"Elképzelhetetlenek tartottam évekkel ezelőtt, hogy valaha ezt ennyire nyíltan fogom vállalni. Anno még a "nagy" szerelemmel is csak sötétben bújtam össze, félve ki ne ábrándítsam. Ma már szeretem mikor férjem megsimogatja a hasam, vagy oly nagy szeretettel puszilja meg az oldalamon a kicsinek nem nevezhető gödröcskét.

Szeretném vállalni, és másokat is erre biztatni, hogy a "nem tökéletes" is tökéletes valakinek, de elsősorban önmagam elfogadása fontos. Elfelejtetni a hasonlítgatást, mert valóban nem egy címlapon megjelenő alakom van, és a legtöbb nőnek sem. Mégis két éve - már 6 :)  - feleség vagyok, és társa egy nem is akármilyen helyes pasinak ♡

Egy nagy kedvencemmel kezdem, amit könnyedén el is tudok készíteni végtelen variációval. Imádtam régen a tojást sütve, főzve, desszertekbe. Talán a tejen kívül az hiányzott a legjobban mikor áttértem a növényi táplálkozásra. A tejtermékeket kezdetben egészségügyi okok miatt hagytam el és megmondom őszintén iszonyú nehéz volt, mert a csábítás a megszokásokra hatalmas volt. Legfőképp a krémtúróra.

Több tucat kísérletezés és balul elsült ételkészítés után kezdtem kitapasztalni mit, mivel tudok helyettesíteni.

Jöjjön az egyik tökéletesre fejlesztett finomság:

Csicseriborsó "rántotta" fehérbabbal és cukkinivel

Hozzávalók: 

1 bögre csicseriborsó liszt  

Bármilyen száraz hüvelyes porrá őrölve kávédarálóval tökéletes helyette. Pl.: sárgaborsó, lencse

1 fej hagyma - Apróra vágva, vagy rusztikusan, akár C alakban

1 fél cukkini - Rusztikusan vágva, vagy apróra

1 konzerv fehérbab - Le szoktam mosni róla a levet és anélkül használom 

Ízlés szerint metélőhagyma 

1 kiskanál fekete só - A vegán konyhában a tojás íz helyettesítésére használjuk. Enyhén kénes illata hasonlít, főképp mikor felöntjük folyadékkal és keverni kezdjük

1 fél kiskanál tiszta só és bors 

1 késhegynyi füstölt édes őrölt paprika  

1 kiskanál kurkuma vagy curry ízlés szerint  - Ettől lesz sárgás a színe és nem mellékesen ízletes 

1 kiskanál friss bazsalikom - Ha nincs szárított is tökéletes

3 kiskanál szezámmal  - Érzékenység esetén simán elhagyható vagy más magokkal pótolható 

1 kiskanál főzéshez használható olívaolaj - Napraforgóolaj vagy kókuszzsír is használható 

1 - 1,5 bögre tisztított víz - Természetesen sima víz is lehet az ízén nem változtat :) 

Elkészítése:

A csicseriborsó lisztet összekeverem egy nagyobb tálkába a fekete sóval és édes valamint füstölt őrölt paprikával, majd hozzááadom az egy bögre vizet és lehetőleg csomómentesre keverem. (Ha túl száraz, mehet még bele víz. Cél, hogy hasonló állaga legyen, mint a felvert tojásnak.) Aztán 2-3 perc alatt olajon megpirítom a megpucolt, felvágott hagymát és az ízlés szerinti metélőhagymát, sima sóval, borssal, kurkumával, bazsalikommal, szezámmaggal. Végül hozzáadom a fehérbabot, megkeverem és mehet rá a felvert tojás állagához hasonlító keverék. Ekkor lejjebb veszem a fokozatot, hogy ne égjen le, hisz hajlamos leragadásra, de hasonlóképpen, mint a rántotta felszedhető. Kevergetem és így egyre jobban összeáll és mikor már egy jó massza lesz belőle (3-5 perc), leveszem és tálalásra kész. Ma nyersen kívántam mellé a cukkinit (Te a hagymával együtt lepiríthatod), így azt mellé teszem és magamnak és Sankómnak is jó étvágyat kívánok. 

Legyünk reálisak és jönnek a tippek is:

Nem fog ízben és állagban teljesen hasonlítani a rántottához, de az illúziója az tökéletes és ha el tudsz vonatkoztatni az elvárt íztől, akkor szerintem egy szuper vegán "rántotta" lehetőséget kapsz. Csak rajtad áll mivel ízesíted, mivel dobod fel. Legyél bátor és tedd bele, amit otthon találsz és amúgy is szeretsz nyersen vagy belesütve. Ahogy hűl ki úgy lesz egyre sűrűbb és masszívabb az állaga, így érdemes szerintem ezt frissében enni. Később viszont hamburger párnácskák vagy fasírtgolyók gyúrhatók belőle, amit ha megforgatsz szezámmagban tökéletes variációk. Ha nem megy a serpenyőben sütés, mert úgy érzed nagyon leragad, tedd sütőbe egy lezárható tepsibe - tudjon párolódni is - , vagy sütésre alkalmas tálba és hagyd bent hozzávetőleg 160 fokon 40 percig. Kérlek nézd az ételt és ne ragaszkodj a megadott időhöz és hőmérséklethez, mert lehet más készülékben készítjük, így az a legjobb, ha magad tapasztalod ki. 

Kérdezz bátran, kísérletezz még bátrabban! Ha elsőre nem sikerül, vagy nem olyan tökéletes, fuss neki pár nappal később, hisz kezdetben nekem sem ment mind. Volt olyan, amit nagyon gondosan készítettem és a legjobb szándékom szerint is pocsék lett nincs mit szépíteni. Aztán újra és újra megcsináltam, tapasztaltam mi megy és mivel és a kitartás után jöttek a sikerélmények. Főképp mikor férjem mind a tíz ujját megnyalja és megy még szedni. 

Elérsz a Facebook oldalamon vagy az Instán. Többi receptem itt találod. Köszönöm, ha bármelyiken visszajelzel, hogy milyen tapasztalataid voltak az elkészítéssel. Írd meg milyen recept érdekelne, mire vagy kíváncsi a vegán táplálkozás kapcsán. Nem vagyok szakértő, vagy végzett szakács, viszont tapasztalatom már bőven van és szenvedélyből csinálom, így örömmel tölt el, ha mesélhetek róla.  

Ha pedig tetszett a recept, kérlek nyomj a "Tetszik" gombra a cím alatt. Ölellek! Mosolyka 

Ha a Sziget fesztiválra gondolok, akkor számos olyan csodálatos emlék ugrik be, amellyel egy egész könyvet is meg tudnék tölteni. Imádtam a pezsgést és az esemény hangulatát. Ez a kép és annak története is erről tanúskodik: Tomi barátommal a Szigetes - Barátság eskü(vőnk) után, a fotós lekapott minket és csak másnap fedeztük fel, hogy ott vagyunk a fesztivál top pillanatai között.

Talán hét éve lehetett, de a hangulata és az emléke örök marad számomra. Meg a bukdácsolások a hepe-hupás terepen és a “hol tudok elmenni mosdóra”, na meg a hogy fogom látni a koncertet ülve a tömegtől? A több órányi tánc, a megannyi mosoly és új szuper emberek megismerése, a több tucat free hugs (Ingyen ölelés), illetve a „kistáskámból” előkerülő kerekesszék töltő esetei és még sorolhatnám… (Annyit mentem ugyanis, hogy az aksim nullára csökkent, így a tánc átmeneti felfüggesztésével jöhettek a sztorik egy finom fröccs társaságában.)

Megírod kérlek melyik igaz rád?:)
A: Ott leszek idén is mindenképp. 
B: Kipróbálom, még sosem voltam. 
C: Sajnos nem tudok menni. 
D: Tuti táncolnál velem. :) 
E: Egyéb (Írd meg:) )

Idén nem leszek kint, most a Balaton édes táncát és hangulatát választottam Sanyóval, de vannak jó híreim! :) 

Augusztus 7-13 között a Szigeten ismét lesz akadálymentesített lelátó és a fogyatékossággal élőknek (még mindig jobban kedvelem a Tanító Lelkek kifejezést) számára fenntartott zárt kemping, amely mindent sokkal könnyebbé tesz. 

Ezzel párhuzamosan számos kapcsolódó helyszíni aktivitás és szemléletformáló program (ability park) is vár Titeket. Utóbbi egy olyan tematikus élménypark, amely bepillantást nyer abba, hogy aki kerekesszékkel közlekedik közel sem UFÓ, sokkal inkább egy személy, akinek másokhoz hasonlóan van érzése, álma, vágya, szíve és elfogadásra, befogadásra és KÖZÖS TÁNCRA, KÖZÖSSÉGRE VÁGYIK. 

Tetszik a Szerencsejáték Zrt. egyik fő üzenete: „Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”

Köszönet Nekik, hogy támogatják a Szigeten a szemléletformálás és a könnyedebb ottlétet.
Keressétek a „SzerencseSziget”-et. 

A poszt együttműködésből született.

Lehet szépítem, de minek? Már 30 éves vagyok és azok ott bizony ráncok. Nevetőráncok, amiket nagyon szeretek. A szeplőimet pedig egyenesen imádom! Életemben egyszer tüntette el egy sminkes alapozóval, de azóta sem engedem, mert hozzám tartoznak.

Ha jobban megnézzük landol ott két pattanás is köztük épp, de fontosnak tartom, hogy sokkal hitelesebb valódibb fotókkal találkozzunk a világban. Így mindenféle retusálás, filter nélkül vagyok én itt. Tetszem magamnak, büszke vagyok az arcomra így, ahogy van. Örömmel csatlakoztam a Dove felkérésére a #ShowUs (#MutasdMeg) projekthez, mely a világ legnagyobb olyan fotó gyűjteménye, amit

mi nők készítünk, hogy átalakítsuk a fejekben, médiában mutatott szépségideálokat és sztereotípiákat azzal, hogy őszintén úgy mutatjuk meg magunkat, amilyenek vagyunk, ahelyett amilyennek "lennünk kellene".

Az optimizmus nem feltétlen egyenlő azzal, hogy folyton  mosolyogni kell. Sokkal inkább azt jelenti, hogy felállunk a padlóról és akár erősre sírjuk magunkat, aztán megoldjuk az adott helyzetet.

