Átlagosnak és olykor monotonnak tűnnek a hétköznapjaim, de mikor a nap végén egy összegző sóhaj mellett végig fut, az agyamon a napi események sorozata rájövök, hogy ma is egy jó „filmet rendeztem”. J  Olykor teli akcióval, mint például múltkori masszázsról a hazavezető utunk Kittussal. Kifutottam a kerekesszékeseknek az utazási idejéből, mivel 7 után már nem jár a számomra hazajutást segítő alacsonypadlós járat, így a hidegre és a végig dolgozott nap tekintetére elcsábultam egy taxizásra. Nem mintha nap, mint nap megengedhetném, de egyszer kétszer belefér. Megér annyit, hogy ne fagyoskodjak, és hamar pihenni tudjak.  Direkt kihangsúlyozva, hogy nem összecsukható a járgányom taxit rendeltünk. Egy igazán lelkes vezetőt fogtunk ki, aki a 20 perces próbálkozás után elismerte, hogy valóban nem fér be a kocsijába a szekerem. Majd készségesen hívott egy másik illetőt, aki már nagyobb csomag terű autóval száguldozott. Ekkor óriási sikítozás közepette Kitti a tudtomra adta, hogy bent vaaaan véééégreee! J Majd Fannust is átpakolta az egyik kocsiból a másikba. Már útban haza… rájövünk, hogy ennél a társaságnál nem lehet bankkártyával fizetni… J Újabb kör egy automata bekebelezése érdekében, ami persze, hogy épp akkor és nekünk lesz technikai hibás. J Már meg sem lepődtünk. J  Noh és még sorolhatnám…

     Lássuk be a hétköznapjaink is unalmasak lennének a fennakadások nélkül! J

Tegnapi adás itt látható :)

http://atv.hu/cikk/20100203_a_tv_ugyvedje_2010_02_02

  Pontosan egy évvel ez előtt 2009.02.02-án leírhatatlan ajándékot kaptam az "élettől"... Most egy esztendő elteltével, újra ugyan ott számolok be eddigi teljesítményemről. Ahogy Juszt László is kezdi, majd ... "Most pedig Fanny története... siker story vagy sem?!... azt döntse el mindenki maga."   2010.02.02 ATV Tévé ügyvédje 20:30. :)

     16-17 évesen egy nagyon kellemes, meleg nyári este „sétálni” mentem a Balaton parton. Egyedül voltam, kellet a kikapcsolódás. Pár óra, amit magamra szánok és a saját gondolataimmal foglalkozom. Megálltam néha a parton és a csendes, de még is nyugtató hangot adó vizet néztem. Ahogy kicsi hullámok zavarták meg a víz sima felszínét az valami varázslatos játékot adott az előttem levő tónak. Olykor mosolyogtam magamban, olykor pedig kevésbé boldog perceket idéztem fel. Jól éreztem magam. Harmóniában voltam. Majd tovább sétáltam fel a kis utcákhoz. Csendes éjszaka volt, meglepően csendes. Éveken át nyaraltam ott így sem a hely, sem néhány ember nem volt számomra ott idegen. Egy éjjel- nappali közérthez mentem, valami édességre vágytam. Sűrűn jártam oda is így az eladót is ismertem. Nád szőnyeggel körbeborított kis üzlet előtt egy fából készült piknikező asztal volt, bár a közlekedésemet nehezítette a sóder, amivel körbe volt szórva a hely, de ezek az apró akadályok sosem szabtak határt nekem. Kezdett kicsit hűvösebbre fordulni az idő. Szerencsére vittem magammal egy farmer dzsekit, ami némi segítséggel gyorsan fel is vettem. Eladó hölgy, Andi beszélgetésre invitált az üzlet előtti pihenős helyre, ahol akkor már voltak páran. Mivel szívesen ismerkedem és időmből aztán tellett rá, Vele tartottam a többiekhez. Néhányukat, már látásból ismertem. Tőlem az asztal egyik legtávolabb pontjában egy férfi ült, sötét ruhában. Tetőtől talpig motoros felszerelés volt rajta. Bemutatkoztunk egymásnak, majd nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Számomra sosem jelentett problémát, ha a helyzetemről, betegségemről kérdeznek. Ő ezt meg is tette, érdeklődött, bele-bele kérdezett a válaszaimba, kíváncsi volt mindenre. Élveztem a beszélgetést, tényleg szeretem az érdeklődő embereket. Nem fogalmazta a kérdéseket, nem gondolkodott, hogy „szabad-e” megkérdezte, hisz kíváncsi volt. Én pedig szívest örömest válaszoltam. Egy órával később lementünk a partra, ahol Ő egy napozó ágyban ülve folytatta velem az ismerkedést. Sokat, nagyon sokat nevettünk az nap este. Már, már olyan érzés fogott el, mintha már évek óta ismernénk egymást. Néhány óra leforgása alatt ténylegesen megismertük egymás eddigi életének fontosabb állomásait. Olykor részletekbe menően meséltünk a másiknak, máskor pedig csak meg, meg említve. Mosolygott és csak úgy csillogott a két szép szeme, mikor egymásra néztünk. Élveztem minden másodpercét annak az estének. Elmesélte, hogy hamarosan Írországba készül, új életet kezdeni. Sok mindet megélt már, és vannak dolgok, amik megoldásra várnak az életében és úgy érzi, most képes ezekre. Mikor kitértünk arra, hogy milyen esélyeim vannak az életben maradásra egy pillanatra megfagyott a levegő. Nehezen hitte el, hogy ennyire penge élen „táncolok”. Azt is elmondtam Neki, hogy elfogadtam a helyzetemet és őszintén már a küzdésbe is belefáradtam, addig élvezem az élet adta lehetőségeimet, amíg lehet. Nem bánkódom egyáltalán.  Ekkor Ő közbevágott a mondandómnak és azt mondta, hogy NEM ezt verjem ki nagyon gyorsan a fejemből. Hisz küzdést SOHA nem szabad feladni. Vannak nehéz pillanatok, de akkor sem. Tudni kell bánni ezekkel a helyzetekkel és átlépni rajtuk. Nekem pedig, ha ért ez az egész találkozást valamit, akkor elkezdek keményen, újra küzdeni és tornázni. Márpedig sokat ért, el sem tudom mondani mennyit. Talán a legjobban érzékelteti, hogy valójában mennyit ért, hogy megígértem újra bizakodó leszek az esélyeimet tekintve. Megköszöntem Neki, azt hogy belém fektette a bizalmát és azt is, hogy keményen olyan dolgokat vágott a fejemhez, amivel felébresztette a méla elfogadom érzésből. Majd néhány perc némaság  után, mikor csak magunk elé néztünk. Ő megtörte a csendet, és annyit mondott… „Hiányozni fogsz!” Ezt egy igen szoros kéz fogással reagáltam le, és igyekeztem a „komoly” pillanatokat megtörni, valami vidámmal. Már őszintén nem emlékszem mivel rukkoltam elő, de az arca itt van most is előttem, ahogy újra mosolyog és csillog a szeme. Sosem felejtem el azt a pillanatot. Már nagyon későre járt, én is Ő is kezdtünk elfáradni. Megbeszéltük másnap találkozunk és folytatjuk, ott ahol abba hagytuk. A kezemet fogva, elkísért a sátrunk elé, majd elköszöntünk és elindult vissza a bolt felé. Nem tett sok lépést, talán néhány métert s ekkor visszafordult, majd megcsókolt. Tudtam én is és Ő is, hogy ide már nem kellenek szavak. Ez feltette az i-re a pontot. Boldogan és sok élményt kapva Tőle és az estétől, aludni mentem.

