“Még fogok járni!”

2017. október 06. 16:24 - Mosolyka

krisztia_n_e_s_mosolyka_1.pngVolt, hogy a könnyeimmel küszködtem. Megérintett és csodálattal töltött el, amit láttam, átéltem, aminek részese lehettem. “Még fogok járni!” hangzott el a 6. osztályos Krisztián szájából, aki jelenleg még nyaktól lefelé nem tud mozogni és egy kerekesszékben ül. 2015 áprilisában egy vírusfertőzés következtében hónapokat kórházban töltött, jelenleg még bénultan, fantasztikus szülei teljes támogatása mellett él. Fiatal kora ellenére Krisztián nagyon bölcs, tudja azt, amit még sokan nem. Ismeri a “varázsszót”. Azontúl, hogy ismeri, használja is. Előadást tartottam osztályának, ahol többek között arról kérdeztem őket, hogy mi az, amit még mindenképp szeretnének megélni, átélni, hallani, látni az életükben. Volt, aki azt mondta, hogy elmenne egy sportboltba, más megölelné a nagymamáját, több időt töltene az apukájával, de volt olyan is, aki sokat szeretne focizni. Mikor Krisztiánhoz értünk, ő így válaszolt: Még fogok járni. Egy pillanatra megállt a levegő a teremben, és mi mindannyian, csendben és magunkban nagyon erősen azt kívántuk, hogy ez így legyen. Hogy a mondatában mi a varázsszó? A MÉG szócska. Oly sokan csak kijelentenek dolgokat, végérvényesen leszögezve, esélyt sem adva a változásnak. Nem mindegy, hogy valaki azt hajtogatja jól begyakoroltan az Univerzumnak: Nincs munkám. Nincs pénzem. Egyedül vagyok. Beteg vagyok. Vagy! Még nincs munkám. Még nincs pénzem. Még egyedül vagyok. Még beteg vagyok… Ugye érzitek a különbséget? 


Ami még számomra nagyon meglepő és csodálatos élmény volt, hogy mikor arról kérdeztem a gyerekeket, hogy ki, mit értékel az életében, jöttek a bölcs és megható válaszok: Látok. Hallok. Tudok focizni. Vannak szüleim. Van ruhám. Krisztián azt válaszolta: Hogy van kezem és lábam. Mindezt úgy, hogy két éve nem tudja őket használni, de hiszem, hogy lesz ez másként is! 

Igazi helyes kisfiú Krisztián, aki már nem is annyira kisfiú. Két éve még a Vasas gyermekfocistája, kapusa volt, aztán hirtelen édesapja elmondása szerint hat óra leforgása alatt lebénult és leállt a légzése. Gépek tartották életben, nem volt magánál. Sokaknak hihetetlen lehet, de mára azt mondja édesapja, hogy talán azért történhetett velük ez, hogy megéljék, micsoda szeretet és összefogás van körülöttük. Valóban leírhatatlan, ami kialakult Krisztián és a család körül. 

A 3. kerületi Szentgyörgyi Albert Általános Iskola egy integrált iskola, ahova járnak hallás- és látássérült, autista, mozgássérült, vagy egyéb speciális nevelési igényű gyerekek. Az iskola pszichológusa azt mondja: Nem az a cél, hogy kirekesztősdit játsszunk, ha valaki nem átlagos. 

Krisztián osztálytársai, az akkor harmadikos gyerekek, miután megtudták, hogy mi történt társukkal, az első döbbenet és szomorúság után különleges dologba kezdtek - meséli mostani osztályfőnökük.

Kis kétperces rituálét alakítottak ki. A tanító nénijük vezetésével minden reggel, a tanóra megkezdése előtt, körbe álltak, megfogták egymás kezét. Egy hatalmas fénylő, gyógyító gömböt képzeltek el, amelybe belehelyezték beteg osztálytársukat, majd ezt a gömböt feltöltötték gyógyító energiával. Látták őt újra egészségesen. 