Igyekszünk kihozni belőle a legjobbat és feladás, vagy huzamosabb idejű dühöngés helyett a lehetőségekre koncentrálunk és meglátjuk benne a rejlő jót is.

Magam nevében nyilatkozva mondhatom, hogy szoktam sírni, kiakadni és nyavalyogni is. Általában mosolyogni látnak az emberek, de nem vagyok UFO, hogy mindig ez legyen az alap állapot.

Olykor szükség van kiadni az érzéseinket még akkor is, ha az a mai világban "negatívnak" van titulálva. Ha mindig a szőnyeg alá söpörném a dolgokat, egyszer csak olyan giga mocsok lenne ott, hogy élni nem lehetne benne.

Így gyűjtögetés helyett takarítok, míg még kicsi a "dzsuva". Ügyelve arra, hogy azért ne mélyedjek el a saját magam elé rakott "gondban", mert onnan mélyről kimászni már melósabb. Bár közel sem lehetetlen, ha ki akarok onnan jönni. 

Talán a rinyálósabb oldalam kevesen ismerik, de pont ezért tartom fontosnak, hogy ezt is megmutassam. Ez is én vagyok. Ezzel együtt vagyok Mosolyka, aki optimista fan. 

Megérkezett a vlogunk, azaz a videónaplónk 6. része. Melyben megmutatom min rinyáltam legutóbb. 

(Van hozzá magyar felirat is - külön köszönet érte Dudás Zsuzsának -  kapcsold be, ha szeretnéd. Az első 3 résznél már angol felirat is van. Szólj külföldön élő ismerőseidnek is, ha tetszett. Hamarosan már mindegyiken lesz!) 

 Fenti fotó: Asdrubal Luna  on Unsplash  

Hihetetlenek vagytok!

Nagyon köszönöm! Azzal, hogy megmutattam Nektek a nehezebb pillanataim is, még erősebbnek láttok, ezt írtátok. Meg hogy mennyi erőt kaptok tőlem, tőlünk.

Pedig azt fontos tudnotok, hogy az erőt nem tőlem kapjátok, az jön elő belőletek, ami bennetek lakozik.

Megérkezett a vlogunk 3. része: 

Bármilyen kis pozitív megerősítés jól esne kommentben, egy "tetszik". Vagy építő jellegű hozzászólásnak is örülünk, ha az mentes a bántó megjegyzésektől. Mindazoknak készítjük, akik szívesen "töltik velünk az idejüket".

Photo by Ryan Pouncy on Unsplash

Tavaly kaptam egy levelet. Egy nagyon kedves olvasóm hívta fel a figyelmem valamire, amire most én szeretném felhívni a Tied. Akkor sajnos lekéstem a határidőt, de szeretném ha most időben eljutna sokakhoz a híre.

Óvodák, idősek otthona újulhat meg, hátrányos helyzetű gyermekek és családok számára felzárkóztató és szórakoztató programok, mozgássérült és beteg gyermekek fejlődését segítő programok is indulhatnak, vagy sok egyéb program. Olyanok, amivel sokaknak segíthetünk.

Photo: by Rachel on Unsplash  

Van valami nagyon furcsa abban, hogy megosztom, megosztjuk a mindennapjainkat retuslás nélkül. Sokan hiszik, hogy egyedül vannak a gondjaikkal. Hiszik, hogy nem lehet megoldani az adott problémát. Hiszik, hogy a másik különc, mert a külseje eltér az átlagtól. Hiszik, hogy ők maguk kívülállók, mert nem olyanok, mint a szomszéd. Miért is kellene egyformáknak lennünk ahhoz, hogy megértsük, elfogadjuk egymást? Miért kell, hogy a kollégám is a csokifagyit válassza, mikor ő a vaníliát kedveli? Hogyan lehetne ezt a gigamega szakadékot áthidalni? Megmutatni, hogy én is, a szomszéd, a kolléga és a főnök is pont ugyanarra vágyik, mint a “gonosz” anyós. Elfogadára, szeretetre és egy közösség részének elfogadott tagja lenni. Szeretnék függetlenedni a (korlátozó) megbélyegzéstől.

Szeretném, ha “hibáink” helyett képességeink kerülnének előtérbe.

Lehet valamit nem úgy teszek, csinálok, ahogy az átlag, vagy pont Te, de együtt sok mindenre képesek vagyunk. Fogjunk össze és éljünk! Hozzuk ki a maximumot a pillanatból, az életből. Tudom, hogy bennem, benned, a szomszédban, a főnökben és a “gonosz” anyósban is sokkal több rejlik, mint az gondolnánk elsőre, másodikra. Vannak gondolataim, álmaim, misszióm, de most inkább szavak helyett mutatok valamit. Most éppen ezt tudom tenni magamért, másokért.

Emlékszem, hogy az iwiw idejében még profil fotónak is olyan képet tettem fel, ahol nem látszik a kerekesszék. Volt idő, amikor nem találtam magam ebben a helyzetben. Azt éreztem, hogy látnak egy nagy monstrum guruló széket én meg eltörpülök benne. Össze is húztam magam ez igaz. Addig amíg rá nem jöttem, hogy elsősorban magamat kell elfogadnom nőként így is, aztán a világ is el fog fogadni. Voltak rá technikáim, amit nap mint nap megcsináltam. Kezdtem magam megszeretni. Nőnek látni a még kerekesszékben ülő lányt. Aztán már kihúztam magam és előbb láttak meg, mint a széket.

Jó mondjuk erről abban az időben rendesen gondoskodtam. Rikító vörös haj és mellek kipakolása.

Később rájöttem, hogy a külső megszeretése mellett sokkal fontosabb, hogy belül béke legyen és elfogadás.

Ezen is dolgoztam. Aztán a blogon, a közösségi felületeken is és a valódi életben is vállaltam magam. Írtam, beszámoltam mindenről tabuk nélkül. Megírtam a Te döntesz című könyvet és olyanokat is kiadtam, amit tudom, hogy számtalan ember nem mert megkérdezni. Tetszett az olvasóimnak a közvetlenség és a kendőzetlen mesélés.

Most újabb fejezethez érkeztem.

Olyanhoz, amit korábban nem tudtam volna elképzelni. Megmutassam magam kócosan, mélypontban, feszülten, sírva, erőlködve, esetlenkedve, pizsiben, emelés közben és edzésnél. Olyan pillanatokban, ami nem mindennapi sokaknak, de nekem még az. Nekünk még az. Magamutogatás helyett a döntés azért született meg, hogy vállalom és videónaplót készítek az életemről - életünkről Sankóval -, hogy ezzel is kihozhassuk az emberekből az erőt, ami bennük lakozik. Hogy szemléletformáló pozitív hatást váltsunk ki. Hogy megmutassam attól mert valami, vagy valaki más az átlagtól nem ufó. Hogy vannak dolgok, amiket meg lehet oldani és lehet élni örömtelien is az élethelyzetekkel együtt. Hogy nem mosolygok mindig, de törekszem arra, hogy a legjobbat hozzam ki az életemből. Sikerül is. Amihez a számomra legfantasztikusabb társat kaptam az élettől. Az ő élete is sokakat érdekel. Milyen velem élni? Kíváncsiak a gondolataira, a hogyanokra. Így meghoztuk a döntést, megmutatjuk.

Itt is az első rész: 

Nagyon izgulok. Köszönjük, ha bármilyen visszajelzést adsz nekünk. Tetszett, nem tetszett. Miről legyen szó a jövőben? Mit mutassunk meg? Bevallom azért ez egy újabb fejezet az életünkben és bármilyen kis pozitív megerősítés is jól esne kommentben. Vagy építő jellegű hozzászólásnak is örülünk, ha az mentes a bántó megjegyzésektől. Mindazoknak készítjük, akik szívesen "töltik velünk az idejüket". Ha örömmel nézed a következő részt is iratkozz fel a Youtube csatornámra és a csengőre kattintva értesítést kérhetsz a következő rész megosztásáról. Nagy ölelés! Már vágom a 2. részt!

Kép: Alex Suprun on Unsplash 

A napokban egy őszinte poszt jött velem szembe egy anyukától. Arról írt, hogy két éve mennyire megváltozott az élete. Hogy mindig van kiért aggódni, hogy a barátai fele már nem a barátja, hogy sokszor magányos. Olykor sír a kádban, mikor egyedül van. Mennyi nehézséget rejtett az anyaság, de Lilien mosolya mindent megér. Sokan csak Barbiként ismeritek őt az RTL Klub Éjjel-Nappal Budapestből, de azt hiszem sok mindent nem is hinnétek róla. Csákány Mónika (31) több dolgot elsőként osztott meg velem.

A posztja után írtam, hogy szeretném, ha ő lenne az egyike annak a 12 nőnek, akivel az anyaságról beszélgetünk. Másnap igent mondott és felajánlotta, hogy ha nekem könnyebb eljön Siófokra. Fél órával korábban érkeztek a Mala Garden étteremhez egy édesen totyogó kislánnyal az anyukája és apukája. Lilkó vörös kis copfos haját hagymácskának hívja Mónika, engem pedig meglepett egy fülbevalóval, amiket imádok. A kis csöppség olyan édesen és finoman simogatta a karom a beszélgetés közben, hogy a szüleivel való találkozás mellett, az ő “kis” szeretete és elfogadása örökre meghatározó élmény marad számomra.

Hogy tudtad meg, hogy anyuka leszel?

Szerettünk volna babát és hamar várandós is lettem, amiért hálásak vagyunk. Mikor megtudtam pont pár napra pihenni mentünk a párommal csak kettesben vidékre. Már éreztem valamit a lelkemben, de aznap egy tesztet is csináltam. Egy kicsit féltem, nem mertem megcsinálni. Halogattam. Már előtte kétszer nem volt ott a két csík, ami akkor picit csalódást okozott. Aztán elképzeltem, hogy tényleg babát várok és filmbe illően mondom meg a páromnak. Míg ő edzeni volt megcsináltam a tesztet, majd félre tettem. Kicsit el is feledkeztem róla, de aztán rápillantottam és fülig ért a szám. Két csík! Anyuka leszek! Gyorsan lefotóztam a tesztet, majd eldugtam. Eger felé autópályán vezettem, közben a párom elkezdte visszapörgetni a fotókat, amit útközben készített és megtalálta a reggeli fotót. Egyből észrevette, hogy a körmöm pont olyan, mint a képen. Először úgy sajnáltam, hogy így tudta meg. Nem így terveztem. Aztán kilométereken keresztül egyetlen egy leállósáv, vagy benzinkút nem volt, hogy félreálljak és megöleljük egymást. Aztán csak sírtunk örömünkben. Végül így lett tökéletes. Sosem felejtük el. Akárhányszor arra járunk, mindig emlegetjük, hogy valahol itt tudta meg, hogy kisbabánk lesz.