  Másnap a találkozó elmaradt, vissza kellett mennie Győrbe. Nekem is lejárt a nyaralásra szánt időm, így visszajöttem Pestre. Ő pedig pár nappal később elutazott külföldre. Ez így volt szép és jó. Mindketten kellemes emlékeket őrzünk a másikról. Hónapokon keresztül semmit nem hallottam Róla. Majd egy számomra nehéz pillanatban, egy szakítás után.Mikor kilépett az illető az ajtómon, én összerogytam… majd váratlan üzenetem érkezett egy számomra ismeretlen számról, ami erőt adott, sok erőt. Erik írt, és még a világ másik végéről is tudta, mikor kell újra felbukkannia. Az üzenet ezt tartalmazta:

  „Szia Nyuszkó, kint vagyok Írországban decemberben megyek haza karácsonyra!Hogy vagy?Tornázol?Majd meglátogatlak, ha hazaérek!

PUSZO LÉGY JÓ!Erik”

      Az üzenet óta nem hallottam Róla. Még, ha csak néhány órára volt része az életemnek, akkor is ürülök, mert sokat kaptam Tőle! Ha a sors úgy gondolja, újra felbukkan… 

      Hosszas keresgetés után megtaláltuk a Fortuna stúdiót Kittusommal és Péterrel  ( szállító szolgálat munkatársa). Miközben Péter csupa jó kívánságokkal látott el, inycsiklandozó édes illat csapott meg. Egy gyors terepszemle után felcsillant a szemem előtt egy kis bódé, ahol kürtös kalácsot árultak. Kittuskám már ment is, hogy meglepje a kis „bénáját”, majd még az amúgy is csodás élményekben gazdag fahéjas finomság mellé egy nagy adag sült gesztenyét is kaptam. Imádom, a gesztenyét is és Őt is. J Köszönöm! Megérkezve a felvétel helyszínére, ismerős arcokat véltem felfedezni. A tavalyi forgatásnál az egyik operatőr volt, aki rögtön meg is kérdezte, hogyan állok a dolgokkal. Mosolyogva válaszoltam, hogy már állnak, akarom mondani,  állok. J Majd egy kinyomtatott képet szedtem elő a táskámból, ami ugyan nem véletlen, de nem erre a célra volt nálam és már mutattam is Neki. J  Néhány perccel később Juszt László jött velem szembe, akin nagy öröm látszott. Szóba is elegyedtünk pár mondat erejéig, majd közben én meg is állapítottam, hogy nem ám csak én izmosodom, de Ő is. :) Gyorsan kerítettek nekem egy rámpát, amivel könnyedén tudtam felmenni a beszélgetés helyszínére. Majd még előtte viccesen megjegyezte Laci, hogy miért is nem pattanok ki és rakom fel én. J Drága Lacikám, hamarosan, hamarosan. J  Mindenki nagyon kedves volt és nagyon örültek az eddigi fejlődéseknek.  Jól éreztem magam! J Az adást jövő hét kedden 20:30-kor láthatjátok az ATV-n.  A közönség soraiban tündéri idős hölgyek ültek, volt köztük egy igazán imádni való. Borzasztó nagy lelkesedéssel és örömmel az arcán mesélt a gyerekeiről, unokáiról és a dédunokáiról. Legszívesebben megölelgettük volna Őket Kittussal, bár lehet meglepő arcokat kaptunk volna viszonzásul. J

   Ma felhívtak, hogy holnap forgatás lenne. Újra menni fog a Tévé ügyvédje műsor. Bár az utolsó pillanatokban szóltak, de volt olyan kedves a főnököm, hogy elengedett még így is. Reggel bevisz dolgozni a sofőr, majd 2 felé értem jön és átvisz a stúdióba. Kittuskám pedig elkísér.

    Az felvétel kapcsán elgondolkodtam, hogy a mi kis életünknek a meséjéből szerintem a varázspálca hiányzik. Az a pálca, ami rögtön megoldja a problémáinkat, feladatainkat, kívánságainkat. Itt most konkretizálnám is a dolgot. Meglepetten reagáltak arra az információra miszerint járógép nélkül nem tudok még állni. Már teljesen abba a hitben voltak, hogy holnap álldogálni fogok a stúdióban. Ahhoz, hogy idáig eljutottam is rengeteg munka kellett és ez is egy óriási fejlődés, hisz ha igazuk lenne az orvosoknak talán már nem is kellene a Földön lennem, nem hogy állni még ha „csak” járógéppel is egyenlőre. Igen, voltam kint őssejt terápián, ami akárhogy is nézzük „csodaszer”, de nem olyan, mint egy gyógyszer, amit lenyelünk és pár óra múlva kifejti a hatását. Itt ahhoz, hogy bármi fejlődést elérjek „tanítani” kell a kis őssejtecskéimet, ami nem egy két óra alatt történik. Ez hosszú évek, sőt egy egész élet munkája. Laikus szemmel annyit lehet látni, hogy még mindig ülök a kerekesszékben, de ezen egy kicsit túl is kellene ám látni. J ( Akinek nem inge ne vegye ám magára! ) Akinek pedig az, az nagyon is vegye! J Varázspálcánk hiánya miatt, marad csak úgy, mint a mesében az egyre feljebb és feljebb jutás öröme. Várjuk a herceget, aki jön fehér lovon. Majd elvisz a palotába… és itt most jönne az, hogy „majd boldogan élünk, míg meg nem halunk”, de e helyett inkább az jut eszembe… s végül nem csak jött fehér paripán az a bizonyos herceg, de tovább is ment egy másik királylányhoz. Noh, de ennek a témának a kifejtését egy másik bejegyzésre hagyom. J

