Lassan egy hete tulajdonosa vagyok a levakarhatatlan mosolynak. Egyszerűen imádom, mintha megint varázslat történt volna, mióta magamra tetováltattam egy mosolygós fejet. Valójában olyan, mintha mindig is a csuklómon lett volna. 

Nincs két hete, hogy egy blogbejegyzésemnél arról írtam, hogy közeledik a 23. születésnapom, aminek az alkalmából valami őrültségre vágyom. Olyanra, amit eddig még soha nem tettem, nem élem át. Minden születésnapom ajándék, hisz azt jósolták a orvosok, hogy csak 18 évet fogok élni. Most, hogy fél évtizeddel már túléltem ezt az elméleti határt, ez megint csak ünneplésre ad okot.

Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mit szeretnék örökre magamra tetováltatni. Számomra evidens volt, hogy egy mosolygós fejet, ami számtalan dolgot jelképez az életemben. Rengeteg mindent magában hordoz ez az aprócska jel. Valójában mindent ennek köszönetek. Végigkísérte az életemet a nevetés. Segített túlélni az izomsorvadást, a nehézségeket, de legfőképp kiélvezni a pillanatokat. Édesanyám a betegség ellenére mindig arra tanított, hogy mosolyogjak bármi is történik, hisz ez az egyetlen dolog, amit senki nem vehet el tőlem, nem veszhetem el, és még is bárkinek odaadhatom. Édesapám mindig akkor nyugodt, ha látja, hogy felfelé görbül a szám. Mindent megtesz értem, a mosolyomért, neki ez a legfontosabb. Egyik pillanatban ő csal az én arcomra, a másikban én az övére. Aztán ott vannak a Barátaim. Akik a legelső találkozásnál nem a kerekesszékes lányt látták bennem, hanem a boldogságot. Senkinek nem kellett bizonygatnom, hogy szeretek élni, és imádom a kalandokat, a kihívásokat, de legfőképp őket, akik mindenben mellettem vannak, azokban a pillanatokban is, amikor nem nevetek. Aztán újra és újra visszavarázsolják a mosolyt az arcomra, az élni akarást, a boldogságot az életembe.

Aztán itt ez a Mosolyka blog. Rengeteg mindent köszönhetek ennek. Megváltoztatta az egész életemet. Ennek segítségével eljutottam helyekre, emberekhez. Tovább fertőztem néhányatokat a mosoly-vírussal. Leírhatatlan érzés az, amit Tőletek olvasóktól kapok. Nem kérdés, hogy megéri nyílt lapokkal játszani. 

A mosolygós fejnek valakin pedig van egy párja. Együtt csináltattuk, egymásra rajzoltuk fel. Azóta együtt élvezzük a levakarhatatlan mosoly örömeim. 

Barbus csuklóján nevet a másik fej. Őt szintén a blognak, az írásaimnak köszönhetem, hogy belecsöppent az életembe. Nem csak hirtelen érkezett, de fenekestül fel is forgatta azt. Sorban valósította, és a mai napig valósítja meg az álmaimat. Sokat jelent Ő nekem, nagyon sokat. Amikor megkérdezi bárki, hogy ki nekem, ennyit tudok mondani:

Barátnőm, Nővérem, „Anyukám”.

Kicsit félve egy fej leordítástól említettem őrült ötletemet Barbus „Anyámnak”, aki a lebeszélés helyett nagyon meglepett azzal, hogy pontosan értette miért szeretném, és csak annyit mondott. Csináljuk meg együtt. Szülinapi ajándékunk egymásnak, egymásért.

Ahogy mozgatjuk a kézfejünket, úgy mosolyog egyre nagyobban a tetoválásunk. Akarva akaratlanul mosolyt csal az arcunkra, ahogy oda pillantunk. Végigfut a fejünkbe mindaz, amit átéltünk külön-külön és együtt is, valamint az, amire képes „csak egy mosoly”…

Imádom! Bármi történjen, a mosolyom/lyunk most már levakarhatatlan :) Ebben a tetoválásban mindenki és minden benne van, ami és aki számomra fontos.          

Mély nyomot hagytál bennem Csubi, köszönöm :)

 Ha tetszett, amit olvastál lájkolj…

Látogass vissza gyakran...

Csatlakozz Mosolyka – Kerekesszékkel a világ Facebook oldalához…

Osztd meg ismerőseiddel a bejegyzést vagy a www.mosolyka.blog.hu -t 

Küldd át a kollégáknak…

Mesélj róla a buszon…

Kommenetelj…

Vagy csak mosolyogj egyet, és legyen szép napot! :)