Mi a legjobb és a legnehezebb az anyaságodban?

A legjobb, mikor rám mosolyog. A pillanat, amikor elindult. Ez még nagyon új, pár hete sétálgat.

Nehéz, hogy minden megváltozott. Az addigi életemnek vége. A felhőtlen gondtalanság, amikor csak magamra kell figyelnem. Amikor senkiért nem kell aggódni. Most is megfordult a fejemben, hogy tegyük át máskorra az interjút, mert szakad a hó. Mindig aggódok valamin. Nagyon rá tudok parázni dolgokra. Miért nem eszik? Most szipog, jaj! Hogy tartja a fejét. Úr Isten folyik az orra. Vigyem orvoshoz? Jaj, elesett. Az átlagnál jobban aggódós anyuka vagyok. Ami tudom, hogy nem jó. Már dolgozom rajta, hogy elengedjek dolgokat. Próbálok példát venni Lilkó apukájáról, mert ő nem parázza túl a dolgokat. Nagyon higgadt és intelligens. Jól haladok, de még van hova fejlődni. Anyukámat mindennel fel tudom hívni. Volt hogy már ő is azt mondta, hogy nyugodjak meg, nem fog belehalni a gyerek egy kis köhögésbe. Most már ennyire nem viszem túlzásba. De eleinte, nem tudtam, hogy mit hogyan kell csinálni. Nem segített a tucat könyv és cikkek az interneten, ezt meg kellett tapasztalnom a gyakorlatban. Kellett a rutin.

Írtad a posztban, hogy kevesebb barátod van, vagy mindig közbe jön valami. Nekik, vagy neked?

Nekem. Mindig akkor lesz beteg, vagy történik valami, amiatt nem tudok elmenni. Ők jönnek hozzám, ez már egy szokássá vált. Mostanában gondolkoztam el rajta, hogy vajon ez nekik jó? Ők még nem szülők. Sok barátom ezért is épült le, mert nekik még nincs gyermekük, ők még nem tudják ez mivel jár. Én is azt gondoltam, hogy majd milyen jó lesz, szépen beosztom az időmet. De, hát nem! Van egy kisfőnök, aki beosztja helyettem. Ma már tudom, hogy ilyenkor semmi sem úgy alakúl, ahogy tervezem, most már ő irányít.

Van olyan, amivel minden nap meg kell küzdened?

Volt igen. Az egyedüllét. A párom hajnaltól dolgozik és van, hogy csak éjjel ér haza. Sokszor voltam egyedül. Nincsenek anyukás barátnőim. Anyukám a közelben lakik, de őt sem hívhatom minden órában, vagy mehetek át hozzá. Egyedül is meg kell tudnom oldani dolgokat.

Ha egy teljes napon át tudnád, hogy Lilkó jó helyen van, mivel töltenéd a napot? 

Ezen sokat szoktam gondolkodni. Valószínűleg annyi mindent, hogy egy napba bele sem férne. Találkozni a legjobb barátnőmmel és vele tölteni egy egész napot. Elmennénk wellnessezni és csak pihenni. Vele lehet csak csendben is lenni és a pillanatból töltődni.

Párod már vásárolt neked meglepetésből ruhát? 

Igen és általában el is találta, hogy mi tetszene. Volt, hogy megmondtam, hogy menjünk vissza és cseréljük ki kérlek és egyáltalán nem sértődött meg rajta. 

Ki kel fel este Lilkóhoz?

Felváltva. Ez annyira jó, hogy ezt is megosztjuk egymást között. Nem lett előre megbeszélve, így alakult. Számára ez is természetes, hogy nem csak az én feladatom. Ha hazaérkezik éjjel 2-kor, de Lilkó felsír egy óra múlva, akkor is felkel hozzá.

Lilkó születéséről mesélni egy kicsit?

Túlhordtam öt nappal, ami brutál kemény volt. Egész nyáron pocakos voltam, az első 3 hónapot leszámítva, - ahol végig hánytam és szédültem - , nagyon jól bírtam. Semmi vizesedés és összesen 10 plusz kiló jött rám. A szülést már nagyon vártam. Az utolsó napokban már megnehezítette az alvást és mindent. Hisz vékony vagyok és egy nagy “dinnyével” mászkálni nem mondhatni könnyűnek. Épp megnéztem az X-faktort, hazaérkezett a párom és le is feküdt aludni. Nekem nem ment, csak forgolódtam jobbra-balra. Aztán valami olyat éreztem, amit még azelőtt nem. Jöttek a fájások, de akkor még ezt nem tudtam biztosra, talán nem is hittem még el, hogy itt az idő. Négy óra számolgatás után, felkeltettem páromat a magzatvíz nem folyt el, de végül bementünk a kórháza. Apa végig ott volt mellettem, hisz ez is egy közös “munka”. Egyedül nem ment volna. Szétharapdáltam a kezét, meg martam, de észre sem vettem.

Tudtad, hogy mire számíthatsz nagyjából? Riogattak szülés előtt?

Azt tudtam, hogy nagyon fog fájni. Nem olvasgattam előre erről. Megnéztem pár videót, azt lehet nem kellett volna. Nyugodt voltam. Tudtam, hogy a számomra legjobb doktornőnél vagyok, aki a természetes szülés híve. Semmilyen fájdalomcsillapítót nem kaptam. (Itt hozzá kellett tennem, hogy egy hős!) Nagyon kemény volt, de semmit nem csinálnék másképp. Szerettem volna megóvni a gyermeket, hogy mielőtt még megszületik már teletömjem vegyi anyagokkal, csak hogy nekem könnyebb legyen. Azt gondolom, hogy minél természetesebb a szülés, neki annál jobb lesz később. Igyekeztem tudatosnak lenni és nem hagytam, hogy a fájdalom irányítsa a testem.

Sosem volt ilyen, de akkor ott a világ legerősebb emberének éreztem magam, de ehhez kemény agymunka kellett. A burokrepesztés felért egy szüléssel, annyira fájt. Ott volt egy pont, amikor azt éreztem, nem bírom, de végül a doktornő műszerek nélkül másodpercekkel később ezt is megoldotta. A másik mélypont Lilkó születése előtti pár percben volt. Úgy éreztem nincs több erőm, aztán megérkezett a kislányunk. Szeptember 10-én, 16:45-kor vasárnap. Nagyon fontosnak tartom a bőrön keresztüli kapcsolatot, így szülés után csak meztelenül feküdt rajtam Lilkó. Ezt hívják aranyórának, amit hárman éltünk át a párommal. Készült is róla kép. Ami azóta is a nappalinkban van keretben kitéve. Lilkó üvölt, teljesen piros a kis feje, mi meg puszit adunk egymásnak az apukájával.

Terveztek testvért Lilkónak?

Nem. Biztos hogy nem.  Van egy csodálatos kislányunk, így kerek hármasban az életünk.

Ti nem vagytok házasok még ugye?

Nem is leszünk. A sorozatban háromszor voltam menyasszony, szép ruhákkal. Igazából kiéltem magam ezen a téren. Mindketten úgy gondoljuk, hogy ahhoz nem szükséges papír, hogy boldogok legyünk.

Kutya, macska?

A macskákra allergiás vagyok. Kutya, Lilkó mellett esetleg majd, ami nem szobakutya és nagytestű.

Mi az ami siker számodra anyaként?

A visszajelzések Lilkóval kapcsolatban. A “jaj de cuki” mögötti tartalmakra. 13 hós kora óta bölcsis a lányunk, hogy tudjunk dolgozni mind a ketten, persze én jóval kevesebbet, mint korábban. Mivel a gyerek egy tükör, ezért mindenkinek érdeke, hogy anya jól legyen. Én pedig vágytam a munkára is. Nagyon jó visszajelzés volt, hogy a  bölcsiben már a harmadik napon ott tudtam hagyni könnyedén pár órára. A beszoktatás utáni napokban ezt mondták: Nem tudom anyuka, hogy csinálod, de ez a gyerek olyan kiegyensúlyozott és boldog, hogy ilyet még nem láttam. Nem tudom mi a recept, de szeretném elkérni.

Ott majdnem sírva fakadtam. Nagyon sokat foglalkozom otthon Lilkóval. Hihetetlen, de elég egyszer elmondani vagy megmutatni neki valamit és onnantól kezdve tudja. Nemrég megtaláltam a gyermekkori furulyámat és Lilkó is próbálta megszólaltatni, ezért megmutattam neki hogyan kell. Másnap fogta és simán megfújta úgy és még nem volt egy éves. Fantasztikus gyermek. Két hónapos kora óta átalussza az éjszakákat. Az apukájával mi minden éjszaka alszunk rendesen.

Azt gondolom, hogy Lilkó kiegyensúlyozottsága annak is köszönhető, hogy a szülést te teljesen természetes úton csináltad végig.

De jó, hogy ezt te mondtad ki. Hiszem, hogy a fogantatás pillanatától kezdve nagyon fontos a lelkiállapot. A várandóság kilenc hónapja, a szülés mikéntje. Én ez idő alatt annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. Hiszem, hogy mindent érez a baba és minden átmegy, ami akkor bennem és a környezetben van. 

Szoptattad Lilkót?

Igen, de nehéz volt nekem. Ugyan beindult rendesen a tejem és sok is volt, de a kezdeti túlaggódás miatt csak három hónapig tudtam szoptatni. Azt nagyon rosszúl éltem meg. Az járt a fejemben, hogy milyen rossz anya vagyok, nem tudom táplálni a gyermekemet. Aztán elmúlt ez az érzés. Utólag már nem bánom, hogy így történt. Ennek így kellett lennie.