   A holnapi viszont látásra/ olvasásra. J 

       Élet olykor citromot nyom a szádba… de Te döntöd el, hogy savanyú képet vágsz hozzá, vagy limonádét csinálsz belőle! J  Azt hiszem, ezt most nem is ragoznám tovább… 

     Hétfőn reggel 7-re megérkezett értem a kocsi, amire egy könnyű mozdulattal fel is gurultam. Nem fagytam át és időben beértem dolgozni. Azt azért hozzátenném, hogy lefelé menet háttal szerettem volna kijönni a kocsiból, de a kerekesszék akkumulátora felakadt. Így a sofőr legnagyobb meglepetésére nő létemre egy 1 méterszer 1 méteres helyen a kocsi „csomagtartó” részében megfordultam. J Majd szemből jöttem le a rámpán. Nem egy nagy buszra kell gondolni, ez egy kisebb „dobozos” gépjármű. Nem rég értem haza, még neki látok egy kis izom mozgatásnak, majd álomba „imaginálom” magam. J Napközben rengeteg minden motoszkál a fejemben, amit megosztanék Veletek… remélem holnap több energiám lesz az íráshoz. Nem ám leszokni a blog olvasásról! J

    Mivel citrom az akad mindenkinél bőven… rengeteg limonádé gyártásról szeretnék hallani felöletek! J

     Elkészítettem a mi kis 1 hónapos „nyaralásunk” összefoglaló videóját. 2009. Májusában utaztunk ki 3-an Kínába őssejt kezelésemre. Csodás élményeinket láthatjátok. Voltak nagyon nehéz pillanatok,fájdalmak, mikor krokodil könnyek folytak, de engedjétek meg, hogy ez a kis videó csak a szép percekről szóljon. Köszönöm mindenkinek, aki segített ezen álmom megvalósításán, valamint Brigusnak és Barbinak, hogy végig csinálták velem ezt az egy hónapot. J

   (Még tegnap megírtam, csak nem volt jó az internet kapcsolatom, ezért ma töltöttem fel.) 

    Ma igazán téli hangulatom van. Legalább is számomra ez azt jelent, hogy leginkább a jó meleg szobámban, bekuporodva egy jó kis könyv mellé vagy barátokkal egy beszélgetős nyugodt estét szeretnék. Most kevésbé pörgök, egy picit lemerültem. Mindenkinek van ilyen időszaka, nekem is. Munkából hazafelé, ahogy végig néztem a velem utazó embereken már mindenki arcára kiült az, hogy péntek van.  Elfáradtunk, végig dolgoztuk a hete és most a jól megérdemelt pihenésünk következik. Feltöltődünk és fitten és üdén nézünk elébe a hétnek. Reggelente a Class Fm-et hallgatom, ahol a három srác őrület, amiket képes művelni. Nem sűrűn értik az emberek, hogy miért nevetek egy magamba a buszon ülve. Múltkor egy fiatal sráccal utaztam a 85-ösön, nah Ő is biztos Balázsékat hallgatta, egy időben nevettük el magunkat mindig. Aki még nem tette, hallgasson bele egyszer a reggeli a műsorba. Garantálom, hogy dolgozni fognak a nevető izmaitok. :D

     Hétfőtől reggelente jönnek értem kocsival, olyannal, amire csak fel kell gurulnom a kerekesszékkel a munkahelyemen pedig kigurulni. Így később kellhetek, még is korábban érek majd be,  és nem utolsó sorban nem kell fagyoskodom és 2 órákat utaznom hajnalba. Hurááá! Hazafelé még kérdéses a dolog, de mindnél hamarabb igyekszem megoldást találni erre is.

  Spontán kérdés… Ti mitől érzitek, hogy feltöltődtök?:) Gondolok itt arra, hogy ki mitől érzi nagyon jól magát. Ismét lehetnek apróságok is és nagyobb dolgok is! Esetleg egy átdolgozott nap után egy bögre teával beülni a kedvenc  fotelünkbe,  és nyugodtan végig nézni egy filmet vagy elmenni valahova? Kis társasággal vagy naggyal?:) Meséljetek Ti most nekem egy kicsit. Holnap pedig én teszem. J

    Nagyon kellemes pihenést! Dolgoztassátok a kis izmocskákat sokat a hétvégén (is)!

U.i.: Bár az ünnepek elmúltak, ez a dal szerintem még is melegséget hoz a kis szívünkbe,lelkünkbe. Én nagyon szeretem.

      "...reményt adhatsz pár mosollyal, hogy a holnap más legyen..."

   "... ha másod nincs is ezt add tovább..."  :)

 Hazaértem, és most be is esem az ágyamba. Fáradt vagyok. Holnap nézz vissza, akkor szolgálhatok új dolgokkal.  :)

  Pekingi kórház melletti utcában zenélt. Nekünk nagyon tetszett. :)

   Tegnap nézelődtem az egyik portálon, az ismerőseim képei között. Rátaláltam egyre, ami valami igazán jót, kellemeset váltott ki belőlem. Azóta itt lebeg a szemem előtt. E. Kottek Péter festménye, amibe, ha lehet így fogalmaznom bele szerettem. Bár nem ez az első, olyan műve, amit nagyon szeretek, de ez most különösösen megfogott. J Az is igaz, hogy csak úgy, mint az előző képéhez is, amit nagyon szeretek egy emlék köt. Érdekes, mindkettő ugyanahhoz az emberhez kapcsolódik. A festményen látható utca néhány sarokra van onnan, ahol lakom. Péter műterméből készült a kép, eső után. Szemben sréhen vele, egy étterem található. Itt randevúztam az egykori nagy szerelmemmel. Őszintén megvallva, hónapokkal ezelőtt még hevesen dobogó szívvel gyönyörködtem volna a képben, de ma már egy kedves emlékként tekintek rá. Nincs az a „fogvatartó” érzés, hisz nagyon sokáig csak mondtam, hogy nem jelent már nekem sokat az az illető, de nem így volt. Küzdöttem saját magammal és az érzéseimmel. Ő volt az az ember, akit túlságosan szerettem. Bár nem tudom, hogy létezik-e olyan, hogy valakit túlságosan szeretünk. Van az a mondás, hogy igazán csak az tud megbántani, akit igazán szeretsz. Ő rettentően tudott fájdalmat okozni…  de képes volt a fellegekbe is repíteni. A fájdalmak és a csalódások mellett, még is az egyik legjobb dolgot kaptam tőle… hitet ahhoz, hogy képes vagyok megcsinálni a legnagyobb vágyam. Meg tudom csinálni, amire azt mondták: lehetetlen. Sokan voltak/vannak mellettem a mai napig is, akik szint úgy hisznek bennem (nagyon köszönöm), viszont Neki akkor nagy „hatalma” volt felettem, hisz a „kezébe” volt a szívem. Bármire képes lettem volna. Ma már tudom nélküle is… Kapcsolatunk átalakult. Sosem fogom, és nem is szeretném kitörölni az életemből, mert a része. Megtapasztalni: Szeretni és szeretve lenni. Csodálatos, még ha csak rövid ideig is tartott. 

