Néhány napja ijesztő dolgokat produkál a testem megint. Irányítanám, de ő nem engedelmeskedik úgy, ahogy azt én szeretném. Erőlködöm, de meg sem mozdul. Nehéz egy farmernadrágot arrébb tenni vagy csak megnyomni egy billentyűt a telefonon.  Nehéz tartani a fejem, hogy ne lefelé lógjon, és megrágni az omlós ételt, vagy a zuhanyrózsát megemelni. Tudom, hogy elmúlik, mert hinni akarom. Nyugtatom magamat, hogy ez csak a betegség utó ajándéka. De nincs pánik, mert ilyenkor mindig történik valami, ami újra és újra mosolyt csal az arcomra, erőt ad. Így aztán máris sokkal könnyebben bírok a dacos testemmel.

Brigus barátnőmtől néhány napja a legjobbkor kaptam ajándékba Eleanor H. Porter, Az élet játéka című könyvet, ami kedvesen fejbevágott, hogy „Fanny! Pánik helyett, inkább játssz!”. Pollyanna a kis regény főhőse, aki egy tizenegy éves szeplős kislány. Hamar a bőrébe bújtam és könnyedén emlékeztetett valamire, amit, egy picit most jobban kellene alkalmaznom. 

"...-Úgy látszik, kisasszonyka, maga a világon mindennek tud örülni-mondta erre Nancy és vidám képe egy pillanatra elborult, mert eszébe jutott, hogyan próbált megbarátkozni a csúf kis padlásszobával a bátor kislány.

Pollyanna csöndesen kuncogott.

-Hát persze, hiszen erre megy a játék!

-Miféle játék?

-Hát... az örömjáték!

-Kisasszony, mit beszél összevissza?

-Nem beszélek összevissza! A papa tanított rá. Egész kicsi korom óta játszom. A nőegyleti hölgyeket is megtanítottam. Azok is játszották,- legalábbis néhányan közülük.

-Én ugyan nem sokat értek a játékokhoz, de azért csak mondja el, Pollyanna kisasszony, miben áll.

Pollyanna nevetett, de kicsit szomorkásan. A szürkületben arcocskája nagyon sápadtnak és keskenynek látszott.

-Akkor kezdődött, amikor a mankók érkeztek a missziós-hordóban...

-Mankók??

-Igen. Tudja, annyira szerettem volna egy babát. Papa kérte is, hogy küldjenek, de amikor megérkezett a hordó, a hölgy visszaírt, hogy nincs benne baba, csak egy pár kis mankó. Elküldte, hátha valami gyerek mégis hasznát veszi. Akkor kezdtük játszani a játékot.

-No én aztán nem értem, mi játszanivaló van egy pár mankóval!-jelentette ki Nancy kicsit ingerülten.

-Éppen az az érdekes benne. Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk-magyarázta Pollyanna komolyan. - És mindjárt a mankókon kezdtük.

-Nohát, ezt aztán értse meg, aki akarja! Hogy lehet örülni annak, ha az ember babát kíván és mankót kap helyette?

A kislány vígan ugrált Nancy mellett.

-Dehogy nem, dehogy nem! Bár igaz, hogy az elején én sem értettem -ismerte be. -De papa megmagyarázta.

-Akkor maga pedig magyarázza meg nekem-szólt Nancy kurtán.

-Ó, libuska! Hát annak örültem, hogy nincs szükségem rá!- vágta rá Pollyanna büszkén. -Nagyon egyszerű a játék, ha az ember már belejött!

Nancy kicsit ijedt oldalpillantást vetett a kislányra.

-Hát ez aztán igazán furcsa gondolat!

-Dehogy furcsa! Inkább nagyszerű! - lelkesedett Pollyanna. - Azóta is mindig játszottuk. És mennél nehezebben megy, annál érdekesebb. Igaz, hogy néha nagyon is nehéz,- például, amikor a papa elment …, én pedig itt maradtam a nőegyleti hölgyekkel....”

Fotó: Bolla Eszter

Ha tetszett, amit olvastál lájkolj…

Látogass vissza gyakran...

Csatlakozz Mosolyka – Kerekesszékkel a világ Facebook oldalához…

Osztd meg ismerőseiddel a bejegyzést vagy a www.mosolyka.blog.hu -t 

Küldd át a kollégáknak…

Mesélj róla a buszon…

Kommenetelj…

Vagy csak mosolyogj egyet, és legyen szép napot! :)