Szerinted lesz olyan fotó látható, ahol a párod is ott van?

Ezt már annyiszor megkérdeztem magamtól. Nem tudom. Tudatosan marad ő a háttérben inkább. Így beszéltük meg. Nagyon sokan kíváncsiak rá. Kérdezik, hogy hol van Lilkó apukája? Miért nem mutatod meg? Egyszer írtam erről egy posztot, hogy szeretném, ha tiszteletben tartanák a döntésünket.

A szülés után hogyan jöttél ki a testeddel?

“Szerencsés” alkat vagyok. Lilkóval érkező plusz kilók jól elfértek rajtam. Sokáig rajtam is maradt a szülés után négy kiló, aminek örültem. Végül most kettő plusz maradt, de az simán elfér. Az azért látszik a testemen, hogy szültem. Már sosem lesz olyan mint előtte. De nem bánom!

Mesét néz Lilkó?

Semmit. Nem tévézhet egyelőre. Sem táblagép, sem telefon nem játékszer számára. Azt gondoljuk, hogy elvonja a valóságról a figyelmét. Meg aztán egy idő után nem kötné le a játék, minden más a háttérbe szorulna.

Hogy kötöd le otthon, ha mondjuk mosdóba mennél? Vagy viszed magaddal?

Nem, akkor a kezébe nyomok egy fogkrémes dobozt és játszik vele 10-15 percre most már magában is. Korábban mindig jött utánam mindenhova, de ma már leköti magát, de nem a játékokkal. A szivaccsal a pelenkáival, vagy ami csörög, zörög azt szereti.

Könyv vagy film?

Film, imádom a thrillereket. És bevallom, sorozatfüggő vagyok.

A 10 évvel fiatalabb énednek mit üzennél most?

Minden pillanatot élj meg igazán! Tanulj meg elengedni és ne ragaszkodj dolgokhoz…

Mi az, amit Lilkónak köszönhetsz?

Azt a leírhatatlan örömet, amit előtte sosem éreztem. Mikor mosolyog, mikor megtanul valamit és tudom, hogy én tanítottam meg.

A képek forrása Csákány Mónika hivatalos Instagram oldala. Az interjú tartalma megosztható változtatás nélkül és forrás megjelöléssel, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles!

2017-ben részt vettem egy számomra fontos kampányban, ahol három akadálymentes játszótér volt a kitűzött cél, amit korlátok nélkül és könnyedén tudnak sokan használni. Olyan közösségi fontos terek megvalósítása, ahol a közösen átélt jó élmények hidakat építenek ember és ember közé. A pici gyermekek még nagyon nyitottak a világra. Ők még nem kezelik másképp társukat, ha valamiben látszatra eltérnek tőlök. Ők még csak játszani szeretnének együtt. Ezért is támogattam és állok amellett ki, hogy fontos olyan körülményeket létrehozni, ahol találkozhat a hétköznapi felhőtlen világban kerekesszékkel közlekedő, látássérült, autista, fekete hajú, kék szemű, végtaghiányos, siket, kisfiú, kislány, magas, alacsony… Azaz Lelkek, emberek megbélyegzésektől mentesen. Ahol a szomszéd kisfiú nem a bottal járó, hanem a Petike, aki mindig megossza a homokozójátékait bárkivel és csodás várakat épít. A Julcsi, aki siket helyett, az édesen mosolygó kislány, akivel nagyon jókat lehet fogócskázni és csúszdázni. Ahol a szülők is beszélgetnek egymással és senki sem érzi magát kirekesztettnek, vagy egyedül.

Arra törekszem hosszú ideje, hogy olyan világban éljünk, ahol a hiányosságaink, a “hibáink” helyett, a képességeink vannak előtérben. Ahol megbecsüljük és elfogadjuk egymást. 

Ezen a téren is nagyon hálás vagyok a környezetemnek, mert már kisgyerekként is fontos és elismert, szeretett  személynek éreztem magam a közösségen belül. Viszont sajnos még nagyon sok olyan levelet, történetet kapok, ahol azt mesélik, hogy úgy érzik őket nem szeretik, nem fogadják el és ettől életük oly fájdalmas és hiányos. Közösség és elfogadás nélkül élni mennyire nehéz sajnos még sokan érzik. Pedig ha egy picit is megállunk a rohanó világban és megkérdezzük magunktól, hogy mire vágyunk igazán, akkor ott lapul mindenkinél az elfogadás, a vágy a szeretetre és egy közösség részének lenni. Nyilván pillanatok alatt nem változik meg a világ és a mi kis hazánk, de hiszem és látom, hogy alakul és ez jóirányba megy. Az, hogy az elmúlt két hétben a tavaly előtt megvásárolt Nagykarácsonyi sorsjegyek egy részéből elkészült Budapesten és Veszprémben a megálmodott befogadó játszótér nekem felér egy nagy nyereménnyel.

Az átadáson kibújt belőlem a boldog gyermek, aki szabadon hintázhat és trambulinozhat, akár kerekesszékkel is. Végre eléri a homokozót és “felmászhat” a játékokra, befér a bunkiba és játszhat boltosat. Bármerre néztem volt valami, amit egyedül tudtam használni. Hálás vagyok a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy ezt megvalósította és részese lehettem. Öröm számomra, hogy ezeket a tereket nyitottá tették és bárki használhatja. Azt érzem, hogy ez egy olyan hír, amit boldogan kiabálok bele a világba, mert erről érdemes tudni. Kipróbálni és megtapasztalni. Ha nem lett volna ilyen hideg a napokban én biztos, hogy hosszú órákat töltök a játszótéren függetlenül, hogy már 30 éves vagyok. Az az élmény, ahogy a kis Levente Veszprémben velem fogócskázott a labirintusban és oly édesen nevetgélt, meghatározó marad és biztos vagyok benne, hogy ő már nem fog furcsán bámulni kerekesszékkel közlekedőt. Sokkal inkább másokat is ilyen könnyedséggel fog játékba hívni és tovább adja szavak nélkül az elfogadást. 

Év végén folytatódott a kampány, a cél további 5 játszótér megvalósítása volt.  Így a felnövekvő generáció pozitív szemléletformálása is zászlóhajós cél. 

Addig is látogassatok el Budapesten Csillagház Általános Iskola udvarához (Ráby Mátyás u. 16, 1038) és Veszprémben a Március 15. utca, Jutasi úti lakótelepre, ahol vár mindenkit szeretettel az átadott játszótér. A harmadik Miskolcon lesz, az még építés alatt, de örömmel osztom meg a hírt, amikor már látogatható és közben álmodozom, hogy az idei kitűzött cél is hamarosan megmászható, játszható lesz. Általatok ismét összegyűlt rá az összeg. Hála érte sokak nevében! 

Fotók: Túri Márton

12 óra 14 perc, jó reggelt! Az év első napján ilyenkor ébredni rendben van. Bár buli az nem volt az éjszaka - a nagy partyarc énem már kiélvezte a javából ezt is korábban - most inkább a pár napja rákattant sorozattal suhantunk át az új évbe. Nyugisan, csendben. A lakásban giga kuplerájjal. Ami engem nem zavar, de Sankót igen. Imádom a rendet és tisztaságot és többségében az is vesz minket körbe, de ha választani kell a feszült, kedvtelen rendrakás és a mosatlan, száraz ruhák halmában levő jókedv között ezerszer is az utóbbit választom. Sankó még nem ennyire határozott ebben a kérdésben és inkább takarít olykor… Vagy dühöng, hogy micsoda kosz van itthon, de semmi kedve megcsinálni. Aztán megcsinálja. Aztán a kipuffogás és a feszkó után persze nagyon hálás vagyok, hogy ilyen szuper pasi, hogy még erre is figyel. 

Még nem tudok elpakolni egyedül, de ha tehetném ilyenkor (is) tenném. Alig várom, hogy az új lakásba költözésnél már elérjem a mosogatót és könnyedén alá tudjak gurulni a kerekesszékkel és el tudjak mosogatni. Biztos, vagytok akik azt mondjátok, hogy “jaj de bolond vagyok, hogy pont a mosogatásra vágyom, de hisz annyira szörnyű az”! Lehet, de számomra az önálósághoz hozzátartozik, hogy olyan jó lenne már végre ezt is meg tudni csinálni. Persze a legjobb az lenne, ha már csak könnyedén felállok a kanapéról, odasétálok és a két kis formás lábaimmal a mosogató előtt tisztára suvickolnám a tányérokat és poharakat, aztán egy finom vacsit rittyentenék a társamnak és könnyedén lezuhanyoznék egyedül lefekvés előtt.

Azt hiszem tagadhatatlan, hogy az éve eleje egy új szakaszt jelent sokaknak. Fogadalmakat, elhatározásokat, lelkesedést. Tele a konditerem és indulnak a fogyókúrák. Aztán napról napra csökken a tömeg és mégis csak nő az az ételmennyiség és mínőség, ami bekerül a szervezetbe. Én is ilyen voltam és vagyok is. Vagyis olyan, aki ilyenkor még az átlagnál is nagyobb lelkesedéssel vág neki a dolgoknak. Aztán például a tavalyi év fogadalma, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne edzenék olyan “szépen” dölt meg az első két hét útán, hogy azóta is fogom a fejem…  Nem vagyok rá büszke, de a 2018-at nem a kellő mozgás jellemezte, de közben mégis jöttek az eredmények hétről hétre. Két hónap alatt a 7 másodperces állásomból 26 perc 10 másodperc lett járógéppel és egy botra támaszkodva. Olykor kapaszkodva, máskor nem. A múlt évet a Majd helyett MOST film forgatásai, megvalósítására való törekvések tették ki főként. Hihetetlenen, hogy mennyi energiát szippantott be tőlem és a csapattól. Nem bánom és nem is szidom magam, hisz ami készülőben van, azt már látom, hogy egy újabb hatalmas pozitív mérföldkő lesz az életemben, csakúgy, mint öt éve a Te döntesz könyv kiadása. Még van vele munka, hogy azt mondhassuk kész, de most vágyom arra is, hogy sokkal több mozgásra maradjon erőm. Ez csak az én döntésem, ha akarom van rá időm.

Hisz ha csak belegondolok mennyivel nagyobb eredmények is lehetnek, ha többet teszek bele, máris érzem magamban az erőt, hogy lehajtsam a laptopom és a bordásfalhoz menjek.