    Minek örüljek?... Hangzott a kérdés a vonal másik oldaláról. Szerviz cégnél dolgozom, így legtöbb esetben hibás termékekkel kapcsolatban keresnek fel minket. Én telefonon „fogadom” az ügyfeleket, akiknek legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni, vagy olyan személyhez irányítani, aki jobban ért hozzá. Kevésbé boldogak, hogy elromlott a készülékük. Tény én sem repdesek az örömtől, ha ilyen merül fel, de tisztában vagyok vele, hogy amit használok, az bármikor elromolhat. Nah, már most kedves hölgy nem kevés vehemenciával hívott fel, majd miután rámzúdította a benne felgyülemlő dühöt, megkérdezte a (gondolom) egy légtérben lévő valakiétől, hogy Ő most még is minek örüljön??! Bár szívem szerint válaszoltam volna erre a kérdésre, de inkább igyekeztem a feladatkörömnél maradni és segíteni az illetőnek. Néhány kedves szó után, az ordibálás átváltott normális hangszínre. J Végül is sikerült megoldást találni a problémájára. Én viszont elgondolkodtam a hölgyben felmerülő kérdésen. Csak úgy özönlöttek a dolgok…  Ti hallottatok már a „hálakőről” ?:) Ez egy olyan kő, vagy akár kulcstartó illetve kinek mi tetszik, amire akárhányszor rápillantasz, kizárólag egy olyan dologra kell gondolnod, amiért hálás vagy. Mindenki a saját hite szerit legyen hálás, annak, akinek gondolja. Akár lehetünk, a szomszéd néninek is lényeg, hogy jó érzéssel töltsön el, ha rágondolsz. Ezáltal mindig egy kis energia löketet kapsz. „Boldogság bombát”, ha úgy tetszik. J  Nekem jelenleg egy csodálatosan csillogó pici lakat a „hálakövem”. Ezt még Esztertől kaptam. Imádom és akárhányszor ránézek, egy igazán kellemes dologra gondolok. Olykor apróságokra máskor pedig hatalmas sikerek. Ezek közé tartozik az is, hogy már sikerült állnom és mások általi fogás nélkül is! J Játszunk egy kicsit. J Már aki benne van a dologban. Válasszatok valamit, ami naponta többször kerül a kezetekbe vagy szemetek elé. Döntsétek el magatokban, hogy ha ránéztek jó dolgokra gondoltok. Kezdjétek apróságokkal. Például, hogy reggel időben érkezett a busz, rádmosolygott a morcos főnököd vagy nemrégiben találkoztál egy kedves ismerősöddel. Szerintem nem kell e téren sorolgatnom, Nektek is van bőven a tarsolyotokban. J Akkor mostantól egy hétig legyen „próbaidőn” ez a „hálakő” projekt. J Ha meg tetszik, akkor abba ne tessék hagyni. J Nekem a táskámon lóg a kis csillogó lakat. Nő létemre naponta többször nyúlok a táskámhoz, így bőven van alkalmam örömködni. JJJ

   Elkezdtem feltölteni videdókat, amik Kínában készültek. Ahogy időm engedi, folyamatosan osztom meg Veletek. Elsőként kedvenc nővérkénket, ahogy magyarul próbál mondani szavakat. A „hiányzol”, „viszlát”, „köszönöm szépen”, „szívesen” szavak kimondása láthatóan boldoggá teszi. Nagyon édes…

    Jó néhány évvel ezelőtt találkoztam a „Séta a múltban” című filmmel. Bár akkor még nem tudtam a címét. Hetekkel ezelőtt a „véletlennek” köszönhetően rátaláltam újra. Megnéztem és ismét csodás perceket okozott nekem.  Talán kezdetben egy szokásos hollywoodi  romantikus  „csöpögös” filmnek tűnik, de a közepe felé rájövünk, hogy itt sokkal többről van szó. Értékekről, szeretetről…  Nem titkolom, hogy nem maradt szárazon a szemem… Nem minden napi hozzáállást láthatunk egy betegséghez, ami állttal széppé és élvezhető válik az élet. Szerintem mindenkinek kellene egy olyan „lista”, amit mindenképpen szeretne megtenni, átélni. Ne csak akkor élvezzük ki az élet minden percét, ha már tudjuk nincs sok hátra… Nem szenvedni születtünk, ha nem boldognak lenni! J Tény, hogy vannak akadályok, de azok pedig leküzdésre várnak. Nem gondoljátok, hogy túl könnyű lenne a világ, ha nem lennének megoldásra váró dolgok? Hol maradnának a sikerélmények? Mihez viszonyítanánk a „jót”, ha nem lenne „rossz”? A filmet, aki teheti, nézze meg!  A youtube videó megosztó portálon az egész film megtekinthető! J A visszajelzéseket pedig nagyon várom ám! J

Film egészben: http://www.youtube.com/watch?v=0ozPluyox04&feature=PlayList&p=799C5E0CA6304483&index=0 

(Értelemszerűen "Séta a múltban part 1" majd "... par 2" ..."part 14-ig" )

  Többen kérdezték, hogy milyen érzés volt 15 év után újra állni. Egy szóval tudnám összefoglalni: leírhatatlan. Még tudom, hogy azon az úton, amin elindultam nagyon az elején vagyok, függetlenül attól, hogy már mennyi mindenen átmentem. Úgy érzem most magam, mint egy kislány, aki sétálgat egy szép virágos réten, ahol gyakran meg áll és talál valami igazán csodálatosat, amiben gyönyörködhet. Most épp, csak álldogálok és minden percét kiélvezem, ennek az új élménynek. "Ragyog a nap, a madarak csiripelnek és boldog vagyok." Nem foglalkozom azzal, hogy éppen sztrájkol a BKV. Megoldok mindent, hisz tele vagyok energiával.

