok mindent megéltem már, éheztem, rengeteg rossz dolgon keresztül mentem, rémes gyerekkorom volt. A kislányom nem a mostani párom kislánya, az "igazi" apja, mikor 1 hónapos volt a kislányom, lelépett szó nélkül. Ott maradtam a picivel étel, pelenka, tápszer, pénz nélkül. Aztán 1,5 éves koráig egyedül neveltem, anyukámmal éltem, és sokat szenvedtem, éheztem, hogy anyunak, öcsémnek és a picinek mindene meglegyen. :) 20.000forintból éltünk 4en havonta. Kemény volt. De anyukám belém nevelte a pozitív életszemléletet, és volt olyan, hogy főztem levest (csak krumpli volt benne meg víz és só), az öcsém egy jó nagy tányérral evett, mi meg anyukámmal csak pár kanálnyit. Öcsém rosszul érezte magát, és azt mondta, hogy olyan rossz, hogy ő ilyen sokat eszik, mi meg semmit. Mire anyukám így válaszolt: Tudod, neked sokat kell enned, mert nagyra kell nőnöd, mi már Szaszával megszoktuk, nekünk az is elég, ha a gyomrunk alján lötyög valami. :) És nevettünk. Nevettünk, úgy, hogy még a könnyünk is folyt, pedig nem volt mit enni, rengeteg tartozás volt a fejünk felett, vagy, hogy bármikor az utcára kerülhetünk, mivel a főbérlő nagyon el volt adósodva (mint most). De mi nevettünk a legnagyobb nyomorunkon is. :) Anyukám 14éves korom óta egyedül nevelt fel, nehéz élete volt, de megtanított nevetni a bajomon, megtanított nevetni a világon. És hogy mindenben meglássam a pozitív dolgokat. Pl. ha esik az eső, nem szitkozódok, hogy esik az eső, hanem fel a gumicsizmát, és gyerünk ki ugrálni a pocsolyákban a kislányommal. :) Ilyen vagyok, mert ilyenre nevelt anyukám. De mióta összeköltöztem a párommal, anyukám nincs itt, néha hajlamos vagyok elfelejteni. :) (Mint ma is.) Mióta együtt vagyok a párommal (nagyon aranyos ember, és imádja a lányomat), már nem éhezek, anyagi dolgok is jobbak (minden hónapban tudok pénzt küldeni az anyukámnak), bár nem rózsás, de boldog vagyok. :) Mert minden nap van mit enni, és most úgy érzem, hogy megérte a sok szenvedés, mert szeretet vesz körül, és jó életem van/lett. :) Én hálás vagyok annak, hogy átmentem a sok rossz dolgon, és hálás vagyok neked, amiért a blogoddal, és a hozzáállásoddal mosolyt csaltál az arcomra, és eszembe juttattad anyukám életfelfogását. :) Soha ne add fel, hidd el sokan hiszünk Benned! :) És ha még van lehetőségem, szeretnék én is szépen kérni egy sorszámozott babot (ha elfogyott, megértem:))). Ígérem, vigyázni fogok rá nagyon, a konyhámban lesz, és minden reggel eszembe fogsz jutni, és az, hogy hogyan is kell látni a világot. :) Köszönöm, hogy vagy nekünk! :) 

Szeretettel ölellek: (Szasza) ♥♥♥♥♥

 

* Szasza levelét engedélyével osztottam meg.