Karácsonyra választottam magamnak egy könyvet ajándékba: Vágy térképe. Ami adott számomra egy merőben más célkitűzési módszert. Annyira apróság, de mégis mekkora dolog…

Ahelyett, hogy azt írom a 2019-es megvalósító listámra, hogy: Mindennap tornázok 

Más listám lesz. Méghozzá vágylistám. Arra vágyok, hogy: Valóban kihozzam magamból, amit fizikálisan lehet és sokkal több dolgot tudjak egyedül megcsinálni. Megforduljak egyedül éjszaka az ágyban, vagy felöltözzek segítség nélkül, egyre kevesebbszer érezzem a kiszolgáltatottságot. 

Bár tudom, hogy a mozgás - ahogy mindenki másnak is - a legfőbb fontossági pont lenne az egészség listán, de ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondom, hogy annyira nagy kedvem van hozzá mindig. Arra viszont mindig vágyok, hogy kevesebb segítséget kelljen kérnem és egyre önállóbb, erősebb legyek. Ehhez a vágyhoz az út a mozgás, de ma a 2019- es vágylistámra többek között nem az kerül, hogy napi torna, hanem az, hogy EGYRE KEVESEBB SEGÍTSÉGKÉRÉS A MINDENNAPI TEENDŐKHÖZ ÉS NAGYOBB ÖNÁLLÓSÁG. Ehhez viszont tudom mi szükséges… Így eldönthetem, hogy teszek-e érte.

Most mindent átfordítok vágykérdésbe és idén ezzel az úttal igyekszem még közelebb kerülni vágyaimhoz.

Pont olyan évet kívánok Neked is, mint magamnak. Olyat, amiben hemzsegnek az örömteli dolgok, egészség van és az az érzés, hogy éldegélés helyett igazán élsz. Nagyon is jól! Úgy, hogy majd helyett MOST teszünk magunkért és másokért is! :)

"Szolgálati közlemény": Évek óta kérdezitek, hogy az adó 1%-ot fel tudjátok-e ajánlani a Mosolyka Most Alapítványnak magánszemélyként vagy cégként. Eljött a csodás pillanat, hogy büszkén mondhatom igen mindkettő módon és nagyon meg is köszönjük, mert 2019-re is van megvalósításra váró vágyaink, amivel sokaknak tudnák mosolyt varázsolni a hétköznapokba! Köszönjük, ha ennek felajánlásoddal Te is részese leszel.   

Mosolyka MOST Alapítvány

Adószáma: 18789218-1-14

K&H Bank Zrt. bankszámlaszám: 10403923-50526751-52511005

mosolyka@mosolyka.com

Emlékszem, hogy nagyon meleg volt. Ébredezőben voltam még az ágyban, kellőképpen kócosan és egy vicces pizsiben – ami világít a sötétben –, amikor csörgött a telefonom. Sankó vette fel. Pár perc beszélgetés után, arra lettem figyelmes, hogy másnapra le is szervezett egy találkozót. Ha jól emlékszem, felém annyi volt a kérdés, hogy 12 óra vagy 13 óra? Az utóbbit választottam. Kiderült, hogy a Szerencsejáték Zrt.-től hívott az egyik osztályvezető, akiről már hallottam, hogy nagyon szeretne elérni, hisz egy sokakat érintő, kiemelt ügyben szeretne velem beszélni.

SZERETNÉM MEGOSZTANI KÜLÖNLEGES TÖRTÉNETED! Mesélj kérlek ❤️ 

Pár hete nagyon ki voltam merülve. Alig bírtam felkelni az ágyból. Nagyon húzott vissza, hogy maradjak még és húzzam magamra a takarót és csak aludjak. Nem tettem, mert hetekkel ezelőtt elígérkeztem egy rendezvényre, ahol két előadást tartok vezetőknek és a csapataiknak. A kocsiban Siófókról Budapestre elaludtam. Szegénykékre ráhoztam a frászt, mert telefonon nem értek el, mert le volt halkítva és már meg kellett volna érkeznem.

Néhány perccel az előadásom előtt begurultam és bár talán kívülről nem látszott, de belül továbbra is kevés energiát éreztem. Azért mentem, mert számítottak rám és az adott szó, a szavam miatt, hogy ott leszek. Illetve azok a számomra nagyon kedves emberek miatt, akik meghívtak.Melinda Bucsku és Simon Janó, akiknek ezúton is giga gratuláció az esküvőjükhöz, imádni való pár vagytok! Továbbá szuper vezetők, szülők, emberek és ez nem a popó nyalás része. :) Tényleg!

Egy olyan nem mindennapi közösségbe csöppentem, ahol a mínusz 100-as energiaszintről plusz 1000-re emelkedett. Csupa mosoly, szeretet, elismerés és lelkesedés ölelt körbe. Köszönöm az élményt a csodát és a legvégén azt az egy percet, mikor arra kértetek csukjam be a szemem és élvezzem ki a visszajelzést ez előadásomra. Vastaps, éljenzés és csukott szemmel is érezhető szeretet érkezett felém. Köszönöm! Nem hiába éreztem, hogy ide érdemes elmennem. A belső kis hangunkra érdemes hallgatni, menni oda, ahova lelkünk hív. ❤️

Biztos vagyok benne, hogy több ezer olyan történet van, amit érdemes lenne másokkal is megosztani. Biztos Neked is van olyan történeted, amivel elő lehet varázsolni másokból az erőt. Amivel lelkesedést, mosolyt lehet adni, amit úgy érzel érdemes megosztani. Ehhez szeretném felajánlani az oldalam. Azt nem ígérem, hogy mindenkiét meg tudom osztani, de annyi olyan történetet szeretnék átadni, amennyit csak lehet. Főképp, ha ez örömöt okoz számodra és azoknak is, akik olvassák.

Küld be majd helyett MOST a történeted a mosolyka@mosolyka.com címemre egy jóminőségű megosztható saját hozzáillő fotóval, tárgyként mindenképp írd be: Örömöm megosztása.

Induljon a boldogság, a lelkesedés cunami. Várom a történeted!

Fent fotó: Tamás Pál

U.i.: Fenntartom annak a lehetőségét, hogy a beküldött történeted rövidebben osszam meg, vagy kisebb módosításokat tegyek benne, úgy hogy az eredeti tartalom megmaradjon.

Sosem volt kimondva, hogy más lennék, mint a többiek és ez így volt jó. Szüleim nem neveltek csodabogárként, vagy illettek „beteg” jelzővel. Mindent megtettek azért, hogy kicsit se érezzem kevesebbnek magam, de volt, ahol és amikor megszólalt bennem egy kis hang: „De jó lenne…”, „Bárcsak…”.

Hasonlóan a barátaimhoz, a környékbeli gyermekekhez, én is éreztem magamban a vágyat, hogy szünetekben, iskola után a játszótér része legyen az életemnek. Végül is az volt, de másképp, mint másoknak. Emlékszem, kisgyermekként egy speciális, kék kerekesszékben ültem, ami sokkal inkább hasonlított egy babakocsira. Társaim, szüleim gyakran vittek el a játszótérre, mindenki törekedett arra, hogy része legyek a közösségnek, de voltak határok. A hintára, a csúszdára fel kellett ültetni, a homokozóba be kellett emelni, hogy leülhessek. Ezek nem egyedül és könnyedén mentek, így ritkán kértem, hogy csinálhassam, mert kíméltem szüleimet, tanáraimat. A mászókát egyáltalán nem tudtam használni, csak néztem a társaimat. Persze szeretetük és figyelmük nagyon sokat segített, hogy összességében azt mondhassam, boldog gyermek voltam.

De visszagondolva mégis ott éltek bennem a „de jó lenne”- és a „bárcsak”-érzések.

Aztán a kilencedik születésnapomon szüleim egy emlékezetes, életre szóló élménnyel leptek meg. Bulit rendeztek, amit egy medencében tartottunk, melynek közepére egy mászókát varázsoltak. Számomra legalábbis az az volt, pedig valójában a medence létráját hasznosították egy kicsit másképp. A vízben könnyedén mozogtam és végre – még ha kicsit másképp is, de – mászókáztam.

Később kiutaztunk édesanyummal Amerikába egy terápiás kezelésre, ahol többek között a szabadság élményébe is beleszippanthattam. Ott már akkor volt egy játszótér, aminél törekedtek arra, hogy a legtöbbek számára akadálymentes legyen. Már akkor éreztem igazán, hogy mekkora érték, ha valaki részese egy közösségnek, hogy a játék, a közös időtöltés milyen csodálatos ajándék.

Ma, közel a harminchoz, a Szerencsejáték Zrt. jószolgálati nagyköveteként néhány hete ellátogattam a budapesti III. kerületi Csillagház Általános Iskolába, ahol hamarosan felépül A játék összeköt! program első befogadó játszótere. Játszótér, ahol ép és fogyatékossággal élők együtt játszhatnak – bár én továbbra sem szeretem a megkülönböztetést, hisz mindnyájunkban dobogó, érző szív lakozik, bélyegek helyett sokkal inkább elfogadásra vágyunk.

Ezért is támogatom nagyon, hogy a lehető legtermészetesebb dologgal, a játék lehetőségével, szavak nélkül, tettekkel érzékenyítsük a következő generációt és általuk a szüleiket, környezetüket is. 

Amikor először megérkeztem a leendő játszótér helyszínére, előbújt belőlem a kicsi Fanny, aki alig várja, hogy homokozzon, és bepótolja, ami gyermekkorából kimaradt. A már felépült akadálymentes hinta révén először éltem át, milyen érzés szabadon – a saját erőmből, saját magamat hajtva – suhanni.

Az biztos, hogy a játszótér felépülése után felnőttként is kipróbálom majd az összes játszóeszközt, és leendő gyermekeinket is nagy örömmel visszük majd oda férjemmel. Mire ők megszületnek, remélem, hogy az ilyen játszóterek sokkal inkább természetesek lesznek, mint különlegesek. Én pedig aktívan szeretnék minél többet tenni azért, hogy ez így is legyen! 

Most éppen azzal, hogy viszem a hírét ennek a csodának, ami MINDENKI számára nyitott lesz és elérhető. 

