2006 nyarán, Brigus barátnőmmel kitaláltuk, hogy a Balaton partján szeretnénk süttetni a hasunkat néhány napig. Szervezkedtünk egy kicsit, majd útra is keltünk.
Keletiből indult a vonat, és egy emelő segítségével az elektromos székemmel is fel tudtam szállni a vonatra, de vittük a kézzel hajtósat is, így legalább a cuccoknak is volt helye, nem kellett cipekedni.:)
Nem terveztünk meg előre szinte semmit, azt sem tudtuk, hogy hol fogunk aludni. Vittünk egy sátrat, és gondoltuk felverjük ott, ahol találunk egy szimpatikus helyet. Már akkor is szerettem spontán élni és nem törődni a holnap nehézségeivel. A nyár és a szabadság pillanatát kihasználva, a cél akkor a Balaton volt, talán egy-két ezer forinttal a zsebünkben. 
Szép emlékek, ezért is mesélem el Nektek.
Siófokon elméletileg várt minket az emelő, amivel a vonatról lesegítenek, de nem lepődtünk meg, hogy gyakorlatban nem így történt. A vonat „összes” erős legényét összeszedtük és ebbe még a kalauz is beletartozott. Jó néhány percig eltartott a művelet elméletbeli kitalálása. A keskeny vonatajtón levarázsoltak a velem együtt közel 150 kg-os kocsival. Csomagjaink bepakolva a tolószékbe, amit Brigus tolt, majd útnak indultunk a part felé. Már jó ideje mentünk, de ez akkor fel sem tűnt nekünk, hisz végig beszélgettünk. Egyszer csak elkezdtem furcsán döcögve menni… Nos igen, a kocsim kereke leengedett. Tipikus. :) Nem estünk pánikba, bár fogalmunk nem volt mit is csináljunk. Majd nem sokkal később egy benzinkút jött velünk szembe. Ott volt a megoldás, orvosoltuk a problémát.
Brigi jól megpakolta a cuccokkal a kocsimat, majd ahogy átmentünk egy vonatsínen egy hatalmas puffanást hallok… Brigi csak nevet és mutat a fejjel lefelé álló kocsira, amiből a cuccok a földön kötöttek ki. Egy nagy kőben megakadt a kiskerék. 
Már kezdtünk fáradni, de lelkesen mentünk tovább. A nagy beszélgetésnek fél órával később egy „újabb” puffanás vetett véget. Ugyanott és ugyanabban a kőben. :) Most én nevettem, de nagyon…Képesek voltunk körbe menni és pontosan ott kikötni, ahol előtte kiestek a holmik. Már sötétedett mire a parthoz értünk. Brigus felállította a sátrunkat, amiről fontos tudni, hogy iglu formájú. Azért is, mert nem éppen „béna kompatibilis”. A kocsiból való kivetődéssel oldottuk meg mindig a lefekvést. :) Minden egyes alkalommal vicces látványt nyújtottunk a körülöttünk levőknek.
Este egy régi ismerősre rábíztuk a fontosabb holmijainkat, majd sátor „megágyazva” és irány az éjszaka. Előtte az otthon hagyott szülőket megnyugtattuk, hogy sikeresen megérkeztünk és annyira elfáradtunk, hogy már megyünk is aludni…
Majd innentől kezdve leráztuk magunkról az utazás és a megérkezés fáradalmát és végig táncoltuk az estét. Sosem éreztem egy buli alkalmával sem, hogy ne lennék oda való, vagy, hogy bárki is kinézne. Volt egy srác azon az estén, aki mindenáron teljesíteni szerette volna az egyik kívánságom…nem adtam neki könnyű feladatot… :) Kakaót kértem tejszínhabbal a szórakozóhely kellős közepén. Ő pedig fél órán belül valóra váltotta. Sosem felejtem el. Hajnalban „értünk haza”, majd szó szerint beestem a sátorba, (erről a vicces látványról beszéltem az előbb) ahol egy gödörbe szépen elhelyezkedem és már álomba is szenderültem.