Majd tanítóik kezdeményezésére levelek, kis csomagocskák kezdtek özönleni Krisztiánnak, melyekből sugárzott a beteg kisfiú iránti szeretetük. Aztán a tanító néninek egy újabb gondolata támadt; készítsenek egy mesekönyvet, tele gyógyító mesékkel, reménnyel, szeretettel. Képzeljétek, hogy minden gyermek – kivétel és ellenkezés nélkül – írta a maga gyógyító meséjét Krisztiánnak. Ma ezek a történetek bekötött könyv formájában kaphatóak egyik osztálytársuk szüleinek segítségével, akiknek nyomdájuk van és minden “kis” csodakönyvért felajánlott összeget a fiatal focista és családja számára ajánlottak fel. 
Ugye micsoda csoda és erő rejlik a gyerekekben? Főként, ha támogató tanárra, felnőttre találnak.

Néhány napja ott lehettem azon a napon ebben a csoda iskolában, közösségben, ami a Szerencsejáték Zrt. támogatásával létrejött “Adj egy ötöst” pályázat keretén belül valósult meg. A Salva Vita Alapítvánnyal együtt olyan program megvalósítására hívták fel a pályázókat, ahol a jó élmény életre szólóan megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket, melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet. A projekt célja a fiatalok érzékenyítése, hogy majd később, egy sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült tagjaivá váljanak. 

Az iskola igazgatója könnyeivel küszködve mesélte, mennyire büszke tanáraira és diákjaira egyaránt, akik évek óta a lehető legnagyobb természetességgel kezelik ezt a nehéz helyzetet. 

Ezen a napon (is!) tettek. “Mindenki egyért” néven futottak Krisztiánért, közös játékokat szerveztek. Volt többek között csörgőlabda, kerekesszékes szlalom és váltóverseny is, de számomra a nap egyik igazi fénypontja az a mesemondás volt. Krisztián tanárai és osztálytársai egy körbe álltak és az osztályfőnökük elindított egy “kis szeretet kört” a mellette álló gyermek kezének megszorításával és ezzel a mondattal: Küldöm a szeretetem Neked. Végül ez a szeretet küldés Krisztiánhoz ért el. Majd felváltva érkeztek Krisz mellé osztálytársai, hogy elmondják neki saját gyógyító meséjüket. Ezeket a történeteket azelőtt édesanyja olvasta fel számára nap nap után a kórházban. 

Krisztián talán látszólag nem sokat javult, még kerekesszékben van, de valójában hatalmas lépés, hogy mára a nyakterülete kezd rendbe jönni, egyre jobban mozgatja fejét és közel egy éve már csak éjszakára van szüksége lélegeztetőgépre.

Ebben a tanévben magántanulóként heti három napon, két-három órát tölt az iskolában édesanyjával, aki ott van vele az órákon, jegyzetel, együtt tanulnak. Osztálytársai, tanárai fantasztikusak, ahogy szüleinek elszántsága, kitartása is. Emlékeztetnek az én iskolás éveimre, így most sokadszorra szeretném megköszönni nem csak Krisztián pedagógusainak, hanem saját tanáraimnak is a remek és támogató hozzáállásukat, melynek köszönhetően lehetőségem nyílt teljes értékű emberként részt venni az osztály életében. 

Krisztián! Ahogy beszéltük, alig várom, hogy mind a ketten újra járjunk. Sikerülni fog! Nagyon támogatlak benne, ahogy tudlak, mert bár férjemé lesz az első táncom, de Veled is nagyon szeretnék egy táncot lejteni. Gyógyulásra fel!  

U.i.: Ha valaki szívesen venne a “Gyógyító mesék Krisztiánnak” című könyvből, amiben tényleg nagyon szép történetek találhatóak, és ezzel támogatná a családot, írjon nekem a mosolyka kukac mosolyka pont com címemre és összekapcsolom a családdal. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr9612934133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása