Néhány hete bepillantást kapok egy nagyobb vállalat társadalmi felelősségvállalási programjába. Képzeljétek, felkértek jószolgálati nagykövetnek. Tetszik, hogy olyan tevékenységben vehetek részt, ami több szempontból is támogatja a fogyatékosügyet. Hihetetlen, hogy mennyi minden apróságnak tűnő dolgot tettek már, ami valakinek apróság, de másnak hatalmas dolog. 

Emlékszem, mikor egy irodai munkára jelentkeztem évekkel ezelőtt, és a sikeres felvételi megbeszélés után behívtak egy próbanapra. Hatalmas élmény volt. Ekkor már több mint fél éve nem találtam munkát, anyagilag nagyon mínuszban voltunk. Annyi visszautasítás után egy esély nagyon fellelkesített. 

 A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy hány fogyatékossággal élő - bár én jobban kedvelem a Tanító Lelkek megfogalmazást - szeretne dolgozni, tenni valamit magáért, és integrálódni, közösségben lenni. Ehelyett hányan ülnek otthon, mert már az is kihívás, hogy kijussanak otthonukból, nem hogy tömegközlekedéssel eljussanak a munkavégzés helyszínére, ahol ismét kérdés, hogy akadálymentes-e a környezet. 

Az akadálymentesítés elsősorban szerintem a fejekben kezdődik, a gondolkodásban. Aztán jöhetnek a tettek. Ott ültem egy irodában, ahol számítógépen kellett tartani az ügyfelekkel a kapcsolatot, felvenni a telefonokat, amolyan ügyfélszolgálati kollégaként, a munkalapokat kinyomtatni és átvinni egy másik csoportra. Mikor beértem a próbanapra, első kihívásként azzal szembesültem, hogy a számítógépház a földön van, rajta a bekapcsoló gombbal, ahova lehajolni MÉG nem tudok. A nyomtató fent van egy polcon, amit MÉG nem érek el. A telefon “csak” egy karnyújtásnyira, de a kezemet MÉG nem tudom addig felemelni. A másik csoporthoz szűk, dobozokkal teli út vezetett, de a kerekesszék szélesebb, mint a szűk járat. 

Nagyon jól esett, mikor felmerült a vezetőben, hogy megkérdezze, hogyan lehetne megoldani? Mit tudnak tenni, hogy meg tudjam oldani egyedül is? Hova tegyék, ahol elérem? Áttették kézközelbe a telefont, feljebb a gépházat, lejjebb a nyomtatót, el a dobozokat, így már elértem, elfértem. 

Őszintén nem ismertem ezt a szót, de ide tartozik az ergonómia. A Szerencsejáték Zrt vállalat beszámolóit, Esélyegyenlőségi Tervét olvasva tudtam meg, hogy van egy tudomány ami, az optimális munkafeltételekkel foglalkozik, amely a munka legjobb megszervezését, szerszámok célszerű kialakítását is felöleli. Ez az ergonómia. Ti ezt ismertétek? Hallottatok róla? 

Nekem nagyon tetszik ez a hozzáállás. Ugyan még kevés ilyen cool arc vállalat van, de a Szerencsejáték Zrt-vel együtt szeretnénk egyre több olyan céget megtalálni, kialakítani, felhangosítani a gondolatokat, mit és hogyan tehetnek, akik vallják, hogy adományok helyett - vagy mellett - sokkal inkább az értékteremtő munkahely lehetősége célszerűbb és igenis fontos az esélyegyenlőség. Másoknak is érdemes átadni a sok jó, bevált gyakorlatot. 

A Szerencsejáték Zrt-nek van forgatókönyve arra, ha egy megváltozott munkaképességű munkavállaló jelentkezik. Jelenleg náluk közel 1600 két lábon könnyedén járó azaz “egészséges” kolléga dolgozik, ebből 172 lélek megváltozott munkaképességű, nem mondanám és emelném ki, hogy fogyatékossággal élő, mert azt szoktam mondani, szerintem mindenki fogyatékossággal élő, csak valakin jobban látszik. Szerintem nem feltétlen az a fő fogyatékossággal élő, aki kerekesszékkel közlekedik, vagy nehezebben beszél. Azt gondolom, hogy aki nem tud szeretni, vagy nem engedi, hogy szeressék, az sokkal nagyobb fogyatékosság. 

Én nem is tudtam, vagy hallottam róla, de ...  A CIKK ITT FOLYTATÓDIK KATT IDE :)

Fotó: Debreczeni Zita 

Smink: Czopkó Nóri