Addig is kukkantsátok meg erről a kis összefoglalót. Megéri. Számomra szívet, lelket melengető. 

Épp egy londoni kis hotelszobában vagyok Sankóval. Kék szőnyeg a szobában, egy nagy ágy, mini ajtós fürdőszoba, ahova kerekesszékkel nem jutok be. Itt a legtöbb szoba ilyen kicsi, kivéve a lakosztályok, de az még nem fér bele a költségvetésbe. Néhány perce jöttünk vissza  J. K. Rowling - Harry Potter írója - alapítványától a Lumostól, ahova szószerint az utcáról estünk be. Nem vártak, időpontunk nem volt, de konkrét céllal érkeztünk elszántan Magyarországról. Elmeséltük életem történetét röviden. A beszélgetés végén felmerült, hogy lehetnék a Lumos alapítvány nagykövete, és hogy találkoztam-e az írónővel már?

Tudtad? Teljes neve Joanne Kathleen Rowling. A könyvre azért J. K. Rowling név került, mert a kiadó úgy gondolta, hogy egy női író könyvét a fiúk nem olvassák. 

Nem, még nem találkoztam az írónővel - válaszoltam. Majd gyorsan hozzátette az alapítvány édes kollégája, hogy akkor hamarosan.

1. lépés az álmod felé

Tűzd ki magad elé a célt nagyon pontosan és tegyél is érte. Írj össze legalább 50 olyan dolgot, amivel szerinted közelebb kerülhetsz a célodhoz. Felejtsd el, hogy mennyire merész az ötlet, vagy más mit gondolna róla, ha a szándékaid tiszták, nincs más dolgod, mint a listához majd helyett MOST hozzálátnod. Lehet, hogy van olyan pont a listádon, amit nagyon jelentéktelennek gondolsz, akkor jusson eszedbe, hogy egy vödör is megtelik idővel, ha csak csepeg bele a víz a beázott plafonról. Minden egyes “kis” tetted közelebb visz a célodhoz, még ha abban a pillanatban nem is látod.

Ezért is indultunk útnak szerdán Londonba Budapestről. A fő ok amiért mentünk az az, hogy újra találkozzunk Kyle Eastwod jazz zenésszel, aki a nem mindennapi színész Clint Eastwood fia. Ott koncertezett megint a Sohoban a Ronnie Scott’s - ban, ami a legjobb jazz klub a világon Kyle szerint. Merész vagy sem, de egy bő fél éve szintén időpont nélkül elmentünk ugyanerre a helyre, ahol a koncertje után felkértük Kylet, hogy a “Majd helyett MOST” filmünkhöz készítsen zenét. Akkor egyből nyitott volt, csak arra kért, hogy a filmből mutassunk neki részleteket. Most vittünk magunkkal a már felvett részeket. Elöző napokban gondosan lefordítva angolra és feliratozva. A bandájának koncertje alatt megszólalt egy olyan dal, aminél mindannyian tudtuk, hogy ez az! Sankóval az egész film forgatókönyvéből ugyanazt az egy jelenetet mondtuk ki, hogy hova érezzük ezt a zenét. Kyle és a felesége emlékeztek ránk és nagyon örültek nekünk, puszival és nagy mosollyal üdvözöltek. Mivel látjuk, hogy mennyire elfoglalt Kyle, utazik folyamatosan turnézva és az a bizonyos a szám teljesen elvarázsolt minket úgy gondoltuk a már meglévő szám használatához kérjük a hozzájárulását. Nyilván ezt ott a helyszínen hajnali egykor már nehéz lenne lepapírozni, ezért egy “possible” azaz lehetséges hozzáállással és egy követlen e-mail címmel távoztunk a klubból. 

2. lépés az álmod felé

Láss és ne csak nézz! A célodhoz vezető úton biztos, hogy utadba kerülnek lehetőségek, amikkel érdemes élned. Figyelj, mert a siker azokra vár, akik felemelt fejjel mennek az utcán és nyitottak és mernek nagyot álmodni. Kösd össze a megvalósítást élményekkel, újdonságokkal, kiegészítésekkel.

Ha már Londonba utaztunk Kyle és a filmünk miatt, elkezdtünk olyan lehetőségeket keresni, ami ehhez a helyhez kapcsolódik még. Régóta dédelgetett álmom, hogy külföldön is megjelenjen az itthon bestseller lett “Te döntesz” című könyvem. Az első két fejezet már le volt fordítva angolra, de egy alapos átellenőriztetés után kinyomtattuk és egy szerkesztő programmal a jelenlegi borítón a szöveget angolra cseréltem és a cél kiadó logóját is rátettem. Louise Hay amerikai írónő, motivációs előadónak a Hay House kiadója az álmom. Majd ráírtam egy post-itra, hogy

“Amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani. Egyetért velem a Hay House kiadó?”

Így szintén bejelentkezés nélkül taxiba szállva - ott a legtöbb autóban van rámpa és akadálymentes - elmentünk a londoni kiadóhoz elvinni a kézirat egy részét. Sajnos éppen minden döntéshozó egy konferencián volt, de egy kedves szerintünk asszisztens hölgy átvette és megígérte, hogy eljuttatja az anyagot nekik. A közvetlen e-mail címét pedig megadta, hogy kapcsolatban maradjunk. Mivel nem vagyunk cukorból csak a nagyobb távolságokra mentünk taxival, volt hogy átgurultunk a Hyde parkon, ahol Londonhoz híven szépen el is kezdett esni az eső. 

3. lépés az álmod felé

Vedd magad körbe lelkesítőkkel és kompetens, azaz hozzáértő személyekkel. Nagyon fontos, hogy a célodhoz vezetú utadon támogató emberek vegyenek körbe, akik nem törik le a szárnyaidat. Beszélgess olyanokkal, akik már elérték, vagy csináltak hasonlót. Olvass és tájékozódj, mert ma az egyik legnagyobb kincs az információ.

Tudtad? A takarítónő, portás vagy biztonsági őr sokat tudhat, érdemes vele beszélni.

Sajnos be kell lássam, lássuk, hogy nem beszélünk még olyan jól angolul Sankóval, hogy magunk ezt végig tudjuk menedzselni, így egy hozzáértő és lelkesítő plusz fővel is mentünk Erzsike mellett, aki a legjobb leveseket főzi a legegyszerűbb dolgokból és mennyei szendvicseket csinál, miután segít elkészülődni a merész látogatásainkra. Egy másik kiadóhoz a “Penguin Books”-hoz is ellátogattunk váratlanul, de ott nagyon elzárkózóak voltak, hajtogatták, hogy ők csak ügynökökkel beszélnek. Próbálkoztunk mindenfélével, de fel sem engedtek és még a telefont is ránk rakták. Bár lehet ehhez hozzásegített, hogy nagyon el akartuk érni, hogy legalább átvegyék a kéziratot. De mivel, ha nem engednek be az ajtón és nem sikerül így, akkor keresünk ablakot és más megoldást. Végül egy recepciós hölgynél hatott a Shrek féle macska nézés és megígérte, hogy feljuttatja a szerkesztőségbe. Majd a kedvesen mosolygós kint cigiző biztonsági őrt kérdezgettem, hogy nincs-e valami bennfentes infója, vagy ismerőse ott. Aki végül megsúgta, hogy az épület túloldalán van a postázó rész, amit mindig felvisznek, oda érdemes leadni. Így gyorsan az én okos férjem és társam kigooglizta, hogy ki a kiadó vezetője és neki címeztük a borítékba rakott névjegyet és kéziratot. Pontosan ezt a módszert használva küldtük fel a Daily Mail neves magazin egy újságírójának az anyagot a londoni utunk során, aki 2(!) órán belül írt is, hogy nagyra értékeli, hogy személyesen vittem el, elolvassa és jelentkezik, ha úgy érzi, hogy érdemes megjelentetni a történetem.

4. lépés az álmod felé

Legyél emlékezetes és más, mint az átlag. Legyen valami, ami miatt emlékeznek Rád. Lehet egyszerű dolog is, egy jellegzetes szín, kiegészítő, különleges hozzáálás vagy egy figyelmes észrevétel. Vállald fel magad az utánzás helyett. A fekete hollók között mindig a fehér a különleges, ami ritka. Azzal, hogy figyelmes vagy és dicsérsz közelebb kerülsz az emberekhez.

Nagyon édes hölggyel, Jessicaval beszélgettünk a Lumos alapítványnál, akinek egy nagy türkiz köves gyürű volt a kezén. Tényleg nagyon tetszett ezt külön kiemelve megdicsértem. Ő pedig egyből megjegyezte, hogy ennek a szettnek a fülbevalója az pont olyan stílusú, mint amiket én hordok. Megmaradt neki a fényképekről, hogy hosszú színes fülbevalókat viselek. A beszélgetés közben pár percre bekapcsolódott az alapítvány CEO-ja, aki belehallgatva a beszélgetésbe annyit tett hozzá, hogy fantasztikus és a legjobb kezekben vagyunk. Az alapítvány az egész világon tevékenykedik, több nagyvárosban van irodájuk és fő céljuk: 2050-re egy hátrányos helyzetű vagy fogyatékos gyerek se nevelkedjen állami intézetben, sokkal inkább szerető családoknál. Úgy érzem ehhez a misszióhoz tudok csatlakozni és saját eszközeimmel, gondolataimmal is hozzásegíteni a gyerkőcöket a szeretethez. Így azért kopogtattam be az alapítványhoz, hogy megvalósítsunk egy együttműködést, hisz együtt tenni még nagyobbakat lehet. Mikor a 18. kerületi Csibész Családsegítő Központban dolgoztam nagyon sok hátrányos helyzetű gyerkőccel találkoztam, sokukat haza is vittem volna magammal, de egyet tudtam nekik adni így is: a szeretetem és a figyelmem, amiért még van, aki ma is nagyon hálás és örömmel emlékszik vissza az együtt töltött időkre. Hatalmas öröm, ha a J.K. Rowling Lumos alapítványával együttműködve még több Lélekhez juthatnak el gondolataim.

+1 lépés az álmod felé

Addig menj, míg a “nemek” között megkapod az IGENT. A sikerhez vezető úton egy sziklaszilárd tanács van, ami biztos: A siker “titka” addig menni, míg megvalósul.