   A munkahelyem csodás! Gondolom ezt sem sok ember szájából (Írásából:P) halljátok manapság. Pedig tényleg így van, örömmel jövök be és örömmel megyek haza. Tény lefáradok és olykor nehezen állok neki a napi tornának, de tudom, hogy kell ezért minden erőmet összeszedve, még azt is megcsinálom. Persze hazudnék, ha azt mondanám egy nap sincs mikor nem csak hazaérve beesek az ágyamba és álomba merülök. A tegnap is egy ilyen nap volt. Reggel Brigusom behozott metróval dolgozni. Mennyivel hamarabb ideérek... :)Megérkezve az irodába, éppen arra lettem figyelmes, hogy rendezkednek a helyemnél.. micsoda figyelmesek... Minden most már úgy lett kialakítva, hogy elérjem, tudjam használni.  Kaptam egy „kis kuckót”, ahol garázdálkodhatok.  Sőt mivel letették a gép házat a földre ezért egy olyan billentyűzetet is kaptam, amivel egy gombnyomásra bekapcsolódik a számítógépem.  Noh és, hogy ne kelljen mindig felkapkodnom a telefont – még ha jó kar erősítő is - headsettel is megleptek. Most nem az elektromos kocsimmal jöttem, hisz azzal a metrózás és a lépcsőzés egy csöppet macerás. Bár jobban szeretem azt, hisz szabadabbnak érzem magam és oda száguldozom, ahova csak szeretnék...  Drága kollégáim és főnököm, ahova kellett elfurikázott és még élvezték is a rallyzást.  Munka befejeztével Brigus értem jött, majd Anyukája felajánlotta, hogy fel vesz minket a József A. színháznál, hogy ne kelljen hazafelé is metrózni. Köszönöm Drága Cili!!!!

   Ma reggel Apum hozott be kocsival, majd este pedig céges vacsorára megyünk a trófea étterembe. Egyik kedves kollégám, megoldotta azt, hogy kért egy céges autót, amibe befér a járgányom, így könnyen haza is jutok. Köszönöm!  Még mondja valaki, hogy nincsenek jó emberek a világban. Engem általában csak Ők vesznek körbe.

   Mindenkinek vannak olyan vágyai, dolgai vagy személyei, ami a „tiltott gyümölcs” kategóriába tartozik. Szerintem senkinek nem kell sokat törni a fejét azon, hogy eszébe jusson egy-egy a saját kis „listájából”. Vagy tévedek? J Csak engem vonzanak, azok amit „tiltanak”? Miért van az, hogy amikor nem kaphatom meg, akkor még inkább kell? Viszont, ha tálcán kínálják, nem kell. Bár ez is viszonylagos számomra. Hisz ha az ölembe hullik valami, annak is nagyon tudok örülni és egyáltalán nem veszíti el az „értékét”, ha nem tettem érte semmit.

      Noh, de ha valamiért küzdeni kell, és végül sikerül az felülmúlhatattlan érzés. Nade mi a helyzet a szabályokkal? Azokkal a határokkal ameddig elmehetünk… azokat ki szabja meg?Mi magunknak,  vagy a mások által alkotott normákat tartjuk elfogadottnak? Noh és, ha átlépsz egy határt… és még is csak elcsábultál az édes gyümölcs láttán, akkor mi a rosszab, ha magadat ítéled el, vagy mások ítélnek el? Bár, milyen jogon tehetné, hisz a mi életünk nem az övék… Úgy gondolom, hogy mindenkinek van egy alapvető szabályzata, ami az évek ( életszakaszok) folytán alakúl ki. Egykor még elfogadottnak gondoltuk ( és ez által meg is tettünk) dolgokat, amit a későbbiek során már megbántunk,  vagy nem tennénk. Ha tettünket megtartjuk magunknak, az azért van, mert szégyeljük mások elött vagy, mert magánügyként kezeljük? Márpedig, ha magánügy, akkor nem kiabálandó szét a világban. Van idő, ami után tetteink érvényét vesztik és semmissé válnak? Ti erről mit gondoltok? :) Egyáltalán kell, hogy érvényét vesztse? Azt mondják, a hibáinkból tanulunk. Viszont, amit mi jónak tartunk, élvezünk, ez által meg is teszünk, azt akkor nem is hibaként fogjuk fel? Ha valami jó, az miért bűn?

     Felesleges gondolkodnunk, előre megterveznünk, hogy ott és akkor, mit fogunk tenni, vagy éppen mit nem… hisz úgy is az adott pillanat dönti el, miként cselekszünk. 

 Volt egy bejegyzésem nem rég, amit úgy fejeztem be:  „…Már a kapunkhoz sirva értem. Majd a kályha melett,  a tűz melegétől  visszatért belém és a testembe is az élet. JJJ Most is itt ülök és melegszem s egy megmagyarázhatatlan jó érzés kerít magával… J” Ez a megérzés néhány perccel később megvalósúlt. Még karácsony előtt néhány nappal, a Tündéri talpreflexusom egy hatalmas ajándékcsomagot küldött nekem, amit csak is kizálógat Szenteste nyithattam ki. Nehezen ugyan, de addig az estéig ígéretemhez híven nem nyitottam ki. J Elérkezett az este, én pedig óriási örömmel nyitottam ki az ajándékomat, amiből csak úgy sugárzott az a sok-sok szeretett…  Találtam benne, nagyon sok finomságot és más emberektől néhány kedves sort és pár figyelmességet. Örömmel töltött el, és feldobtak azok a lelkesítő sorok, amiket írtak nekem. Majd, már siettünk át Mamámhoz, így visszatettem a csomagomat a szépen diszített fa alá. Néhány napig, nem is nyúltam hozzá csak gyönyörködtem benne. Akárhányszor néztem rá… mosolyt csalt az arcomra. J Már eltelt több mint egy hét, mikor apum megkérdezte, kivehet-e belőle egy csokit, mert nagyon megkívánta. Néhány perccel később, kiabált nekem, hogy menjek most rögtön át a fához… Odaértem, majd nem hittem a szememnek. Sok pici színes boritékot rejtett magában a csomag. Telis tele volt a doboz alja mogyoróval, ez alatt lapúltak meg az Anygalkáktól kapott kis figyelmességek. Nem jutottam szóhoz… Esükszöm Nektek minimum 10 percig egyhelyben ültem és mosolyogva néztem magam elé, miközben csak annyit tudtam mondani : ” Mekkora egy Tündér a Nelly Néni és azok az Anygalok, akik küldték ezt nekem. „ Köszönöm!!!  A doboz hátoldalán ez állt:

   „ Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra is tágasabbá válik a világ… így gondolták ezek az Angyalok is.

        Áldott Ünnepeket és Egészséges, Boldog Új évet kívánunk sok szeretettel! „

    Nagyon köszönöm!

    Találkoztam ma egy "kedves" vezetővel. Nagyon dühitett a dolog, továbbítottam a BKV-figyelő felé...

  "Kedves" vezető...

