2011-ben már nem egyedül fogom legyőzni a „majd holnap mozgok” énemet. Összefogtunk páran a Suhanj! Alapítványos csapatból és megcsináltuk virtuális fittlesz-termünket. Ezentúl Ti is követhetitek sikereimet, nehézségeimet a napi edzéseket illetően. Sőt a többi „Fittlesz-l” társaimét is. Garantálom izgalmas és változatos történetekkel találkozhattok már most is, a csatlakozás új arcok terén pedig folyamatos. Lássuk eddigi bejegyzéseimet.
Bemutatkozás:
Fanny vagyok, 22 éves. Nem most kezdek barátkozni a rendszeres mozgás gondolatával. Életem nagy részét végigkísérte, sokszor elszántan tettem minden nap magamért, olykor viszont lázadtam és a kisujjamat sem mozdítottam. Egy ideig arra vártam, hogy legyen valaki, akiért érdemes elkezdeni és küzdeni a betegségem ellen. Izomsorvadással születtem, ami a mai orvostudomány szerint gyógyíthatatlan és az izmok leépüléséhez vezet. Meg is érkezett akire vártam, de hamar tovább is állt. Majd rájöttem, nem másért, mint magamért az egészségemért, de legfőképp az életemért kell küzdenem. Gyakran jár a fejembe egy gyermekkoromban rólam készült tanulmány mondata: „ …a kislány légző izmainak gyengülése az élete végét jelentené… „ Ennek a mondatnak a súlyosságát, egy tüdőgyulladásnál megtapasztaltam. Féltem, hogy nem lesz több lehetőségem átélni sok-sok csodás élményt, s közben haragudtam magamra, hogy ugyan eddig is sokat tettem magamért, de nem eleget. Kerekesszékben élek 16 éve, nem ismerem a lehetetlent, és ez mindenre jellemző. Megjártam 2009-ben Pekinget két barátnőmmel, ahol egy hónapot töltöttünk el őssejt beültetésen. Majd sok munkával, rehabilitációkkal év végére egy járógép segítségével megcsináltam azt, amit az orvosok nem hittek volna: Álltam. Eddigi rekordom másfél óra. A jövőben pedig szeretnék még több „lehetetlen” dologról beszámolni, ezért előre és mozgásra fel!
Céljaim számokban: Egy év alatt összességében 365 órát mozgással fogok tölteni. Legalább 52 alkalommal használatba veszem a szobabiciklimet. A járógépemmel állva egyszer „reklám” nélkül végig nézem a Titanicot, aminek a játék ideje 194 perc. Valamint több mint, 1,5 évtized óta 1 lépést nem tettem a 2 lábamon, de ezt 2011-ben megváltoztatom és 1 év/ 0 lépések számát növelni fogom. :)
Első „lépések”
150 %-ra kapcsoltam. Nagy a lelkesedésem, ehhez pedig segítség, hogy nem vagyok egyedül. Hallom és olvasom, hogy Barbus felpattant a szobabicajra, Gigi pedig tegnap elindult első futására. Ez annyira szuper csajok!!!
Január elsején már nagyon vártam, hogy az ágy alol előhúzzam a kerekesszék elé rakható biciklit. Ezzel én még ismerkedő fázisban vagyok, hisz őszintén sokszor helyette más mozgást választottam és könnyedén mentem el mellette azzal a mondattal, hogy majd legközelebb, mert így könnyebb volt. Amikor megkaptam nagyon örültem neki, hogy én is „bicajozhatok” újra, majd kudarcként ért, hogy a pedálokat ugyan tudom mozgatni, de áttekerni, egy teljes kört leírni nem megy. „Bénázásnak” éreztem a próbálkozást és így jó mélyre el is tettem. Most viszont nem adom fel egy könnyen! „Felpattantam” a biciklire és bár reméltem most simán menni fog nem így történt. A hagyományos tekerés még mindig távol áll attól, amit produkálok, de innentől kezdve ez kihívás és lehetőség a nagy fejlődére. Egyenlőre taposok, olyan mintha szteppelnék. :) Első nap másfél óra sikerült, bár azt hozzá kell tennem 10 percenként tartottam egy kis pihenőt, de a végére így is kellemesen elfáradtam. Tegnap már csak 15 percenként volt szükség a kis szusszanásnyi időre, egyszer pedig teljesen át is tekertem a pedált. Kitudtam volna ugrani a bőrömből, hisz már most egyéni sikert értem el. Ma pedig ugyan már késő van, de nem hagyom ki, elolvasom a Ti írásaitokat és erőre kapok. Hajrá lányok!!! :) :)
Jó dolog ez a sport
A mai másfél órát nem csak taposással töltöttem a szobabicajon. Színesítettem egy kicsit a programot. Fülembe hangos zene szólt, a lelkem csak úgy táncolt s közben, míg az egyik részem pihent addig a másikat mozgásban tartottam. Nincs lazsálás! Hátrafelé tekerve a pedálokat hatszor sikeresen teljesen kört rajzoltam a levegőbe, ez öttel több a tegnapinál. Mint beszámoltam korábbi irományomban a teljes körbe tekerés egy bizonyos pontnál eddig megakadt, így onnantól kezdve fáradás után visszafelé csinálom, így jött létre az én saját „taposós” módszerem. A normál előre való bicajozás mozdulatainak imitálása csak visszafelé tekeréssel sikerül, ez annak „köszönhető”, hogy a bal lábam, egyenlőre gyengébb a jobbnál, így teljesen nem tudom lenyomni a nyomnivalót. Viszont a jobbal „húzni” már megy. Vicces látvány lehetek. Főképp mikor elővarázsolom magam mellől a 0,5 literes üveget félig vízzel feltöltve a kezembe kapom és „súlyzózásba” kezdek. A betegség sajátossága, hogy bármi nélkül is képes vagyok – vagy éppen nem vagyok – úgy emelgetni a karomat, mintha több 10 kilóval harcolnék. Néha egy 1,5 literes üdítő ivása is kihívás, amíg tele van. Így nálam akár a távirányító is betölthetné a súly szerepét. :) Minden porcikámat átmozgattam fentről lefelé haladva. Majd egy keretet adva a mai edzésnek, ha már taposással kezdtem, ezzel is fejeztem be. Egy igazi mindent bele befejezés volt, ami után azt éreztem, hogy bár nagyon elfáradtam, de igazán kellemes volt.
Ahogy Drága Barbi barátnőm is írta:
"Olvassatok minket, drukkoljatok, csatlakozzatok, lájkoljatok!:)"
