A csütörtöki élő rádiózást borzasztóan élveztem. Hamarosan feltöltöm a hanganyagot és belinkelem Nektek. Ha meghallgatjátok megértitek a kék táska varázsát. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy kifutottunk az adásidőből. :) Szívesen rádióznék gyakrabban, mert hatalmas élmény. A visszajelzéseket pedig külön köszönöm. Néhány üzenet elolvasása után nagy mosollyal az arcomon ülök és szóhoz sem jutok. Tudjátok  mennyire fantasztikus érzés, mikor azt írjátok, hogy tudtam valamit adni Nektek? Valami pici dolgot, amivel, ha csak arra a néhány pillanatra vagy percre, de elfelejtettétek a hétköznap gondjait? Nekem ennél több nem is kell. Adni és adni ez a legjobb dolog. A visszajelzésekkel pedig Ti adtok nekem rengeteg erőt, ahhoz, hogy hajrá, gyerünk előre tovább és valósítsd meg az álmaidat, mert mi itt vagyunk veled és nagyon szurkolunk. Köszönöm!

 

Szombaton a Pszinapszisra még csak néhány perce érkeztünk meg Annával, mikor egy kék sapkás, fülég érő szájú fotós kattintgatni kezdte a gépét. Majd oda jött és azt monda: Te vagy a Mosolyka? Olvasom a blogodat és ... ( én meg csak pirultam, pirultam és szóhoz sem jutottam...) majd megkérdezte, hogy megölelhet-e. Majd egy nem akármilyen 10-15 másodpercben volt részem. Szorosan és nagy szeretettel bújt hozzám. Nagyon jól esett és köszönöm! Nem sokkal később Tomi lepett meg egy sms-el, hogy már a metrón ül és mindjárt megérkezik. Barbusom is úton volt. Az előadás kezedéig találkoztam még néhány ismeretlen ismerőssel, akik hallottak rólam már, vagy beszéltünk, hogy találkozunk majd, és lásd csodát micsoda "véletlen" ez a vártnál előbb megtörtént. :) Tomikám megérkezett, már rég láttam és nagyon nagyon örültem, épp mesélni kezdte, hogy ahol éppen vagyunk onnan nem messze van a Mosoly utca... majd Barbusom is megérkezett, aki a puszi osztás után megkérdezte, hogy megnéztem-e az MMS-t, amit küldött? Azt hiszem, nem fér kétség ahhoz, hogy Ők aztán az én Barátaim... üzenet tartalma: A Mosoly utcatábla lefotózva. Imádlak Titeket és azokat is, akik sajnos nem tudtak eljönni, de aggodalomra semmi ok, egyenlőre nem futok el! :) Sőt megnyugtatnálak Titeket, hogy talán először fordult velem elő, hogy elvesztem a mondandómba, néha részletekbe menően meséltem el történeteket, majd időben nagyot ugrottam...így azt kell, hogy mondjam szétszórt mesét hallhattak az életemről. :) A Pszinapszison végre megismertem Zsót, aki egy Tündér lány, néhány hónapja levelezünk. Óvodapedagógus szakra jár, sokat foglalkozott SMA-s ( Spinalis Muscularis Atrpohia, Izomsorvadás - ami nekem is van) gyerekkel. Így a közös téma nem kérdés. :) Ezen felül pedig egy kis örömbomba, ezért is nagyon örültem, hogy végre személyesen is találkoztunk. És most már egyre többet fogunk. :) Sőt az álldogálásnál és előtte is szívesen segít, amit én nagy örömmel fogadok egyrészt a szakértelme miatt és nem utolsó sorban a társaságáért! :) Az előadás után nem hagyhattuk ki, hogy ellátogassunk a Mosoly(ka) utcába, ahol természetesen rögtön előkerültek a telefonok, fényképezők és örökítettük meg a pillanatokat. Volt ott valami varázslatos... :) Barbus beugrott az ölembe, fényképező fel a szembelevő kocsi tetejére, időzítő bekapcsolva... mi pedig az utcához híven... csíííz :) Aztán nekiindultunk gyalog (már aki:) a Gyöngyösi metró megállóhoz, ahol Tomi felszállt a metróra. Ő róla azt kell tudni, hogy a volt munkahelyemen ismertem meg. Az legpozitívabb dolog Tomikám volt, aki a próbanapom után kikukucskált a pult mögül és azt kérdezte: "Ugye látunk még?" Pillanatok alatt beköltözött a szívembe, ahol a Barátok laknak. Rengeteget kaptam Tőle! Talán nem is tudja mennyit <3 Mióta nem dolgozunk együtt, bár nem találkozunk naponta, de még is egyre szorosabb a mi barátságunk. Ő egy nagy Kincs, akit soha el nem engedek. Tomi is olyan ember, akit a nap 24 órájában legalább 24-szer ölelgetnék és puszilgatnék össze meg vissza. Ő mondta, hogy neki én vagyok az a bizonyos kék táska...