Innentől már ezeket a sorokat újra Magyarországról írom, az ágyunkba bekuckózva. Fogalmam sincs, hogy történeteim hogyan folytatódnak. Végül találkozom-e J. K. Rowlinggal, vagy kiadja-e a Hay House a Te döntesz-t, de egy biztos megyek tovább, addig megyek tovább, míg valósággá válik, amit elképzeltem a fejemben. Nyitott szemmel járok továbbra is. Beszélgetek emberekkel, mesélek az álmaimról és teszek is értük majd helyett MOST.

U.i.: Hazafelé Londonból az egyik kedvenc helyünkön a Pret A Mangerben, - ahol van vegán étel is - szóba elegyedtünk egy férfival, aki elmondása szerint filmrendező és több kapcsolata is van a médiával. Nagyon tetszett neki a történetem és abban maradtunk, hogy jelentkezik, hogy miben tud segíteni. 

Tudtad? Rowling Harry Potter kéziratát nagyon sokan elutasították, de kitartásával végül az egyik leghíresebb író lett? Az első, aki ekkora vagyonra tett szert, összege meghaladja a királyi családét.  

Elhatározás + Kitartás + Tettek + Nyitottság =  Siker

Néhány hete, mikor megkaptam e-mailben a Szerencsejáték Zrt. jótékonysági rendezvényére a meghívást, különleges érzést éltem át. A meghívóban külön figyelmet szenteltek annak, hogy ki, mire érzékeny. Vegetáriánus-e, vagy sem. Percekig ültem mosolyogva és azt gondoltam, ez az! Végre egy jót fogok enni. ;) 

Persze a viccet félretéve, sokkal inkább büszkeség töltött el. Büszkeség, hogy a Szerencsejáték Zrt. képviseletében egy különösen figyelmes cég zászlaja alatt tevékenykedhetek saját eszközeimmel és gondolataimmal. Egy figyelmes céggel lehetek partnerségben.  

Itt ma rajtam kívül több mint 200 olyan különleges partner van jelen, akikkel együtt egy egész a Szerencsejáték Zrt. Nagyon fontosnak tartom, hogy tudjátok, tudatosítsátok magatokban, hogy mennyi sikeres ügy részesei vagytok. Egy olyan vállalat partnerei vagytok, akik nem csak magukra, de másokra is figyelnek. Cselekednek és nem csak terveznek.   

A jelenlévőknek és azoknak, akik ma nem tudtak itt lenni, szeretnék magam és a vállalat nevében köszönetet mondani. Köszönetet, mert folyamatosan tapasztalom, hogy milyen aktívan és tudatosan tesz a Szerencsejáték Zrt. a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésének ügyéért. Itt pedig ki kell, hogy emeljen a Szerencsejáték Zrt. egyik nagy büszkeségét, a Karitatív Hálózatot, ahol több mint 180 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik és sikeresen értékesít sok-sok sorsjegyet. Ma közülük is többen jelen vannak. Ők számomra a kitartás élő példái és azt gondolom, hogy újra megérdemelnek egy hatalmas tapsot!!! 

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én kimondottan nyűgösen éltem meg a ruhaválasztást erre az estére. Felpróbáltam öt különböző ruhát. Az egyikben a hasam nem tetszett, a másikban a lábam, a harmadik túl szűk volt, a negyediken felszaladt a szál és így tovább... azt gondolom, hogy ezzel olykor nem vagyok egyedül. Belenézve a tükörbe, nem az a tökéletes bomba nő  - vagy sármos férfi -  tekint vissza, amiket a címlapokon lehet látni. Mikor megláttam az üzletben ezt a piros kisestélyit, egyből Julia Roberts és a “Micsoda nő” – egyik nagy kedvencem – ugrott be. Láttam is lelki szemeim előtt magamat, pont olyan lélegzetelállítónak, mint Ő. Aztán belenézve a tükörbe jött a nagy taccs, földet értem és véget ért egy picit az álom. Szemben a valóság. Kellett pár perc, mire megbarátkoztam a látvánnyal, aztán egy nagy levegőt véve emlékeztettem magam arra, amit a férjemtől, Sándortól tanultam: 

Nem mindig az a tökéletes, ami annak látszik. 

Bár nem hordok (még) magassarkú cipőt - tervben van, hogy egyszer egy csodás piros topánkában sétálok be a saját két lábamon, -  azt hallottam, hogy bár gyönyörűek, de bitang módjára nyomnak. Azt gondolom, az asztal alatt most is sokan vennék le ezeket a cipőket, vagy lazítanák meg a nyakkendőt, de mégsem teszik. Én elárulom, hogy a látszólag tökéletes ruhám alatt zoknit viselek... Miért mondom most el ezt? 

Jó látnom, hogy itt a vezetők és a dolgozók egyaránt elkötelezettek a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi beilleszkedése mellett, ezzel valódi értéket teremtve a szép statisztikákon túl is. Öröm, hogy felismerték azt, hogy a látszólagos másságban tökéletesség rejlik. 

Hogy mindenki hasznos és fontos szerepet tölthet be egy vállalat életében. Zokniban, vagy alacsonyan, szemüvegesen, magasan, hallássérülten, kerekesszékkel, bal kezesen, kék szemmel vagy szőkén. 

Tavaly részt vehettem a Nagykarácsony sorsjegy reklámfilmjének elkészítésében. Büszke vagyok rá és idővel az unokáimnak is büszkén fogom megmutatni azokat az addigra már megsárgult plakátokat, amik egykor minden értékesítőhelyen ott voltak és többek között én is rámosolyoghattam róluk az emberekre. Miért mondtam igent erre a kampányra?

Mert a cél megérintette a lelkemet. Olyan játszóterek megvalósítása, ahol megkülönböztetés nélkül játszhatnak gyermekek együtt látszólag ép és fogyatékossággal élő társaikkal. Azért emelem ki, hogy látszólag, mert én azt vallom, hogy mindenki valamilyen nehézséggel él, csak van, akin jobban látszik, s van, akin kevésbé. Azt gondolom, az is fogyatékosság, ha valaki nem tud szeretni, vagy nem engedi, hogy szeressék. Elgondolkodtató, hogy akkor ki is az ép és a „fogyatékos”? Az, aki annak látszik, vagy az, aki látszólag tökéletes? 

Van még egy program, amit szeretnék megemlíteni.Az „Adj egy ötöst!” iskolai érzékenyítő programunkat, mely 2017-ben 5000 pedagógushoz,diákhoz és szülőhöz jutott el. Óriási élmény volt számomra a tavalyi pályázatokat bíráló zsűriben részt venni és a díjátadó öröme is felejthetetlen élményt nyújtott. 

Szeretnék kiemelni egy történetet, ami nagyon megérintett. Krisztián történetét. Egy osztály, egy közösség történetét, akikkel személyesen is találkozhattam. Krisztián harmadikos korában egyik napról a másokra lebénult és kerekesszékbe került, társai pedig tanárukkal együtt gyógyító meséket írtak neki, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Krisztián velem együtt hiszi, hogy ő is és én is fogunk még járni, sőt táncolni is. 

Köszönöm, ha viszitek hírét továbbra is a Szerencsejáték Zrt.-nek, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékossággal élőemberek társadalmi integrációjának hatékony és sikeres támogatása folyik. Hogy a jövőben is együttműködő partnerként vesztek részt számunkra fontos ügyek megvalósításában. 

Jószolgálati nagykövetként továbbra is teszek azért, hogy a Szerencsejáték Zrt. példáját követve,fizikailag és információs szempontból is még több vállalat tegye akadálymentessé területeit. Legyen nyitott a foglalkoztatás mindenki számára.  

Továbbra is dolgozom azon, hogy az “Adj egy ötöst!” program idén még több Léleknek, fogyatékossággal vagy anélkül élőnek, adjon valami pluszt az életéhez. Érzékenyítsen úgy, hogy a jövő generációja megtanulja, hogyan segítsen jól valakinek, aki szeretne átmenni az úton, vagy megtapasztalja a közös élmények szépségét, mindenféle megbélyegzés nélkül. (Már él a pályázat, ahol 12 X 400.000 Ft nyeremény és életre szóló élmények várnak Rád!)

Végezetül szeretném megköszönni, hogy ma itt lehetek, hogy akadálymentesen feljuthattam a színpadra, hogy a Szerencsejáték Zrt. támogatásával majd helyett MOST tehetek magamért és másokért is. 

További csodás estét kívánok Nektek és ne feledjétek: 

Az életben egyszer minden elmúlik, a kérdés, hogy amikor ott vannak azok a pillanatok, észrevesszük-e őket? 

Köszönöm a figyelmeteket. 

(A Szerencsejáték Zrt. jótékonysági rendezvényén elhangzott jószolgálati nagyköveti beszédemet olvashattátok.)

Nagyon szerettétek Sankóval a közös beszélgetésünket, így most folytatjuk. Nagyon ölelünk! :)  

Sankó ritkán mesél vagy beszél, pedig annyian írjatok, hogy kíváncsiak vagytok az ő gondolataira, érzéseire is. Most elcsábítottam. Bent az ágyban, a hálónkban megtörtént :) Imádtam! Hallgassátok vágatlanul, hogy mit alakítottunk odabent.