    Kerekesszékkel, mint minden reggel dolgozni indultam. Megérkezett a megállóba a 182-es  alacsonypadlós busz, amivel éppen elérem a következő járatomat Köbánya-Kispesten. Mindenképp fel kell rá szállnom sajnos, ha tömve van, ha nem. Nem válogathatok, hogy majd talán a következőre könnyebben felférek, mivel a következő az minimum fél óra.  A vezető már tegnap is nagyon húzta a száját. Ma viszont már nem is hagyta szó nélkül a nem tetszését... Megkértem, hogy hajtsa le a középső ajtónál lévő rámpát, hogy felszállhassak a járműre. Erre a vezető morogva, megkérdezte tőlem, hogy fontos-e nekem minden nap,  mindig ezzel és ilyenkor mennem? Gondolom sejthető, hogy nem kedvességből szegezte nekem a kérdést. Válaszoltam neki, hogy igen uram, mert dolgozni megyek. Egy „kedves” mosoly hagyta el az arcát, majd hozzátette, hogy „jah persze”!!! Ekkor én már kellőképp ingerültnek éreztem magam, hisz mi joga van eldönteni ennek a vezetőnek, hogy melyik buszra és mikor szállok fel, sőt azt megkérdőjelezni, hogy valóban dolgozni megyek-e? Majd duzzogva kiszállt a vezető ülés mögül, s közeledve hozzám közölte, hogy ő nem fog leszállítani miattam 5 embert... „Kedves” uram kértem én öntől ilyet?! Majd néhány mondatban elmondtam neki, hogy nekem is ugyan olyan jogom van használni a buszt, mint bárki másnak. Neki pedig a munkaköri leírásában benne van, hogy ha szüksége van egy mozgáskorlátozott személynek a rámpa lehajtására, akkor le kell hajtania és nem megkérdőjelezni, hogy miért szeretne utazni a tömegközlekedéssel.  Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem hajtotta le, helyette a kevésbé jó megoldást választotta,  miszerint felemelik a nem 10-20 kilós elektromosszékemet,  és így szállhatok fel a járműre.
      „Kedves”  vezető, mielőtt megkérdezné válaszolok. IGEN, HOLNAP IS EZZEL A JÁRATTAL FOGOK MENNI!

"Egy mozgássérült élménye a mai BKV-sztrájkról"... és ez az egy

,ezesetben pont én lennék...   :)  

  http://www.hirextra.hu/2010/01/04/egy-mozgasserult-elmenye-a-mai-bkv-sztarjkrol/

 Az év második napját munkával töltöttem a cégnél leltár volt. Most ezt írhatnám panaszkodó jelleggel is, de helyette inkább csak örülök, hogy van munkám, még ha igazán fárasztó is a korán kelés és az utazgatás.  Hajnalban a buszon ülve, annyi minden szoktam gondolkodni… most épp azon, amit elöző este Barbi válaszolt egy mondatomra. Arról meséltem Neki, hogy ma reggel mennyire ki lesz számolva percre pontosan a három átszálásom, hogy kiérjek az Árpád hídhoz időre. Egy kicsit aggasztott is a dolog, mert ha csak fél percet is csúszik egy járat menetideje az időjárásnak köszönhetően vagy bármi másnak, akkor nem csak elkésem, de egy órát várhatok arra, hogy újra alacsonypadlós 32-es érkezzen (7:41 a következő 8:41). Barbusom, csak annyit mondott, hogy azon felesleges idegeskedni, ami nem rajtunk múlik! Milyen igaza van. J Ha én mindent megteszek az ügy érdekében, onnantól már nem rajtunk múlik a dolog. Ez esetben, időben kint voltam a megállóban, így én megtettem a tőlem telhetőt. J Noh azért tettem egy aprócska kisérletet a BKV ügyfélszolgálatán, miszerint ha megoldható nélkülem ne induljon el a járat. JJ Időben érkeztem és messziről láttam a kijelző táblán a másodperc kijelző visszaszámlálását 34-től, noh de én még vagy 50 méterre voltam, hogy fel tudjak szállni, amit nehezített az előttem lévő átkelő, ami épp pirosra váltott. Miért is ne?:) Hozzátenném, hogy a patkáról „lelépve” egy nagy pocsolyába léptem (…sáros lett az új cipőm…JJJ)noh egy jól megtartott ülésnek köszönhetően megusztam egy hasravágódást így kora reggelre, mert ez a pocsolya rejtett magába egy nagy gödröt is, ami a sietésnek hála figyelmenkivűl hagytam,mint eshetőség…noh de megusztukJ  Sőt, még a buszt is elértem. J Jól indult a nap, bár egy csöppet fáradt voltam, de ez nem nyomhat rossz bélyeget a napomra. J Bent a cégnél leltárba vettük egymást…ööö akarom mondani a termékeket. J Haza is indúltam. 32-es időben érkezett, majd a huszon x nehányas menet időt végég beszélgetéssel töltötöttem headsettel a fülemben, amire rá volt húzva egy sapka, így csak pont annyi látszott belőlem, hogy magamaba beszélek és ezt egy néni elég észrevehető mód furcsálta is. JJ Örsön már-már kezdtem fázni, de még kitartóan tartottam magamban a leket. J Ohh már nincs sok hátra, mindjárt otthon… J Fél óra után „oázisként” láttam meg a 85-ös volvo buszt. Megérkezve Köbánya kispestre, már esett a hó és egyre erősebb szél fújt. A megállóban várva a percek múlásával arányosan, kezdtem a végtagjaimat nem érezni. Elmet a 3. számomra elméletileg jó busz… csak gyakorlatban volt magas…ekkor már a fogaim is vacoktak, de még mindig igyekeztem apró mozgásokat csinálni ez által is melegítve magam, majd mikor olyan annyira fagytam már le, hogy az arcomon lefolyó könny is melegséget adott akkor már kezdtem „elfáradni”… Néhány perccel később megérkezett a számomra is megfelelő alacsonypadlós járat. J Felcsillant a remény, hogy hamarosan a meleg szobában lehetek. J Leszállva az uolsó buszról is…Már csak hozzávetőlegesen 500 métert kellett gurulnom a „melegig”, akkor már fájt is mindenem és kijött, aminek ki kelett… Már a kapunkhoz érve sírva értem. Majd a kályha melett a tűz melegétől  visszatért belém és a testembe is az élet. JJJ Most is itt ülök és melegszem s egy megmagyarázat jó érzés kerít magával… J

    Sok-sok mosolyban gazdag új évet Nektek! J Köszönöm az egész éves drukkolást és a lelkes blog olvasgatást! J Jövőre ugyanitt… Veletek! J Most pedig egy 2009-es év áttekéntését gondoltam az év utolsó bejegyzéseképpen.

