Emlékszem, hogy nagyon meleg volt. Ébredezőben voltam még az ágyban, kellőképpen kócosan és egy vicces pizsiben – ami világít a sötétben –, amikor csörgött a telefonom. Sankó vette fel. Pár perc beszélgetés után, arra lettem figyelmes, hogy másnapra le is szervezett egy találkozót. Ha jól emlékszem, felém annyi volt a kérdés, hogy 12 óra vagy 13 óra? Az utóbbit választottam. Kiderült, hogy a Szerencsejáték Zrt.-től hívott az egyik osztályvezető, akiről már hallottam, hogy nagyon szeretne elérni, hisz egy sokakat érintő, kiemelt ügyben szeretne velem beszélni.
Másnap találkoztunk egy üdítőre, ahol pillanatok alatt feltűnt, hogy szemben velem nem az íróasztal mögülirányító, sztereotip vezető ül. Sokkal inkább egy olyan ember, akinek ez az ügy a szenvedélye, a küldetése,nem pedig csak a munkája, egy feladat, amit le akar tudni. Ő egy olyan osztályt vezet, ahol megváltozott munkaképességűek és/vagy fogyatékossággal élők –azaz az én fordításomban Tanító Lelkek – vállalaton belüli foglalkoztatásával tölti idejét. „Nahát!” – gondoltam, és már adtam is fejben egy jó nagy plusz pontot a cégnek, hogy erre egy külön részlegük van.
Aztán a beszélgetés során megtudtam, hogy a lottótársaság létrehozta az „Adj egy ötöst!” programot is, aminek célja, hogy játékosan, élményekkel érzékenyítse a jövő generációját, hogy a gyerekek megtanulhassák, hogyan segítsenek jól valakinek, aki szeretne átmenni az úton, vagy megtapasztalják a közös élmények szépségét, mindenféle megbélyegzés nélkül. Imádtam a gondolatot, hogy ennek részese lehetek, hogy hozzátehetek ehhez. Igent mondtam arra, hogy én legyek a Szerencsejáték Zrt. jószolgálati nagykövete!
Amikor pár nappal később nekiültem annak az ötven pályázat áttekintésének, ami az Adj egy ötöst! pályázatra érkezett, meg kell, hogy valljam: sírtam, nevettem és tele volt a szívem szeretettel, hogy micsoda szuper gyerekek vannak Magyarországon, mennyi szuper tanárral. Hogy milyen különleges élményeket terveznek megvalósítani együtt. Szemüvegesen, kerekesszékkel, siketen, vagy látássérülten. Kék pólóban, rövidnadrágban, segítő kutyussal vagy jeltolmáccsal. Mosolyogva, kicsit félénken, bátran, lányként, fiúként, de mindig szem előtt tartva az egymás iránti NYITOTTSÁGOT, hisz a külső az lehet különböző, de belül mindannyian érző, szeretetre és elfogadásra vágyó Lelkek vagyunk.
Rosner Imrével a Szerencsejáték Zrt. Karitatív Osztályvezetőjével beszélgettünk erről röviden egy videóban. Kukkantsd meg itt.