Ti mit kérdeznétek Sankótól?:)

Vannak benne érzések, amiről azért nem könnyű beszélni. Most mégis beszélek. Elkészült a tegnapi podcast azaz hanganyagom folytatása. Hallgassátok meg itt: 

Fotó: Debreczeni Zita

Smink: Czopkó Nóra 

Annyi mindenről tudnék mesélni, de azt vettem észre, hogy nincs kapacitásom leírni Nektek, frissíteni a blogot, úgy hogy annak élvezhető is legyen a tartalma. Így viszont a történetek többsége elvész a hétköznapokban számotokra. Ezért írás helyett/mellett podcasteket (Hanganyagokat) készítek Nektek, amit pikk-pakk felmondok a telefonomra és már a részesei is lehettek a sztoriknak. Itt is az első :) 

Fotó: Debreczeni Zita 
Smink: Nora Czopko

Szeretnék eljutni sok-sok iskolába, beülni a diákok közé és mesélni. Elmondani a gondolataim az életről, bemutatni az életszemléletem, elhessegetni néhány tévhitet és előhozni a tanulókból a bennük rejlő erőt, lelkesedést. Tavaly 21 iskolába jutottam el személyesen országszerte és több, mint 3000 gyermek, vagy inkább "kis felnőtt" vett részt előadásaimon. Elmondhatatlanúl boldog vagyok, mert a legnagyobb siker számomra itt, hogy annyi csodás visszajelzés és visszhang után az eddigieknél is több iskolai meghívást kaptam tanároktól, diákoktól(!), szülőktől. Szájról szájra ment a hír, hogy valahol jártam és szeretettel várnak magukhoz is. Ellenállhatatlanul édes leveleket, fotókat, videókat kaptam, hogy várnak, de akármennyire is szeretnék elmenni mindenkihez nincs ennyi kapacitásom. Viszont elkészítettem egy-egy videó előadást általános iskolások és gimnáziumi tanulók számára, amit bárki, bármikor levetíthet, így képletesen, de ott lehetek. ❤️

A előadás anyaga teljesen díjmentes, hisz nagy örömömre a tavalyi után, idén is támogatja tovább a missziómat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, különösen Novák Katalin, aki ha ideje engedi maga is eljön és van, hogy gyermekei is hallgatják történeteim. ❤️

Lényeg a lényeg, aki szereté megkapni a felvételt jelentkezzen a mosolyka@mosolyka.com címemen. Tárgy: Iskolai előadás. A jelentkezés feltétele, hogy legalább 10, legfeljebb 19 éves vagy, tanítasz, iskolában dolgozol, vagy gyermekeid/rokonaid/ismerőseid a megjelölt korosztályhoz tartoznak. 

Köszönöm, ha segítesz eljuttatni a lehetőséget mindenkinek, ahol csak van gyermek országszerte, de akár határon túl is. Szólsz a barátoknak, a tanároknak, rokonoknak, de még a szomszédnak is :) Jelentkezésekre és megosztásokra fel :) Gyorsnak kell lenni, mert első körben 50 - 50 iskolának tudom kiküldeni idén még.

Azt hiszem ebben a csipkés ruciban lehetnék én a "Csipkerózsika" a Halloween-bulin, de úgy döntöttem sokkal inkább egy olyan nőnek "öltözöm" aki az orvosi jóslatok ellenére fejlődik, egyre jobban van, egyenesebb a tartása és egyre távolabb kerül a kerekesszéktől. :)  Hiszem, tudom, tapasztalom, hogy a célok eléréséhez a képzeleterő, az hogy el tudom képzelni, amit meg fogok valósítani hozzásegít a KÉPességhez. Ez a kép most nekem segítség és nem titkolom, hogy ez a ruhácska is hozzátesz az elképzeléshez, hogy egy dögös, két lábon járó - jó fenekű :) - nő vagyok. 

Volt, hogy a könnyeimmel küszködtem. Megérintett és csodálattal töltött el, amit láttam, átéltem, aminek részese lehettem. “Még fogok járni!” hangzott el a 6. osztályos Krisztián szájából, aki jelenleg még nyaktól lefelé nem tud mozogni és egy kerekesszékben ül. 2015 áprilisában egy vírusfertőzés következtében hónapokat kórházban töltött, jelenleg még bénultan, fantasztikus szülei teljes támogatása mellett él. Fiatal kora ellenére Krisztián nagyon bölcs, tudja azt, amit még sokan nem. Ismeri a “varázsszót”. Azontúl, hogy ismeri, használja is. Előadást tartottam osztályának, ahol többek között arról kérdeztem őket, hogy mi az, amit még mindenképp szeretnének megélni, átélni, hallani, látni az életükben. Volt, aki azt mondta, hogy elmenne egy sportboltba, más megölelné a nagymamáját, több időt töltene az apukájával, de volt olyan is, aki sokat szeretne focizni. Mikor Krisztiánhoz értünk, ő így válaszolt: Még fogok járni. Egy pillanatra megállt a levegő a teremben, és mi mindannyian, csendben és magunkban nagyon erősen azt kívántuk, hogy ez így legyen. Hogy a mondatában mi a varázsszó? A MÉG szócska. Oly sokan csak kijelentenek dolgokat, végérvényesen leszögezve, esélyt sem adva a változásnak. Nem mindegy, hogy valaki azt hajtogatja jól begyakoroltan az Univerzumnak: Nincs munkám. Nincs pénzem. Egyedül vagyok. Beteg vagyok. Vagy! Még nincs munkám. Még nincs pénzem. Még egyedül vagyok. Még beteg vagyok… Ugye érzitek a különbséget? 

Ami még számomra nagyon meglepő és csodálatos élmény volt, hogy mikor arról kérdeztem a gyerekeket, hogy ki, mit értékel az életében, jöttek a bölcs és megható válaszok: Látok. Hallok. Tudok focizni. Vannak szüleim. Van ruhám. Krisztián azt válaszolta: Hogy van kezem és lábam. Mindezt úgy, hogy két éve nem tudja őket használni, de hiszem, hogy lesz ez másként is! 

Igazi helyes kisfiú Krisztián, aki már nem is annyira kisfiú. Két éve még a Vasas gyermekfocistája, kapusa volt, aztán hirtelen édesapja elmondása szerint hat óra leforgása alatt lebénult és leállt a légzése. Gépek tartották életben, nem volt magánál. Sokaknak hihetetlen lehet, de mára azt mondja édesapja, hogy talán azért történhetett velük ez, hogy megéljék, micsoda szeretet és összefogás van körülöttük. Valóban leírhatatlan, ami kialakult Krisztián és a család körül. 

A 3. kerületi Szentgyörgyi Albert Általános Iskola egy integrált iskola, ahova járnak hallás- és látássérült, autista, mozgássérült, vagy egyéb speciális nevelési igényű gyerekek. Az iskola pszichológusa azt mondja: Nem az a cél, hogy kirekesztősdit játsszunk, ha valaki nem átlagos. 

Krisztián osztálytársai, az akkor harmadikos gyerekek, miután megtudták, hogy mi történt társukkal, az első döbbenet és szomorúság után különleges dologba kezdtek - meséli mostani osztályfőnökük.

Kis kétperces rituálét alakítottak ki. A tanító nénijük vezetésével minden reggel, a tanóra megkezdése előtt, körbe álltak, megfogták egymás kezét. Egy hatalmas fénylő, gyógyító gömböt képzeltek el, amelybe belehelyezték beteg osztálytársukat, majd ezt a gömböt feltöltötték gyógyító energiával. Látták őt újra egészségesen. 

Majd tanítóik kezdeményezésére levelek, kis csomagocskák kezdtek özönleni Krisztiánnak, melyekből sugárzott a beteg kisfiú iránti szeretetük. Aztán a tanító néninek egy újabb gondolata támadt; készítsenek egy mesekönyvet, tele gyógyító mesékkel, reménnyel, szeretettel. Képzeljétek, hogy minden gyermek – kivétel és ellenkezés nélkül – írta a maga gyógyító meséjét Krisztiánnak. Ma ezek a történetek bekötött könyv formájában kaphatóak egyik osztálytársuk szüleinek segítségével, akiknek nyomdájuk van és minden “kis” csodakönyvért felajánlott összeget a fiatal focista és családja számára ajánlottak fel. 
Ugye micsoda csoda és erő rejlik a gyerekekben? Főként, ha támogató tanárra, felnőttre találnak.

Néhány napja ott lehettem azon a napon ebben a csoda iskolában, közösségben, ami a Szerencsejáték Zrt. támogatásával létrejött “Adj egy ötöst” pályázat keretén belül valósult meg. A Salva Vita Alapítvánnyal együtt olyan program megvalósítására hívták fel a pályázókat, ahol a jó élmény életre szólóan megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket, melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet. A projekt célja a fiatalok érzékenyítése, hogy majd később, egy sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült tagjaivá váljanak. 

Az iskola igazgatója könnyeivel küszködve mesélte, mennyire büszke tanáraira és diákjaira egyaránt, akik évek óta a lehető legnagyobb természetességgel kezelik ezt a nehéz helyzetet. 

Ezen a napon (is!) tettek. “Mindenki egyért” néven futottak Krisztiánért, közös játékokat szerveztek. Volt többek között csörgőlabda, kerekesszékes szlalom és váltóverseny is, de számomra a nap egyik igazi fénypontja az a mesemondás volt. Krisztián tanárai és osztálytársai egy körbe álltak és az osztályfőnökük elindított egy “kis szeretet kört” a mellette álló gyermek kezének megszorításával és ezzel a mondattal: Küldöm a szeretetem Neked. Végül ez a szeretet küldés Krisztiánhoz ért el. Majd felváltva érkeztek Krisz mellé osztálytársai, hogy elmondják neki saját gyógyító meséjüket. Ezeket a történeteket azelőtt édesanyja olvasta fel számára nap nap után a kórházban. 

Krisztián talán látszólag nem sokat javult, még kerekesszékben van, de valójában hatalmas lépés, hogy mára a nyakterülete kezd rendbe jönni, egyre jobban mozgatja fejét és közel egy éve már csak éjszakára van szüksége lélegeztetőgépre.

Ebben a tanévben magántanulóként heti három napon, két-három órát tölt az iskolában édesanyjával, aki ott van vele az órákon, jegyzetel, együtt tanulnak. Osztálytársai, tanárai fantasztikusak, ahogy szüleinek elszántsága, kitartása is. Emlékeztetnek az én iskolás éveimre, így most sokadszorra szeretném megköszönni nem csak Krisztián pedagógusainak, hanem saját tanáraimnak is a remek és támogató hozzáállásukat, melynek köszönhetően lehetőségem nyílt teljes értékű emberként részt venni az osztály életében. 

Krisztián! Ahogy beszéltük, alig várom, hogy mind a ketten újra járjunk. Sikerülni fog! Nagyon támogatlak benne, ahogy tudlak, mert bár férjemé lesz az első táncom, de Veled is nagyon szeretnék egy táncot lejteni. Gyógyulásra fel! :) 

U.i.: Ha valaki szívesen venne a “Gyógyító mesék Krisztiánnak” című könyvből, amiben tényleg nagyon szép történetek találhatóak, és ezzel támogatná a családot, írjon nekem a mosolyka kukac mosolyka pont com címemre és összekapcsolom a családdal.