   Noh lássuk csak azt a sok-sok eseményt! :)

    1 évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy eljutok odáig, hogy az egyik szilveszterkor én is táncoljak, méghozzá egy asztal tetjén. :)  Célként lebegett elöttem, hogy kijussak Kínába egy őssejt kezelésre. Tudtam, hogy mennem kell, de azt még nem, hogyan is fogom ezt kivitelezni. Nagyon sokat segítettetek és „sok kicsi sokra megy” támogatás keretei között juttattatok célomhoz egyre közelebb. Ez most ismét nagyon köszönöm Nektek! Majd az év első hónapjában egy újabb Tündér embert kaptam az élettől Barbi személyében, aki mint már említettem fenékig forgatta fel az életemet, amiért roppant mód imádom is! J Néhány nappal később megismerkedtem Juszt Balázzsal, aki egy tündéri ember, gyorsan meg is találtuk a közös hangot. El sem hiszem, de rá pár nappal már a Tévé ügyvédjébe forgattunk rólam egy anyagot, amit utána egy fergeteges bulival koronáztunk. Noh ott aztán volt szerepe a mézes barackpálinkának. Nagyon jól éreztük magunkat, majd Balázs gazdagabb lett egy beígért becenévvel. J  Noh és az, amit már végképp nehezen hiszem el, de 2009.02.02 ez az a dátum, mikor élő adásban Juszt László közli velem a jó hírt, miszerint Demján Sándor és Dr. Erős Jánosnak köszönhetően tényleg mehetek Pekingbe. Leírhatatlan élmény volt… !!!Köszönöm!  Itt nézhető meg: http://mosolyka.com/bemutatkozas.html  J Adás után sokan kerestek meg, köztük volt Varga Zoltán is a pécsi mediterrán rádiótól, aki látta az adást és úgy gondolta, hogy hetente egy alkalommal töltődjük egymás energiáiból és beszélgessünk a hét fejleményeiről. J Az utcán egyre gyakrabban ismertek meg, és gratuláltak, ezek a visszajelzések mind örömmel töltöttek el. Adás után sok felajálást kaptam, amit nagyon köszönök! Egy saját honlapomt, amit megálmodtam, majd valóra váltott a Krokodil design honlap készítő cég. www.mosolyka.com alatt található! Imádom… és köszönöm! Csabának köszönhetően, ha már lábon fogok mászkálni, San Franciscoba is újra visszamehetek! J Megismerkedtem Barbi barátnőjével, Eszterrel, aki nagyon ügyes fotós! Csodás fotókat készített rólam, és ezzel egy újabb régóta dédelgetett vágyamat váltotta valóra. Sajnálom vérbeli nő vagyok. J A fotók itt láthatók: www.flickr.com/photos/bollaeszter  Deli (volt osztálytársam) és Rudi elvittek bemutatni  Kovács Lászlóhoz aki kung-fu mester, aki felajánlotta nekem az ingyenes rehabilitációt beültetés után, valamint masszázst. Dórinak (Barbi barátnője) köszönhetően (és a sors fintorának:) névnapomra azzal a laptop táskáva leptek meg, amit kinéztem magamnak elöző nap! A szép az egészben, hogy Ők nem tudtak róla, melyiket is szeretém a több ezer közűl. J Safinak köszönhetően 3 órás nevetésben volt részem, amit nevető izomláz követett. Eljutottam az Ő jóvoltából a dumaszínházba, ami óriási élmény volt és újra csak nagy köszönet érte! J Egy jótékonysági hastánc gálát csináltak nekem a volt évfolyamtársam és táccsoportja, ahol az Afro magic volt a sztár vendég. J Köszönet Shamirának és a csajoknak! Néhány nappal később Korda Gyuri bácsival pókereztem a klubjában, ahol VIP vendégként voltunk a barátaimmal mind. (Most már pókerezni is tudok, akkor még kevésbé J) Kispestre költöztünk apummal, ahol a gyerekkori lakás emlékei fel- felvillantak. J TV2 Aktív műsorában lement rólam egy anyag, amit a Kordáékkal forgattak.  Ami itt látható:  http://webcast.tv2.hu/aktiv/index.php?m=video&video_id=392058 :) Elsőként publikálta le a helyi magazín az egyik írásomat, ami rettentően boldoggá tett. J  Itt található (4. oldal): http://www.magazinlapok.hu/magazin/2009_04/2009_04_lorinc.pdf   Kínába való utazásunk sok „nagy falba” ütközött, amik hamar megoldásra vártak! J  Proksza Zsuzsának köszönhetően gyorsan letísztázódtak az utazás és a kezlés folyamatai. Rálisch Gergő csodákat művelt a masszázsával a gerinferdülésemmel, ami már az első alkalom után látványos volt. Ha fogalmazhatok így akkor egy fal omlott le a bordapúpom és köztem…nagyon nem jöttünk ki egymással addig a percig.:) Április 27-én Brigus, Barbi és én nekiindultunk meghódítani Kínát. Csodás élményekkel lettünk gazdagabbak és nem utolsó sorban őssetekkel én. J Amiért rendesen megküzdöttem a fájdalmakkal, de megérte!!! Kalandos 1 hónapot töltöttünk kint. Köszönöm csajok! J  Ezekről részletes bászámolót képekkel a www.mosolyka.com/Blog oldalon találtok az archív (Május) bejegyzéseknél.

Míg kint voltunk a Hot magazín lehozott rólam, egy kétoldalas anyagot, amivel nem feltétlen voltam megelégedve. J  Hazajövetelünk előtt, bejelentkeztem telefonon a Tévé ügyvédje műsorba, ahol beszámoltam a csodás fejleményekről! J Ekkor már csak Popey-nak hívtak a csajok. J Itt látható: http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/05/25/22/Ossejtbeultetes_Pekingben.aspx   Juniusban kaptam egy tündéri kiskutyát, aki a Masni nevet kapta és mellé egy fekete macska is érkezett, aki pedig Sátánka lett. J   Rehabilitációk tömegébe kezdtem és folyamatos

fejlődésen mentem keresztül. J Deli és Anyukája szervezése alatt egy jótékonysági vacsorát kaptam a várban lévő Hadik étterembe, ahol drága Rudolf barátomnak köszöhetően a világ legfinomabb ételeit ettük! J Köszönöm a jelenlévőknek az ott létet! Valamit itt találkoztam Dr.Erős Jánossal, akinek személyesen is megköszöntem a nagylelkűségét. Safinak köszönhetően a vacsorára is beköltözött a humor Rekop György személyében. J Gyurinak is thanks ismét nevető izomlázam lett. J Újabb fejlődéseket vettem észre magamon, ami orvosilag is bozonyított volt. Légzésfunkció százalékos arányai is nött! J Elkezdtem járni Nellyhez, a „gyilkos” talpreflexológushoz, aki ismét csodákat művelt velem. Visszaköltöztünk Lőrince a régi lakásunkba, ahol Masnikám és Sátánka befoglalta a kertet. J  Majd felírták nekem a járógépet, amit óriási örömmel fogadtam. J Agusztusban közös megegyezésre felmondtam a munkahelyemen, ami tőlem jóval messzebbre költözött. Már egy ideje szándékoztam új után nézni és ekkor időszerűnek láttam a váltást. Még ebben a hónapban megismerkedtem egy tündéri családdal, akik ugyan sajnos rövid ideig voltak intezíven az életem része, de független attól, hogy kevesebbet találkozunk, szeretlek Titeket (Csiccsent,Rozi „Néni” ,Janika)! J

