Másfél hete egy különösen kedves üzenetet kaptam az egyik közösségi portálon. Vannak személyek, akiknél már az első „találkozásnál” érzed, hogy már most közel került hozzád. Mintha már ismernéd, most pedig újra egymásra találnátok. Újra egy Tündért kaptam ajándékba a kis Anygalkáimtól Anna személyében. Egy fiatal igazán pörgős csajszi, akivel pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot és olykor már-már „ijesztő” dolgokra derítettünk fényt. Hiszek az elözőéletekben, biztos vagyok benne, hogy Ő is fontos részese volt valamelyik életemnek. Lassacskán összejön a „régi” csapat a múltból. J Beköltöztette a szobámba a „tavaszt”… kaptam Tőle egy kis virágos „kertet”, amiben egy kislány üldögél. Azt mondta, ahogy meglátta egyből rám gondolt, ez olyan „Fannys”. J Már hozzávetőlegesen két évre előre betervezte közös programjainkat. J Imádom, akik tudtak élni! Én meg csak pislogtam, mikor mesélte, hogy már azt is megtudta, hogyan lehet a kis járgányomat betenni a kocsiba, ami nem annyira tágas. Ki kell venni az anyós ülést.:) Ő aztán nem viccel, amit a fejébe vesz azt meg is csinálja, szóval nem kell meglepődni, ha olykor olykor a világ másik végéről jelentkezem… Anna elrabolt. J Jah, és bocsi, de az idézetedet el kell lopnom… J Úgy érzem, idevág. J

   „Egyesek belépnek az életünkbe, majd hamar távoznak...          
Mások maradnak egy darabig, lenyomatuk ott marad a szívünkben,

  és mi már sosem leszünk pontosan olyanok, mint azelőtt.”

J