Nyáron csodás élményekkel lettem gazdagabb és új barátokkal is. Itt említeném meg Bebit, aki meglepetés volt számomra, hisz arra a számra tomboltunk gyerekkoromba amelyikben Ő dalolászott. J Hipp-hopp itt termett a konyhámba. Ekkor remek hetet töltöttünk el itthon a barátokkal, akik „baby csőszködtek” az ő bénájuk felett. :D  Novemberi Marie Claire magazinban ezen a héten jöttek elkészíteni a fotókat. Kisminkeltek szépen, valamit 250 ezer forint értékű ruhát adtak rám. Élveztem. J Egy ujabb anyagot forgattunk le a fejlődésekről a Tévé ügyvédjébe, ami végűl sajnos az adás megszünése miatt nem ment le. Egyre könnyebben mennek a mozdulatok, gyorsabban fordulok hátamról a hasamra és vissza. J Agusztusban megpihent a Nagypapám, aki egy csodállatos ember volt és büszke vagyok rá nagyon, hogy az unokája lehetek! (Nyogodj Békében Nagypapi!) Szeptemberben részt vettem az első SMA találkozón ahol sírtam, nevettem és sokat kaptam az ott megjelent szülőktől, hozzátartozóktól és Dr Hercegfalvi Ágnestől! Októberben egy kis mélypont jött az életembe, kicsit lemerűltem… majd újra összeszedve magam folytattam a „smile life-t”. J Bevezettem a minden napokba a „lesza*** gombot”. J  Megjelent a Marie Claire magazínban, a vallomás rovatban egy két oldalas cikk, amit írtam és ezzel nagyon meg voltam elégedve, ezt teljesen magaménak éreztem! Itt olvasható belőle részlet (Pdf formátumban áttudom küldeni az egészet, ha valakit érdekel): http://www.magazinlapok.hu/magazin/2009_04/2009_04_lorinc.pdf  Munkanélküliség már-már kezdett aggasztani… sajnos az amit nagyon szerettem volna a FSZEK-nál nem sikerült, de nem adtam fel, tovább kerestem! J  November 17-én betöltöttem 21. életévemet, ezzel túlszárnyalva már 3 évvel a jósolt életkoromat. J Tudjátok, ha már átléptetek egy megadott határt, onnan már nincs határ! J  Még novemberben megismerkedtem egy olyan emberrel, akiről azt kell, hogy mondjam óriái szívvel rendelkezik és nagyon megszerettem. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy kinézetről és életstilusról nem itélhető meg az ember! Nagyon pozitívan csalódtam benne, bár talán azért is kezdtem vele ismerkedni, mert éreztem benne valami igazán jót. J Egy mosollyal kezdődött, és az a mosoly az óta „ül”rajtunk mióta ismerjük egymást. J Bolla Eszter képeivel bejutott a Playboy photoart pályázatára, ahol az egyik sorozatban én vagyok. A nyertes benne lesz a képeivel a magazinban… Noh én nem bánnám… J Kerekeken még nem sokan gurúltak a Playboy oldalaira. JJJ Itt tudjátok megnézni a képeket és regisztráció nélkül szavazni, aminek én felettébb örülnék! J http://www.playboy.hu/photoart/palyazo.php?id=145  (KöszönömJ)  Nos, és így december végére, egy igazán nagy „lépést”tettem a táncom felé ...15 év után újra felálltam a járógép segítségével!!! Egy negyed órán keresztűl élvezhettem azt a „álló szemszöget” amiben már jó ideje nem volt részem! Csodás élmény újra állni! Lassacskán, sok munkával a negyed órából fél óra, abból egy óra és végűl asztalon táncolás lesz! J Karácsonyra kaptam az élettől egy új munkahelyet, amit nagyon szeretek és bár messze van, sokat kell utazni (és ugyebár a BKV csodáiról ne is beszéljünkJ), de még is megéri, mert bár furán hangozhat, de én a munkából is feltöltödve érkezem haza. J Noh és végűl zárva az évet, ha már szilveszter, akkor tánc… J Ajánlom figyelmetekbe a videót, ahol táncikálva búcsuzom a sikeres 2009-es évemtől és ÁLLOK elébe a jövőbeni kihívásoknak! J

http://elfyourself.jibjab.com/view/nS6jzQaFMKz3Gum4zM7X

 Minden évben eddig ráhangolódtam időben a karácsonyra, most viszont ez kimaradt. Tény az is, hogy idén a költségvetés szűkebbre sikeredett, mint eddig bármikor így az ajándékok vásárlása, csomagolása is kimaradt, ami azért valjuk be kellőképp csinál hangulatot.  Bár félreértés ne essék nem panaszkodom, hisz ebben az évben „betehettem” a fa alá életem egyik legjobb ajándékát! Sikerült felállnom! :D Illetve találtam munkát is magamnak! :D:D Valamit karácsony estéjén, mikor halászlevet ettem, apu meggyújtotta azt a kis házikó mécsest, amit régen anyu is mindig. Szembe volt velem… és egyből nyugalom és szeretet költözött a szívembe, tudtam, hogy ott van velem és ez mindennél többet jelentett. Rengeteg szép karácsony emlék jutott eszembe, mikor még együtt volt a család. Ezekeből töltödőm újra és újra. Nem attól igazán szép egy ünnep, jelen esetben a karácsony, hogy mennyi, és mekkora csomag van a fa alatt! Ez sosem szabad megengedni magunknak, hogy mérce legyen!

   Holnap reggel 5:45-kor kelek, mert egy órával később már a buszon kell, hogy üljek, ha beszeretnék érni az új munkahelyemre. :D Nagyon örülök neki, hogy van és nem is akármilyen. :D Erről hamarosan mesélek Nektek ígérem, most viszont megyek aludni, mert hosszú lesz a holnap. :D